Mikor helyénvaló beszélni?

1. Mit tanít nekünk a Prédikátor 3:1, 7?

VANNAK köztünk olyanok, akik beszédesek, míg mások csendesebbek. Ahogyan arra a kulcsidézet rámutat, ideje van annak, hogy beszéljünk, és annak is, hogy hallgassunk. (Olvassátok fel: Prédikátor 3:1, 7.) Mégis előfordul, hogy úgy érezzük, néhány testvérünknek többet kellene beszélnie, mások pedig jobban tennék, ha kevesebbet beszélnének.

2. Kinek van joga meghatározni, hogy mikor és hogyan beszéljünk?

² A beszéd képessége Jehovától kapott ajándék (2Móz 4:10, 11; Jel 4:11). És ő a Szaván keresztül segít nekünk megérteni, hogyan használhatjuk megfelelően ezt az ajándékot. Ebben a cikkben megvizsgálunk néhány szentírási példát, hogy lássuk, mikor helyénvaló beszélni, és mikor kell hallgatni. Azt is megtudjuk, milyen érzéseket vált ki Jehovából az, ahogyan másokkal beszélünk. Először nézzük azt, hogy mikor fontos beszélnünk.

MIKOR BESZÉLJÜNK?

3. A Róma 10:14 szerint mikor kell beszélnünk?

³ Mindig készen kell állnunk arra, hogy beszéljünk másoknak Jehováról és a királyságról (Máté 24:14; olvassátok fel: Róma 10:14). Ebben Jézus példáját követjük. Annak, hogy Jézus a földre jött, az volt az egyik fő célja, hogy elmondja az embereknek az igazságot az Atyjáról (Ján 18:37). De észben kell tartanunk, hogy az is fontos, ahogyan beszélünk. Amikor Jehováról beszélgetünk másokkal, „ezt szelíden és mély tisztelettel” tegyük, és vegyük figyelembe az érzéseiket és a hitnézeteiket (1Pét 3:15). Így a szavaink célt érhetnek: tanítunk valamit, és érzéseket váltunk ki a másik emberből.

4. A Példabeszédek 9:9 szavai alapján hogyan segíthetünk másoknak azzal, amit mondunk?

⁴ A vének ne habozzanak tanácsot adni, ha azt látják, hogy egy testvérnek vagy testvérnőnek szüksége van rá. Persze ehhez ki kell választaniuk a megfelelő alkalmat, amikor nem hozzák zavarba az illetőt. Talán kivárják, hogy mások már ne legyenek körülöttük. A vének mindig figyelnek rá, hogy ne sértsék meg a másik méltóságát. De közben nyíltan megosztják a hittársukkal azokat a bibliai alapelveket, amelyek segíthetnek neki bölcsen cselekedni. (Olvassátok fel: Példabeszédek 9:9.) Miért olyan fontos, hogy legyen elég bátorságunk beszélni? Nézzünk két ellentétes példát. Az egyik esetben egy férfinak meg kellett volna fegyelmeznie a fiait, a másikban egy nőnek meg kellett állítania egy leendő királyt.

5. Milyen helyzetben nem beszélt Éli kellő eréllyel?

⁵ Éli főpapnak volt két fia, akiket nagyon szeretett. Ám ők nem tisztelték Jehovát. Felelősségteljes feladatot láttak el, ugyanis papokként szolgáltak a hajléknál. De sajnos visszaéltek a hatalmukkal, megvetették a Jehovának szánt felajánlásokat, és felháborítóan erkölcstelenül éltek (1Sám 2:12–17, 22). A mózesi törvény szerint Éli fiai halált érdemeltek. Éli azonban csupán szelíden megdorgálta őket, és hagyta, hogy továbbra is a hajléknál szolgáljanak (5Móz 21:18–21). Mit gondolt Jehova arról, ahogyan Éli eljárt ebben a helyzetben? Ezekkel a szavakkal vonta őt kérdőre: „Miért tiszteled jobban a fiaidat, mint engem. . .?” Jehova úgy döntött, hogy ennek a két gonosz embernek meg kell halnia (1Sám 2:29, 34).

