Október 19., vasárnap
„Eresszétek le a hálóitokat fogásra!” (Luk 5:4).
Jézus biztosította Péter apostolt arról, hogy Jehova gondoskodni fog róla. Péternek és a többi apostolnak Jézus feltámadása után is része lehetett egy rendkívüli halfogásban (Ján 21:4–6). Ebből Péter láthatta, hogy nem kell aggódnia az anyagi dolgok miatt. Eszébe juthattak Jézus szavai, hogy Jehova fenntartja azokat, akiknek a királyság a legfontosabb (Máté 6:33). Így Péter élete többé nem a halászatról szólt, hanem Jehova szolgálatáról. I. sz. 33 pünkösdjén bátran tanúskodott Jézusról, és így több ezren fogadták el a jó hírt (Csel 2:14, 37–41). Később pedig szamáriaiaknak és nem zsidóknak is segített, hogy higgyenek Krisztusban (Csel 8:14–17; 10:44–48). Tehát Jehova nagyszerűen fel tudta használni Pétert arra, hogy mindenféle embert a keresztény gyülekezethez vonzzon. w23.09 40:1, 11
Október 20., hétfő
„Ha nem mondjátok el nekem az álmot és a megfejtését is, akkor feldarabolnak titeket” (Dán 2:5).
Úgy két évvel Jeruzsálem pusztulása után Nabukodonozornak volt egy álma egy óriási szoborról, ami nagyon felzaklatta. Az összes bölcsét – így Dánielt is – megfenyegette, hogy megöleti, ha nem mondják el neki, mit álmodott, és hogy mit jelent az álma (Dán 2:3–5). Életek forogtak kockán, ezért Dánielnek gyorsan kellett cselekednie. „Bement a királyhoz, és kérte, adjon neki időt, hogy meg tudja mondani a királynak az álom megfejtését” (Dán 2:16). Ehhez bizony bátorság és hit kellett. Nincs róla feljegyzés, hogy Dániel korábban már megfejtett volna álmokat. Arra kérte a barátait, hogy „imádkozzanak e titok miatt az ég Istenéhez, hogy könyörüljön rajtuk” (Dán 2:18). Jehova pedig meghallgatta az imáikat. A segítségével Dániel megfejtette az álmot, így a társaival együtt életben maradt. w23.08 33:4
Október 21., kedd
„Aki mindvégig kitart, az megmenekül” (Máté 24:13).
Elmélkedj azon, milyen sok jó és áldás származik abból, ha türelmes vagy! Például boldogabb és nyugodtabb leszel, ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen a mentális és fizikai egészséged. Ha türelmes vagy másokkal, sokkal jobb kapcsolatban leszel velük, és erősíted a gyülekezet egységét. És ha higgadt maradsz, amikor valaki provokál, megakadályozhatod, hogy a helyzet elmérgesedjen (Zsolt 37:8, lábj.; Péld 14:29). De ami a legfontosabb, bebizonyítod, hogy igyekszel utánozni égi Atyádat, és így még közelebb kerülsz hozzá. Mennyire vonzó és értékes tulajdonság a türelem! Bár sokszor nem könnyű türelmesnek lennünk, Jehova segítségével folyamatosan tudunk ebben fejlődni. És miközben várva várunk az új világra, bízhatunk benne, hogy Jehova odaadó szeretetet mutat irántunk (Zsolt 33:22). Nap mint nap törekedjünk rá, hogy türelmesek legyünk! w23.08 35:7, 16-17