-
Márk 9:2–8Szentírás – Új világ fordítás
-
-
2 Hat nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felvitte őket egy magas hegyre, ahol magukban lehettek. És elváltozott előttük:+ 3 felsőruhája tündökölni kezdett, sokkal fehérebb lett, mint amilyenre a földön bármelyik ruhatisztító is kifehéríthetné. 4 Illés meg Mózes is megjelent nekik, és beszélgettek Jézussal. 5 Ekkor Péter ezt mondta Jézusnak: „Rabbi, jó itt nekünk. Verjünk fel hát három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 6 Nem tudta ugyanis, hogy mit tegyen, mert nagyon féltek. 7 És egy felhő képződött, árnyékot vetett rájuk, és hang+ hallatszott a felhőből: „Ő az én szeretett Fiam.+ Figyeljetek rá!+” 8 Majd hirtelen, amikor körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust.
-