Zsoltárok
NEGYEDIK KÖNYV
(Zsoltárok 90–106.)
Mózesnek, az igaz Isten emberének az imája.+
90 Ó, Jehova, hajlékunk*+ voltál nemzedékeken át.
2 Mielőtt a hegyek megszülettek,
és megalkottad* a földet és a termékeny talajt,+
öröktől fogva Isten voltál, és mindörökké az leszel.+
3 Visszaküldöd a halandót a porba,
és ezt mondod: „Térjetek oda vissza, emberek!”+
4 Mert ezer év annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt,+
és mint egy éjjeli őrszolgálat.
5 Elsöpröd őket,+ eltűnnek, mint az álom.
Reggel olyanok, mint a sarjadó fű.+
6 A fű reggel virágzik és megújul,
de estére elhervad és elszárad.+
7 Mert felemészt minket a haragod,+
a dühöd pedig megrémít.
10 Az életünk 70 év,
vagy 80+, ha valaki nagyon erős.
De ezek tele vannak bajjal és szomorúsággal.
Gyorsan elillannak, és mi tovaszállunk.+
11 Ki tudja felmérni, mekkora a te haragod?
Olyan nagy a haragod, mint a neked járó mélységes tisztelet*.+
12 Taníts meg minket, hogyan számláljuk napjainkat úgy,+
hogy bölcs szívhez jussunk.
13 Térj vissza, ó, Jehova!+ Meddig tart ez még?+
Szánd meg szolgáidat!+
14 Árassz el minket reggel a te odaadó szereteteddel+,
hogy életünk minden napján örömmel kiálthassunk és örülhessünk+.
15 Annyi ideig vidámíts meg minket, amennyi napig sanyargattál minket,+
amennyi éven át nyomorúságot éltünk át.+
16 Hadd lássák szolgáid a tetteidet,
és a fiaik a tündöklésedet.+
17 Bánjon velünk jóindulattal Jehova Istenünk!
Tedd sikeressé* kezünk munkáját!