6. Mit tanulhatunk Éli esetéből?

⁶ Éli történetéből egy fontos tanulságot vonhatunk le. Ha a tudomásunkra jut, hogy egy barátunk vagy családtagunk áthágta Isten törvényét, beszélnünk kell vele, és emlékeztetnünk kell őt Jehova elvárásaira. Ezután pedig gondoskodnunk kell róla, hogy segítséget kapjon Jehova képviselőitől (Jak 5:14). Semmiképp sem szeretnénk Élire hasonlítani, és jobban tisztelni valamelyik barátunkat vagy családtagunkat, mint Jehovát. Persze bátorságra van szükség, hogy szembesítsünk valakit a helytelen viselkedésével, de megéri az erőfeszítést. Most állítsuk szembe Éli rossz példáját egy izraelita nő, Abigail példájával.

7. Miért beszélt Abigail Dáviddal?

⁷ Abigail egy gazdag földbirtokos, Nábál felesége volt. Miközben Dávid az embereivel Saul király elől menekült, egy ideig Nábál pásztoraival voltak, és megvédték a nyájakat az arrafelé portyázó rablócsapatoktól. Hálás volt Nábál a segítségért? Egyáltalán nem. Amikor Dávid arra kérte, hogy lássa el az embereit némi élelemmel és vízzel, Nábál dühösen rájuk förmedt, és sértegette őket (1Sám 25:5–8, 10–12, 14). Ennek hatására Dávid úgy döntött, hogy lemészárol minden férfit Nábál háznépéből (1Sám 25:13, 22). Hogyan lehetett elkerülni ezt a katasztrófát? Abigail felismerte, hogy beszélnie kell Dáviddal, ezért bátran elindult, hogy találkozzon a 400 éhes, dühös, felfegyverkezett férfival.

8. Mit tanít nekünk Abigail példája?

⁸ Amikor Abigail találkozott Dáviddal, bátran, tisztelettel és meggyőzően beszélt. Bár nem ő tehetett a konfliktusról, bocsánatot kért Dávidtól. Jehovára támaszkodott, és Dávid jó tulajdonságaira alapozta a mondandóját (1Sám 25:24, 26, 28, 33, 34). Abigailhoz hasonlóan nekünk is bátran figyelmeztetnünk kell másokat, ha azt látjuk, hogy veszélyes irányba tartanak (Zsolt 141:5). Tisztelettudónak, ugyanakkor határozottnak kell lennünk. Ha szeretettől indíttatva helyénvaló tanácsot adunk valakinek, azzal igaz barátoknak bizonyulunk (Péld 27:17).

9–10. Mit tartsanak észben a vének, amikor tanácsot adnak valakinek?

⁹ A véneknek különösen fontos, hogy legyen elég bátorságuk beszélni azokkal, akik hibás lépést tesznek (Gal 6:1). Alázatosan elismerik, hogy tökéletlenek, és egy nap talán ők is tanácsra szorulnak majd. De ez nem tartja őket vissza attól, hogy megfeddjenek valakit, akinek fegyelmezésre van szüksége (2Tim 4:2; Tit 1:9). Amikor tanácsot adnak egy testvérnek, igyekeznek úgy használni a beszéd ajándékát, hogy türelmesen és hatásosan tanítsanak. Szeretik őt, és ezért megteszik a szükséges lépéseket (Péld 13:24). Ugyanakkor az a legfontosabb számukra, hogy kimutassák a Jehova iránti tiszteletüket, ezért kiállnak a mércéje mellett, és megvédik a gyülekezetet (Csel 20:28).

¹⁰ Eddig arról volt szó, hogy mikor beszéljünk. De vannak olyan helyzetek is, amikor jobb, ha semmit sem mondunk. Miért lehet ez nehéz időnként?

