Augusztus 2., szombat
Rendeljétek alá magatokat a felsőbb hatalmaknak! (Róma 13:1).
József és Mária még akkor is hajlandó volt engedelmeskedni a felsőbb hatalomnak, amikor ez nehézséget okozott nekik (Luk 2:1–6). Mária kilenc hónapos terhes volt, amikor a római császár, Augustus népszámlálást rendelt el. Ez komoly próbát jelentett Józsefnek és Máriának, hiszen el kellett utazniuk a 150 kilométerre lévő Betlehembe, mégpedig egy dimbes-dombos vidéken át. Az utazás meglehetősen kényelmetlen lehetett, főleg Máriának. Biztosan aggódtak, hogy minden rendben lesz-e. Mi lesz, ha utazás közben kezd vajúdni Mária, és baja esik a babának, a várva várt Messiásnak? Vajon felmerült bennük, hogy az aggályaik miatt nem tesznek eleget a rendeletnek? Ez meg sem fordult a fejükben. Jehova pedig nagy gonddal óvta őket az úton, amiért engedelmeskedtek. Biztonságban megérkeztek Betlehembe, ahol aztán Mária életet adott egy egészséges kisbabának, és így beteljesítette a bibliai próféciát (Mik 5:2). w23.10 42:9, 11-12
Augusztus 3., vasárnap
„Bátorítsuk egymást” (Héb 10:25).
Mit tehetsz, ha félsz hozzászólni az összejöveteleken? Hasznosnak találhatod azt a tanácsot, hogy készülj fel alaposan (Péld 21:5). Minél jobban ismered az anyagot, annál könnyebb hozzászólnod. Egy másik javaslat, hogy rövid válasszal készülj, mert ez kevesebb aggodalomra ad okot (Péld 15:23; 17:27). Ha a saját szavaiddal rövid válaszokat adsz, az azt bizonyítja, hogy jól felkészültél, és világosan érted az anyagot. De mit tegyél, ha még mindig félsz attól, hogy többször is válaszolj, pedig már számos javaslatot kipróbáltál? Ne feledd, Jehova nagyra értékeli az erőfeszítéseidet (Luk 21:1–4). És ahhoz, hogy a tőled telhető legjobbat add neki, nem kell túl magasra tenned a mércét (Flp 4:5). Mérd fel észszerűen, hogy mire vagy képes, tűzz ki ezzel összhangban egy célt, és imádkozz, hogy nyugodt tudj maradni. Kezdetben az is jó cél lehet, hogy csupán egyszer hozzászólj. w23.04 18:6-8
Augusztus 4., hétfő
„Vegyük fel a [mellvértet és a sisakot]”! (1Tessz 5:8).
Pál apostol katonákhoz hasonlítja a keresztényeket, akik készen kell állnak a harcra. Ehhez szükségünk van a hit és a szeretet mellvértjére, valamint a reménység sisakjára. A mellvért megvédte a katona szívét, a hit és a szeretet is megvédi a jelképes szívünket. Ezek segítenek kitartóan szolgálnunk Jehovát, és követnünk Jézust. Ha erős a hitünk, biztosak leszünk benne, hogy Jehova megjutalmaz minket, amiért teljes szívünkkel keressük őt (Héb 11:6). A hit abban is segít, hogy hűségesen támogassuk a vezetőnket, Jézust a nehéz időkben is. Hogyan erősíthetjük a hitünket? Például úgy, ha megvizsgáljuk olyan testvéreink történetét, akik az üldözés vagy az anyagi gondok ellenére is feddhetetlenek maradtak. Azoknak a példája pedig, akik egyszerűsítettek az életükön, hogy többet tudjanak tenni Jehováért, arra ösztönözhet minket, hogy óvakodjunk az anyagias gondolkodástól. w23.06 26:8-9