Zsoltárok

77 Hangosan Istenhez kiáltok;

Istenhez kiáltok, és ő meghallgat engem.+

 3 Amikor Istenre gondolok, sóhajtozom;+

gyötrődöm, és elhagy az erőm*+. (Szela.)

 4 Nem hagyod lecsukódni szememet;

nyugtalan vagyok, és szólni sem tudok.

 5 Elgondolkodom a régi napokon,+

a tovatűnt éveken.

 6 Éjjel az énekemre* emlékezem;+

töprengek magamban,+

és gondosan válaszok után kutatok*.

 7 Vajon örökre elvet minket Jehova,+

és soha többé nem lesz irántunk jóindulattal?+

 9 Elfelejtett-e jóindulatot mutatni Isten,+

megszűnt-e irgalma haragja miatt? (Szela.)

10 Vajon ezt mondogassam: „Az nyugtalanít*,+ hogy

a legfelségesebb Isten* már máshogy bánik velünk.”

11 Megemlékezem Jah cselekedeteiről,

megemlékezem hajdani csodás tetteidről.

12 Elmélkedni fogok minden munkádon,

és elgondolkodom tetteiden.+

15 Hatalmaddal* megszabadítottad* népedet,+

Jákob és József fiait. (Szela.)

16 Láttak téged a vizek, ó, Isten,

láttak a vizek, és felkavarodtak.+

A felhős égbolt mennydörgött,

és nyilaid cikáztak+.

18 Mennydörgésed+ olyan volt, mint a szekér kerekeinek robaja;

villámok ragyogták be a lakott* földet;+

megremegett a föld, és rázkódott+.

19 A tengeren át vitt az utad,+

a nagy vizeken át ösvényed;

ám nyomdokaid ismeretlenek maradtak.

20 Úgy vezetted népedet, mint egy nyájat,+

Mózes és Áron által*+.