1Sámuel

20 Dávid aztán elfutott a rámai Nájótból. De még elment Jonatánhoz, és ezt mondta neki: „Mit tettem?+ Mi a vétkem, és milyen bűnt követtem el apád ellen, hogy az életemre* tör?” 2 Erre Jonatán ezt mondta neki: „Elképzelhetetlen, hogy meghalj!+ Apám nem tesz sem nagy, sem kis dolgot úgy, hogy ne mondaná el nekem. Ezt miért titkolná el előlem? Nem történhet ilyesmi.” 3 Dávid azonban még meg is esküdött, és ezt mondta: „Apád jól tudja, hogy jóindulattal vagy irántam,+ ezért ezt mondja: »Ne tudjon erről Jonatán, nehogy fel legyen dúlva.« De engem csak egy lépés választ el a haláltól.+ Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él, és te* élsz!”

4 Jonatán akkor így szólt Dávidhoz: „Bármit mondasz is*, megteszem érted.” 5 Dávid erre ezt mondta Jonatánnak: „Holnap újhold+ lesz, és nekem az étkezésnél feltétlenül a királlyal kellene ülnöm. Engedj el, hadd rejtőzzek el a mezőn a harmadik nap estéjéig. 6 Ha apád netán hiányolna, akkor mondd meg neki: »Dávid könyörgött, hogy engedjem el, hadd menjen el gyorsan a városába, Betlehembe,+ mert évenkénti áldozatot mutat be ott az egész család.«+ 7 Ha azt válaszolja: »Jól van!«, akkor békessége lesz a te szolgádnak. Ha viszont haragra gerjed, akkor biztos lehetsz benne, hogy ártani akar nekem. 8 Bánj hű szeretettel* szolgáddal,+ hiszen szövetséget kötöttél szolgáddal Jehova előtt+. Ha viszont vétkes vagyok,+ akkor te ölj meg! Miért adnál át apádnak?”

9 Jonatán erre ezt mondta: „Ezt el sem tudom képzelni rólad! Ha tudomásomra jutna, hogy apám ártani akar neked, vajon nem mondanám el neked?+” 10 Dávid ekkor így szólt Jonatánhoz: „Ki mondja meg nekem, ha kemény választ ad neked az apád?” 11 Jonatán erre ezt mondta Dávidnak: „Gyere, menjünk ki a mezőre!” Ki is mentek mindketten a mezőre. 12 Jonatán azután így szólt Dávidhoz: „Jehova, Izrael Istene legyen a tanú, hogy holnap ilyenkor vagy harmadnap kikérdezem apámat. És ha jóindulattal van irántad*, vajon nem üzenek-e neked, és nem tudatom-e veled? 13 Ha viszont apám ártani akar neked, és én ezt nem tudatom veled, és nem engedlek el, hogy biztonságban elmenj, akkor mérjen rám súlyos büntetést Jehova*! Legyen veled Jehova,+ ahogy apámmal volt+! 14 Te pedig ugye a Jehovára jellemző hű szeretettel* bánsz velem, amíg élek, sőt, azután is, hogy meghalok+? 15 Soha ne vond meg hű szeretetedet* háznépemtől,+ még akkor sem, amikor Jehova eltörli minden ellenségedet* a föld színéről.” 16 Így hát Jonatán szövetséget kötött Dávid családjával*, és ezt mondta: „Jehova büntetést szab ki Dávid ellenségeire, és felelősségre vonja őket!” 17 Jonatán ismét esküre kötelezte Dávidot, hogy szereti őt, mert Jonatán is úgy szerette őt, mint önmagát*+.

