Január

Vége a nyugtalan várakozásnak. A fiatal lány végre megkönnyebbülhet, hiszen újra látja az édesapját, aki hazatért a csatából. Kitörő örömmel szalad elé, hogy üdvözölhesse a sikeres harcost. De a férfi ahelyett, hogy csatlakozna a vidám énekléshez és tánchoz, megszaggatja a csatában elnyűtt ruháját, és felkiált: „Ó, jaj, lányom, térdre kényszerítettél!” Aztán olyasmit mond, ami örökre megváltoztatja a lánya életét, és darabokra töri az álmait. A lánya már nem remélheti, hogy olyan élete lesz, mint a többi nőnek. Mégis habozás nélkül válaszol az apjának, arra biztatva őt, hogy tartsa meg a Jehovának tett ígéretét. A szavai erős hitről tanúskodnak. Bízik abban, hogy Jehova csak olyat kér tőle, ami a javára válik (Bír 11:34–37). Az édesapja nagyon büszke rá, mivel tudja, hogy a lánya készséges együttműködése örömet szerez Jehovának. Jefte és istenfélő lánya teljesen megbíztak Jehovában, még akkor is, ha nehéz volt engedelmeskedniük. Meg voltak győződve arról, hogy Isten helyeslésének az elnyerése minden áldozatot megér. w16.04 1:1–2

Ha egy barátod vagy egy családtagod beléd gázolt a szavaival, súlyos betegséggel küzdesz, vagy egy hozzátartozódat gyászolod, vigaszt meríthetsz Jób példájából (Jób 1:18, 19; 2:7, 9; 19:1–3). Bár nem tudta, miért éri annyi baj, nem adta át magát a kétségbeesésnek. Mi segített neki? Egyebek közt az, hogy „félte az Istent” (Jób 1:1). Eltökélte, hogy mindenképpen Jehovának tetszően fog élni, akár kedvezőek a körülmények, akár nem. Jehova elgondolkodtatta, hogy a szent szelleme által már mennyi csodálatos dolgot vitt véghez. Jób ezután még inkább bízott benne, hogy Jehova a megfelelő időben megszünteti a próbáit (Jób 42:1, 2). És így is történt. „Jehova visszájára fordította Jób fogságát. . ., sőt Jehova kétannyit adott Jóbnak mindenből, amije azelőtt volt.” Jób még sokáig élt, és elégedett volt az életével (Jób 42:10, 17). w16.04 2:11, 13

Az óvatosságunk abban nyilvánul meg, hogy idejében felismerjük a veszélyeket, az ártatlanságunk pedig abban, hogy nem engedjük, hogy a veszélyes helyzetek megalkuvásra kényszerítsenek minket. Körültekintőnek kell lennünk, amikor valaki politikai kérdéseket hoz szóba. Például amikor a királyságról beszélgetünk másokkal, ne kezdjük el dicsérni vagy bírálni semelyik politikai pártnak vagy vezetőnek az irányelveit. Próbáljunk közös alapot teremteni a házigazdával, és az adott problémára összpontosítsunk, ne a politikusok által javasolt megoldásokra. Utána megmutathatjuk a Bibliából, hogy Isten kormányzata hogyan fogja véglegesen megoldani ezt a problémát. Ha olyan vitatott témák vetődnek fel, mint például az azonos neműek házassága vagy az abortusz, álljunk ki Isten követelményei mellett, és mondjuk el, hogyan próbálunk összhangban élni velük. De ha politikai síkra terelődne egy ilyen beszélgetés, maradjunk szigorúan semlegesek. Nem foglalunk állást abban, hogy milyen törvényeket kellene elfogadni, eltörölni vagy módosítani, és nem erőltetjük rá senkire a véleményünket. w16.04 4:8–9

