Zsoltárok
A karmesternek. Dávidtól. Ének.
139 Ó, Jehova, át- meg átkutattál, és ismersz engem.+
2 Tudod, mikor ülök le és kelek fel.+
Már messziről belelátsz gondolataimba.+
4 Még nyelvemen sincs a szó,
de te már jól érted azt, ó, Jehova!+
5 Elölről, hátulról körülveszel engem,
és rám teszed kezedet.
6 Ez az ismeret meghaladja az értelmi képességeimet*.
Oly magas, hogy fel sem foghatom.+
7 Hová menekülhetnék szellemed elől,
hová futhatnék színed elől?+
9 Ha elrepülnék a hajnal szárnyain,
hogy a tenger legvégén lakjam,
10 még ott is a te kezed vezetne,
és megfogna engem jobbod.+
11 Ha azt mondanám: „A sötétség majd elrejt engem!”,
akkor az éj világossággá válna körülöttem.
12 A sötétség sem lenne túl sötét neked,
sőt, az éjszaka olyan fényes lenne, mint a nappal.+
A sötétség olyan neked, akár a világosság.+
14 Dicsérlek, mert bámulatot keltő, mily csodálatosan alkottál meg!+
15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted,
amikor titokban megalkottál,
16 Szemeid már mint embriót is láttak engem,
és annak minden része be volt írva könyvedbe
a napokat illetően, melyeken megformáltad őket,
holott még egy sem volt meg közülük.
17 Mily drágák nekem a te gondolataid!+
Ó, Isten, milyen hatalmas a számuk!+
18 Ha meg akarnám számlálni őket, a homokszemeknél is több lenne belőlük.+
Amikor fölébredek, még mindig veled vagyok*.+
19 Ó, Isten, bárcsak megölnéd a gonoszt!+
Ellenségeid ők, akik méltatlanul veszik szájukra nevedet.+
21 Vajon nem gyűlölöm-e gyűlölőidet, ó, Jehova?+
Nem vetem-e meg az ellened lázadókat?+
22 Nem érzek irántuk mást, csak gyűlöletet;+
ellenségeimmé lettek.
23 Kutass át engem, ó, Isten, és ismerd meg szívemet!+
Vizsgálj meg, és ismerd meg nyugtalanító gondolataimat!+