MIKOR HALLGASSUNK?

11. Milyen szemléltetést használt Jakab, és miért találó az?

¹¹ Néha nehezen tudjuk uralni a beszédünket. A Biblia egyik írója, Jakab egy nagyon érzékletes szemléltetést használt. Ezt írta: „Ha valaki nem botlik meg szóban, az tökéletes ember, és képes az egész testét is megzabolázni” (Jak 3:2, 3). A zablát a lovak szájába teszik, így a lovas a gyeplővel irányítani tudja az állatot, vagy meg is tudja állítani. Ha a lovas elveszíti az irányítást, a ló megbokrosodhat, és kárt tehet magában és a lovasában is. Ugyanígy, ha nem figyelünk a beszédünkre, sok kárt okozhatunk. Lássunk néhány helyzetet, amikor talán „meg kell húznunk a gyeplőt”, és csendben kell maradnunk.

12. Mikor van szükség arra, hogy csendben maradjunk?

¹² Hogyan viselkedsz, ha megtudod, hogy egy testvérnek olyan információ van a birtokában, amelyet bizalmasan kell kezelnie? Tegyük fel, hogy találkozol egy testvérrel, aki olyan országból jött, ahol be van tiltva a tevékenységünk. Szívesen tudnál meg részleteket arról, hogyan végzik ott a munkát a hittársaink? Biztosan jók az indítékaid. Szeretjük a testvéreinket, és érdekel minket, hogy mi történik velük. És amikor imádkozunk értük, szeretnénk minél konkrétabbak lenni. De az előbb említett helyzetben itt az ideje „meghúzni a gyeplőt”, és csendben maradni. Ha nyomást gyakorlunk valakire, hogy áruljon el bizalmas dolgokat, az szeretetlenség vele szemben, és azokkal a testvérekkel és testvérnőkkel szemben is, akik bíznak benne, hogy nem fog információt kiadni a tevékenységükről. Kétségtelen, hogy egyikünk sem akarja tovább nehezíteni azoknak a hittársainknak a helyzetét, akiknek az országában be van tiltva a munkánk. És természetesen az ilyen országokból származó testvérek sem fognak részleteket elmondani arról, hogy az ott élő Tanúk hogyan vesznek részt a szolgálatban vagy más keresztényi tevékenységekben.

13. A Példabeszédek 11:13 szerint mit kell tenniük a véneknek, és miért?

¹³ A Példabeszédek 11:13-ban olvasható alapelvet különösen a véneknek kell alkalmazniuk, és nem szabad feltárniuk a bizalmas dolgokat. Ez nem mindig könnyű, főleg, ha egy vén házas. A férj és a feleség szoros kapcsolatának fontos eleme, hogy sokszor beszélgetnek, és megosztják egymással a legbensőbb gondolataikat, érzéseiket és aggodalmaikat. Ám egy vén tisztában van vele, hogy nem mondhat el bizalmas dolgokat a gyülekezet tagjairól. Ha mégis megtenné, elvesztené mások bizalmát, és tönkretenné a hírnevét. Akik felelősségteljes feladatot látnak el a gyülekezetben, nem lehetnek „kétszínűek”, vagy olyanok, akik megtévesztenek másokat (1Tim 3:8, lábj.). Azaz nem szabad becsapniuk a testvéreket, és nem lehetnek pletykásak. Ha egy vén szereti a feleségét, akkor nem fogja olyan információval terhelni, amelyről nem kell tudnia.

14. Hogyan segíthet egy feleség megőrizni a férje jó hírnevét?

¹⁴ Egy feleség segíthet megőrizni a férje jó hírnevét, ha nem próbál tőle megtudni bizalmas dolgokat. Sőt, ezzel nemcsak a férjét támogatja, hanem azok iránt is tiszteletet mutat, akik megbíznak a férjében. Ami pedig a legfontosabb, boldoggá teszi Jehovát, mivel hozzájárul a gyülekezet békéjéhez és egységéhez (Róma 14:19).