Tanítványokat kell képeznünk, meg kell őket keresztelnünk, és tanítanunk kell őket. De mi a legelső teendőnk? Jézus azt mondta, hogy „menjetek”. Egy bibliatudós megjegyezte: „Az, hogy »menjetek«, minden egyes hívőnek szól, akár az utca túloldalára, akár az óceán túlpartjára kell elmennie” (Máté 10:7; Luk 10:3). Vajon Jézus pusztán egyéni erőfeszítésekre utalt, vagy inkább arra célzott, hogy a jó hírt szervezetten kell prédikálni? Mivel egyvalaki képtelen lenne minden nemzethez eljutni, sok-sok ember együttes munkájára van szükség. Jézus akkor is erre gondolt, amikor felszólította a tanítványait, hogy legyenek emberek halászai (Máté 4:18–22). Nem egy magányos horgászról beszélt, aki a botja mellett üldögél, és várja, hogy a hal ráharapjon a csalira. Az általa említett halászathoz hálókat használtak. Fáradságos munka volt, melyhez időnként több halásznak az összehangolt erőfeszítésére volt szükség (Luk 5:1–11). w16.05 2:3–4

Ahhoz, hogy jobban megismerjük Jehova gondolkodásmódját, különleges figyelmet kell fordítanunk a személyes tanulmányozásunkra. Amikor olvassuk, illetve tanulmányozzuk Isten Szavát, gondolkozzunk el ezen: „Mit tanít nekem ez a rész Jehova tetteiről és gondolkodásáról?” Kérjük mi is azt, amit a zsoltáríró Dávid: „Ismertesd meg velem útjaidat, ó, Jehova, taníts meg a te ösvényeidre. Járass engem igazságodban, és taníts, mert te vagy az én megmentő Istenem. Benned reménykedem egész nap” (Zsolt 25:4, 5). Miközben elmélkedsz valamelyik bibliai részen, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: „Hogyan alkalmazhatom az olvasottakat? Hol lehet ez gyakorlatias? A családban? A munkahelyen? Az iskolában? Vagy a szolgálatban?” Ha átgondoljuk, hogy az életünk mely területén alkalmazhatjuk a tanulságokat, akkor már azt is könnyebben felismerjük, hogy mit kell tennünk a gyakorlatban. w16.05 3:9, 11

A felvigyázókra vonatkozó követelmények megmutatják, hogy Jehova magas mércét állít fel azoknak, akik kinevezett szolgák (1Tim 3:2–7). Elvárja tőlük, hogy jó példával járjanak elöl, és számon kéri tőlük, hogy hogyan bánnak a gyülekezettel, „amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28). Jehova az alpásztorok gondjaira bízott minket, és szeretné, ha biztonságban éreznénk magunkat (Ézs 32:1, 2). A vénekre vonatkozó követelmények tehát arra emlékeztetnek minket, hogy mennyire törődik velünk Jehova. Igazából minden keresztény tanulhat ebből a felsorolásból, mert sok olyan elvárást tartalmaz, amely mindannyiunkra vonatkozik. Ilyen például az, hogy legyünk észszerűek és józan elméjűek (Fil 4:5; 1Pét 4:7). Mivel a vének a nyáj példaképei, sokat tanulhatunk tőlük, és utánozhatjuk a hitüket (Héb 13:7; 1Pét 5:3). w16.05 5:8–10

Mi mindentől kell óvnunk a szívünket, ami érzéketlenné tehetné? Például a túlzott büszkeségtől, a bűn gyakorlásától és a hitetlenségtől. Ezek engedetlenné, lázadóvá tehetnek bennünket (Dán 5:1, 20; Héb 3:13, 18, 19). Uzziás, Júda királya igencsak büszkén viselkedett (2Krón 26:3–5, 16–21). Eleinte még „azt tette, ami helyes Jehova szemében”, és „Jehovát kereste”. „Ámde amint megerősödött, felfuvalkodott a szíve”, pedig Isten tette hatalmassá. Egyszer még füstölőszert is akart égetni a templomban, jóllehet ez az ároni papok kiváltsága volt. Amikor a papok figyelmeztették, Uzziás dühbe gurult. Ez végül a bukásához vezetett, hiszen Isten leprával sújtotta. Élete végéig szenvedett ebben a megalázó betegségben (Péld 16:18). Ha nem vigyázunk, velünk is előfordulhat, hogy többet gondolunk magunkról, „mint amennyit szükséges”, sőt, elutasítjuk a Biblián alapuló tanácsokat (Róma 12:3; Péld 29:1). w16.06 2:3–4