18 Jonatán aztán ezt mondta neki: „Holnap újhold lesz,+ és hiányolnak majd, mert üresen marad a helyed. 19 A harmadik nap még jobban fognak hiányolni. Gyere ide, erre a helyre, ahol elrejtőztél a minap*, és maradj ennek a kőnek a közelében. 20 Én majd kilövök három nyilat az egyik oldalához, mintha célba lőnék. 21 Amikor elküldöm a szolgát, ezt mondom: »Menj, keresd meg a nyilakat!« Ha így szólok a szolgához: »A nyilak ott vannak melletted, vedd fel őket«, akkor visszajöhetsz, mert biztonságban vagy, és nem fenyeget veszély. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él! 22 Ha azonban azt mondom a fiúnak: »A nyilak távolabb vannak még tőled«, akkor menj, mert Jehova elküldött téged. 23 Jehova legyen a tanúja örökre+ annak, hogy ígéretet tettünk egymásnak+!”

24 Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. Amikor eljött az újhold, a király elfoglalta helyét az étkezésnél, hogy egyen.+ 25 A szokott helyén ült, a fal mellett. Jonatán szemközt volt vele, Ábner+ ott ült Saul oldalán, de Dávid helye üres maradt. 26 Saul semmit sem szólt aznap, mert ezt mondta magában: „Valami történt vele, és nem tiszta+. Igen, biztosan tisztátalan.” 27 Az újhold utáni napon, a második napon, még mindig üres volt Dávid helye. Saul erre így szólt a fiához, Jonatánhoz: „Isai+ fia miért nem jött el az étkezésre sem tegnap, sem ma?” 28 Jonatán ezt válaszolta Saulnak: „Dávid könyörgött, hogy engedjem el, hadd mehessen Betlehembe.+ 29 Ezt mondta: »Kérlek, engedj el, mert a családunk áldozatot mutat be a városban, és a testvérem hívott oda. Ha tehát elnyertem a jóindulatodat, hadd siessek el, kérlek, hogy láthassam a testvéreimet.« Emiatt nem jött el a király asztalához.” 30 Saul erre haragra lobbant Jonatán ellen, és így szólt hozzá: „Te, lázadó asszony fia! Azt hiszed, nem tudom, hogy Isai fiának oldalán állsz a magad és anyád szégyenére*? 31 Amíg Isai fia él a földön, addig nem leszel király, és a királyságod sem áll meg szilárdan+. Most azért küldj el valakit, hogy hozza ide, mert halál fia*+!”

32 Jonatán azonban ezt mondta az apjának, Saulnak: „Miért kellene megölni?+ Mit tett?” 33 Saul erre feléje hajította a lándzsát, hogy átüsse őt.+ Jonatán ekkor megértette, hogy apja már elhatározta, hogy megöli Dávidot.+ 34 Jonatán nyomban fölkelt az asztaltól izzó haraggal, és nem evett semmit az újhold utáni második napon, mert aggódott Dávid miatt,+ és mert az apja megalázta őt.

35 Reggel Jonatán kiment a mezőre, hogy találkozzon Dáviddal, és egy fiatal szolga is vele volt.+ 36 Így szólt a szolgájához: „Fuss csak, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök!” A szolga el is futott, Jonatán pedig úgy lőtte a nyilat, hogy túlmenjen rajta. 37 Amikor a szolga oda ért, ahova Jonatán ellőtte a nyilat, Jonatán a szolga után kiáltott: „Nem távolabb van még tőled a nyíl?” 38 Megint utánakiáltott a szolgának: „Siess! Gyorsan! Meg ne állj!” Jonatán szolgája pedig fölszedte a nyilakat, és visszament az urához. 39 A szolga semmiről sem tudott, csak Jonatán és Dávid tudta, hogy mit jelent mindez. 40 Jonatán ezután odaadta fegyvereit a szolgájának, és így szólt hozzá: „Menj, vidd ezeket a városba!”

41 Amikor a szolga elment, Dávid előjött közeli helyéről, amely délre volt. Majd arccal a földre borult, és háromszor meghajolt. Megcsókolták* és megsiratták egymást, de Dávid zokogott leginkább. 42 Jonatán akkor így szólt Dávidhoz: „Menj békével, hiszen megesküdtünk mindketten+ Jehova nevében, ezt mondva: »Jehova legyen a tanú köztem és közted, illetve az én utódaim* és a te utódaid* között örökké!«+”

Dávid tehát útnak indult és elment, Jonatán pedig visszament a városba.