MILYEN ÉRZÉST KELT JEHOVÁBAN A BESZÉDÜNK?

15. Milyen érzést váltott ki Jehovából Jób három társának a beszédje, és miért?

¹⁵ Jób könyvéből sokat tanulhatunk arról, hogy mikor és hogyan beszéljünk. Miután Jób sorozatos szerencsétlenségeket szenvedett el, négy férfi elment hozzá, hogy vigasztalják, és tanácsot adjanak neki. Sokáig csak hallgattak. Ám ezután hárman közülük – Elifáz, Bildád és Cófár – olyasmiket mondtak, amikből egyértelmű, hogy előtte nem azon gondolkodtak, hogyan segíthetnének Jóbnak. Inkább azzal voltak elfoglalva, hogyan bizonyíthatnák, hogy Jób valami rosszat tett. Mondtak ugyan igaz állításokat, de a Jóbra és Jehovára vonatkozó kijelentéseik többsége nem volt sem kedves, sem helytálló. Kíméletlenül bírálták Jóbot (Jób 32:1–3). Mit váltott ez ki Jehovából? Haragra gyulladt ellenük. Ostobának nevezte őket, és azt mondta nekik, hogy kérjék Jóbot, hogy imádkozzon értük (Jób 42:7–9).

16. Mit tanít nekünk Elifáz, Bildád és Cófár rossz példája?

¹⁶ Több tanulsággal is szolgál az, ahogyan Elifáz, Bildád és Cófár beszélt. Először is, nem szabad megítélnünk a testvéreinket (Máté 7:1–5). Inkább figyelmesen hallgassuk meg őket, mielőtt bármit is szólnánk. Csak így érthetjük meg igazán, hogy milyen helyzetben vannak (1Pét 3:8). Másodszor, amikor beszélünk, fontos, hogy kedves szavakat használjunk, és pontosak legyenek az állításaink (Ef 4:25). Harmadszor pedig, Jehovát nagyon érdekli, hogyan beszélünk másokkal.

17. Mit tanulhatunk Elihu példájából?

¹⁷ A negyedik férfi, aki meglátogatta Jóbot, Elihu volt, Ábrahám egyik rokona. Ő csendben hallgatott, amíg Jób és a másik három férfi beszélt. Látszik, hogy valóban figyelt az elhangzottakra, hiszen utána nyíltan, de együttérzően tudott tanácsot adni Jóbnak, amivel segített neki helyreigazítani a gondolkodását (Jób 33:1, 6, 17). Elihunak az volt a legfontosabb, hogy Jehovát magasztalja, ne pedig magát vagy bárki mást (Jób 32:21, 22; 37:23, 24). A példájából láthatjuk, hogy van, amikor csendben figyelnünk kell (Jak 1:19). Ezenkívül, amikor tanácsot adunk, az a legfontosabb, hogy Jehovának adjunk dicsőséget, és ne magunknak.

18. Hogyan fejezhetjük ki, hogy nagyra becsüljük a beszéd ajándékát?

¹⁸ Úgy fejezhetjük ki, hogy értékeljük a beszéd ajándékát, ha megfogadjuk a Biblia tanácsait, hogy mikor és hogyan beszéljünk. A bölcs Salamon király ihletés alatt a következőket írta: „Mint aranyalmák ezüsttálakban, olyan a megfelelő időben mondott szó” (Péld 25:11). Ha figyelmesen hallgatunk, amíg mások beszélnek, és ha gondolkodunk, mielőtt megszólalunk, a szavaink olyanok lehetnek, mint az aranyalmák: értékesek és szépek. Így, akár sokat beszélünk, akár keveset, építeni fogunk másokat, és Jehova büszke lesz ránk (Péld 23:15; Ef 4:29). Hogyan is tudnánk ennél jobban bizonyítani, hogy értékeljük ezt az Istentől kapott ajándékot?