Hogyan érzel az olyan hittársaid iránt, akiknek a kultúrája jelentősen eltér a tiédtől? Lehet, hogy más az anyanyelvük, az öltözködésük, illetve a szokásaik és az ételeik, mint amihez hozzászoktál. Hajlamos vagy arra, hogy távolságtartó legyél velük, és inkább azoknak a társaságát keresd, akik hozzád hasonlóak? És mi a helyzet akkor, ha a gyülekezetedben vagy a környékeden szolgáló felvigyázók fiatalabbak nálad, eltérő a nemzetiségük, vagy más a kultúrájuk? Hagyod, hogy az ilyen különbözőségek aláássák az egységet, amelynek jellemeznie kellene Jehova népét? Mi segít elkerülni ezeket a csapdákat? Pál gyakorlatias tanácsot adott ezzel kapcsolatban azoknak a keresztényeknek, akik Efézusban, egy virágzó és változatos kultúrájú városban éltek (Ef 4:1–3). Többek között olyan tulajdonságokat említett meg, mint az alázat, a szelídség, a hosszútűrés és a szeretet. Ezek olyanok, mint egy épület tartóoszlopai. w16.06 3:17–18

Sátán azt akarja, hogy a gazdagságnak szolgáljunk, ne pedig Jehovának (Máté 6:24). Akik minden energiájukat az anyagi dolgok felhalmozására fordítják, csak azt érik el, hogy az életük üres lesz, mivel az önző vágyaik kielégítéséről szól, vagy ami még rosszabb, szellemi sivárságban fognak élni, tele keserűséggel és csalódottsággal (1Tim 6:9, 10; Jel 3:17). Erről beszélt Jézus a magvetőről szóló szemléltetésében. Ha a királyságüzenetet jelentő mag a tövisek közé hullik, „az egyéb dolgok utáni kívánságok [az emberek szívébe] hatolnak, és megfojtják a szót, és az gyümölcstelenné válik” (Márk 4:14, 18, 19). Most, hogy a jelenlegi világ végéhez közeledünk, hiábavaló sok mindent felhalmozni. Nem számíthatunk rá, hogy a javaink közül bármit is megmenthetünk a nagy nyomorúság alatt, bármennyire kötődjünk is hozzájuk (Péld 11:4; Máté 24:21, 22). w16.07 1:5–6

Egy szőlősgazda kora reggel kimegy a piactérre, hogy munkásokat keressen. Talál is néhány jelentkezőt, megegyeznek a bérben, és a munkások elmennek a szőlőbe. De aztán a gazda látja, hogy még több munkásra van szükség, ezért a nap folyamán többször is visszamegy a piacra. Még azoknak a munkásoknak is szép összeget ajánl, akiket a nap vége felé fogad fel. Este összehívja az embereket, hogy kifizesse őket, és mindenkinek egyenlő bért ad, akár egész nap dolgoztak, akár csak egy órát. Akiket az elsők között fogadott fel, azoknak ez nem tetszik. A szőlősgazda azonban ezt mondja nekik: „De hát megegyeztetek velem a bérben, nem? Nincs jogom annyit adni a munkásaimnak, amennyit akarok? Azért irigykedtek, mert én nagylelkű vagyok?” (Máté 20:1–15). Jézus példázatáról eszünkbe juthat Jehova egyik tulajdonsága, melyet a Biblia gyakran említ: a ki nem érdemelt kedvessége (2Kor 6:1). w16.07 3:1–2

Ahogy közeleg a vég, minden eddiginél fontosabb, hogy prédikáljuk a királyság jó hírét (Márk 13:10). Kétségtelen, hogy a jó hír kiemeli Jehova ki nem érdemelt kedvességét. Tartsuk ezt észben, amikor részt veszünk a tanúskodómunkában. A prédikálással az a célunk, hogy dicsőítsük Jehovát. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha elmondjuk, hogyan mutatkozik meg az ő páratlan kedvessége az új világ áldásaiban. Amikor tanúskodunk másoknak, elmagyarázhatjuk, hogy Krisztus uralma alatt az emberiség teljes mértékben a javára fordítja majd a váltságot, és fokozatosan eljut a tökéletességre. A Biblia kijelenti: „maga a teremtés meg is fog szabadulni a romlottság rabszolgaságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róma 8:21). Mindez Jehova rendkívüli kedvességének köszönhetően valósul meg. w16.07 4:17–19

