Jézus – Minek szentelte az életét?
„Az én eledelem az, hogy cselekedjem annak akaratát, aki küldött engem, és elvégezzem a munkáját” (JÁNOS 4:34)
HA MEGVIZSGÁLJUK, milyen helyzetben mondta Jézus a fenti szavakat, megtudhatjuk, mi volt a legfontosabb az életében. Jézus és a tanítványai egész délelőtt úton voltak, a hegyvidékes Szamárián kellett áthaladniuk (János 4:6). Mivel a tanítványok azt gondolták, hogy Jézus már biztosan megéhezett, étellel kínálták (János 4:31–33). Jézus ekkor mutatott rá, hogy mi az élete célja. Isten szolgálata fontosabb volt neki, mint a fizikai táplálék. Szavai és tettei egyaránt azt mutatták, hogy annak szentelte az életét, hogy Isten rá vonatkozó akaratát cselekedje. Mit foglalt ez magában?
Isten Királyságáról prédikált és tanított.
A Biblia feltárja, mi volt Jézus legfontosabb tevékenysége: „körös-körül bejárta egész Galileát, tanított . . . , prédikálta a királyság jó hírét” (Máté 4:23). Jézus nem csak prédikálta, vagyis hirdette Isten Királyságát. Tanította is az embereket, azaz el is magyarázta, amit mondott, és meggyőzően érvelt. A Királyság volt üzenetének a fő témája.
Jézus a szolgálata során megtanította a hallgatóinak, hogy mi Isten Királysága, és hogy mit fog megvalósítani. Figyeld meg, milyen igazságokat tanított a Királyságról, és lapozd fel az ehhez kapcsolódó írásszövegeket is:
Isten Királysága egy égi kormányzat, és Jehova Jézust nevezte ki, hogy a Királya legyen (MÁTÉ 4:17; JÁNOS 18:36).
A Királyság meg fogja szentelni Isten nevét, és meg fogja valósítani az akaratát az égben, és a földön is (MÁTÉ 6:9, 10).
Isten Királyságának uralma alatt az egész föld paradicsom lesz (LUKÁCS 23:42, 43).
Isten Királysága rövidesen megvalósítja Isten akaratát a földön (MÁTÉ 24:3, 7–12).a
Hatalmas tetteket vitt véghez.
Jézust elsősorban úgy ismerték, mint Tanítót (János 13:13). Ám három és fél éves szolgálata során számtalan hatalmas tettet is végrehajtott. Ezeknek legalább két céljuk volt. Először is azt bizonyították, hogy valóban Isten küldte őt (Máté 11:2–6). Másodszor bepillantást engedtek abba, hogy Isten Királyságának Királyaként mit fog tenni még nagyobb méretekben. Figyeld meg, hogy a többi közt milyen csodákat hajtott végre:
Lecsendesítette a háborgó tengert és a viharos szelet (MÁRK 4:39–41).
Betegeket, például vakokat, siketeket és sántákat gyógyított meg (LUKÁCS 7:21, 22).
Megsokszorozta az ételt, és így éhes tömegeket lakatott jól (MÁTÉ 14:17–21; 15:34–38).
Legalább három halottat feltámasztott (LUKÁCS 7:11–15; 8:41–55; JÁNOS 11:38–44).
Képzeld csak el, milyen lenne az élet a földön, ha egy ilyen nagy hatalmú király uralkodna!
Feltárta, hogy milyen személy Jehova Isten. Senki sem lehet alkalmasabb arra, hogy Jehováról tanítson másokat, mint a Fia, aki Jézus Krisztus néven vált ismertté. Mivel ő „az egész teremtés elsőszülötte”, minden szellemteremtménynél több időt töltött Jehovával az égben (Kolosszé 1:15). Gondolj csak bele, milyen nagyszerű lehetősége volt arra, hogy megismerhesse az Atyja gondolkodását, akaratát, elveit, és azt, ahogyan bizonyos helyzetekben cselekszik.
Jézus ezért joggal jelenthette ki: „hogy ki a Fiú, azt senki sem tudja, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt senki sem tudja, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja őt nyilatkoztatni” (Lukács 10:22). Jézus a földön létekor készségesen és lelkesen megismertette másokkal, hogy milyen az Atyja. A saját tapasztalatából merített, abból az időből, amikor még a szellembirodalomban élt, a Legfelségesebb Isten közelségében (János 8:28).
A virág öntözése jól szemlélteti, mit tett Jézus, hogy megismertesse velünk az Atyját. Ha szeretnénk, hogy a virág szépen fejlődjön, fontos megfelelően öntözni, rendszeresen, kis adagokban. Ha egy nagy vödör vizet rázúdítanánk, nem tenne jót neki. Ehhez hasonlóan, amikor Jézus a földön volt, úgy adta át az egyszerű embereknek azt, amit megtudott az égben az Atyjáról, hogy könnyen megérthessék és alkalmazhassák.
Két fontos módon ismertette meg az Atyját másokkal:
A tanításával feltárta az igazságot Jehováról, azt, hogy mi a neve, mi a szándéka, és hogy hogyan cselekszik bizonyos helyzetekben (JÁNOS 3:16; 17:6, 26).
A tetteivel bemutatta Jehova számos gyönyörű tulajdonságát. Olyan tökéletesen visszatükrözte az Atyja személyiségét, hogy azt mondhatta, hogy ha az emberek megfigyelik őt, megismerhetik az Atyát (JÁNOS 5:19; 14:9).
Jézus életútja csodálatra méltó. Ha megvizsgáljuk, miért kellett meghalnia, és ha összhangban cselekszünk a tanultakkal, az nagymértékben a javunkra válik.
a Isten Királyságáról és arról, hogy miért lehetünk biztosak abban, hogy hamarosan eljön, még többet megtudhatsz a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 8. és 9. fejezetéből. Ezek címe: „Mi Isten Királysága?” és „»Az utolsó napokban« élünk?”; Jehova Tanúi kiadványa.