A Biblia nem fektet le konkrét szabályokat és nem szab határokat az intim együttléttel kapcsolatban, de beszél a vonzalom kinyilvánításának különböző módjairól (Ének 1:2; 2:6). Igen, a keresztény házastársaknak gyengéden kell bánniuk egymással. Ha valaki nagyon szereti Istent és az embertársát, az nem engedi, hogy bárki vagy bármi kikezdje a házasságát. Jó néhány házasságban okozott már feszültséget, sőt tönkre is mentek kapcsolatok amiatt, hogy az egyik fél pornográfiafüggő lett. Határozottan ellen kell állni a pornográfia vonzerejének, illetve annak a hajlamnak, hogy a házastársunkon kívül bárki más iránt szexuális érdeklődést mutassunk. Nem vallana szeretetre, ha akár csak a látszatát keltenénk annak, hogy flörtölünk valakivel, ezért óvakodjunk ettől. Ha észben tartjuk, hogy Isten minden gondolatunkról és tettünkről tud, még jobban fogunk vágyni rá, hogy a kedvében járjunk, és tiszták maradjunk (Máté 5:27, 28; Héb 4:13). w16.08 2:7–9

A kolosszéi keresztények a pontos ismeret birtokában képesek voltak Jehovához méltón járni, hogy teljesen a kedvére legyenek. Ez lehetővé tette, hogy „továbbra is gyümölcsöt [teremjenek] minden jó cselekedetben”, elsősorban a jó hír prédikálása által (Kol 1:10). Ha valaki szeretné eredményesen szolgálni Jehovát, elengedhetetlen, hogy rendszeresen tanulmányozza a Bibliát. Segítsünk a bibliatanulmányozóknak, hogy ezt ők is felismerjék. Sőt elengedhetetlen, hogy mi is tisztában legyünk az értékével. Fontos, hogy nekünk is jó tanulmányozási szokásaink legyenek. Kérdezzük hát meg magunktól: „Ha egy házigazda a Biblia tanításával ellentétes véleményének ad hangot, vagy feltesz egy nehéz kérdést, tudok a Bibliából válaszolni?” Ha beszélünk másoknak arról, hogy miért érezzük hasznosnak a Biblia tanulmányozását, azzal arra ösztönözhetjük őket, hogy ők is szorgalmasan kutassák a Szentírást, és fordítsák a javukra. w16.08 4:3–4

Létfontosságú ellenállnunk az olyan jelképes erődítéseknek, mint a világi elméletek és filozófiák, az erkölcstelenség és a káros szokások, azaz a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és a kábítószer-használat. És persze folyamatosan küzdünk a saját gyengeségeink és a csüggedtség ellen is (2Kor 10:3–6; Kol 3:5–9). Lehetséges egyáltalán felülkerekedni ezeken a komoly ellenfeleken? Igen, de ez küzdelemmel jár. Pál az ókori ökölvívókkal szemléltette a saját helyzetét: „ütéseimet úgy irányítom, hogy ne a levegőt üssem” (1Kor 9:26). Egy bokszolóhoz hasonlóan nekünk is szembe kell szállnunk az ellenfeleinkkel. Jehova felkészít minket, és támogat a harcban. A Szavában életmentő útmutatást ad. Ezenkívül segítségről gondoskodik a Biblián alapuló kiadványok, az összejövetelek és a kongresszusok által. Alkalmazod is, amit megtanulsz? w16.09 2:2–3

Jézusnak a saját kényelménél fontosabb volt, hogy segítsen másoknak, hiszen ez meghatározó része volt annak, hogy Isten akaratát tegye. Ugyanígy, hiába tetszik egy-egy ruhadarab vagy stílus, lemondunk róla, ha az embereket visszatartaná attól, hogy meghallgassák az üzenetünket (Róma 15:2). A keresztény szülőknek felelősségük megtanítani a gyermekeiknek, hogy miként alkalmazhatják a bibliai alapelveket. Ehhez hozzátartozik, hogy ők maguk és a gyermekeik is igyekeznek örömet szerezni Istennek a szerény megjelenésükkel (Péld 22:6; 27:11). A szülők elültethetik a gyermekeikben a tiszteletet szent Istenünk iránt, ha jó példát mutatnak, és gyakorlatias útmutatást adnak nekik. Például nagyon hasznos, ha megtanítják, hogy hol szerezhetnek be megfelelő ruhákat. Ne csupán az alapján válasszanak, hogy mi tetszik nekik, hanem azt is vegyék figyelembe, hogy méltó módon kell képviselniük Jehova Istent. w16.09 3:13–14

Jézus azért tudott mások szívére hatni, mert szerette Jehovát, az ő Szavát, és az embereket is (Luk 24:32; Ján 7:46). A szülőknek ugyanígy a szeretet segít, hogy hatékonyan tanítsák a gyermekeiket (5Móz 6:5–8; Luk 6:45). Ezért, ha szülő vagy, fontos, hogy szorgalmasan tanulmányozd a Bibliát és a kiadványainkat. Próbáld jobban megismerni a teremtésművet, és olvass olyan cikkeket, amelyek segítenek ebben (Máté 6:26, 28). Így nemcsak a tárgyi tudásod bővül, hanem a Jehova iránti értékelésed is elmélyül, és ügyesebben tudod majd tanítani a gyermekedet. Ha nagyra értékeled a Biblia igazságát, önkéntelenül is beszélgetni fogsz róla, és nem csak a családi imádaton, vagy amikor felkészültök az összejövetelekre. Az a jó, ha az ilyen beszélgetéseket nem kell erőltetni, hanem hozzátartoznak a mindennapokhoz. w16.09 5:6–7

Ha idegen nyelvű területen szolgálunk, de nem tudjuk felfogni a Bibliában olvasottakat azon a nyelven, veszélybe kerülhet a Jehovával ápolt kapcsolatunk. Az i. e. ötödik században Nehémiás aggódott, amikor megtudta, hogy a Babilonból visszatért zsidók gyermekei közül jó néhányan már nem beszélnek héberül. Mivel nem értették teljesen Isten Szavát, tulajdonképpen az forgott kockán, hogy Isten népéhez tartozónak érzik-e magukat (Neh 8:2, 8). Néhány, idegen nyelvű területen szolgáló családban a szülők azt tapasztalják, hogy a gyermekeik már nem olyan lelkesek az igazságban. Mi ennek az oka? Amikor idegen nyelven olvasunk, az talán nem érint meg minket annyira, mint ha az anyanyelvünkön olvasnánk. És ha nem tudunk jól kommunikálni egy másik nyelven, az kimeríthet, és rossz hatással lehet a szellemiségünkre. Ezért nem elég, ha igyekszünk buzgón szolgálni Jehovát egy idegen nyelvű területen, hanem a vele ápolt kapcsolatunkat is meg kell óvnunk (Máté 4:4). w16.10 2:4–6

A hit értékes kincs, melynek nincs mindenki a birtokában (2Tessz 3:2). Jehova azonban minden egyes imádójának ad hitet (Róma 12:3; Gal 5:22). Nagyon hálásak lehetünk ezért az ajándékért. Jézus Krisztus kijelentette, hogy az égi Atyja őrajta keresztül vonzza magához az embereket (Ján 6:44, 65). És ha valaki hinni kezd Jézusban, elnyerheti a bűnei bocsánatát. Így megnyílik előtte a lehetőség, hogy örökké Jehova barátja legyen (Róma 6:23). Mivel érdemeltük ki mindezt? Bűnös emberek lévén nem érdemlünk mást, csak halált (Zsolt 103:10). De Jehova látta bennünk a jót, és fogékonnyá tett minket a jó hírre. A ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően hinni kezdtünk Jézusban, aki által örök életet nyerhetünk (1Ján 4:9, 10). w16.10 4:1–2

Leveleiben Pál elismerően beszélt a keresztény társairól. Néhányukkal éveken át együtt utazott, és így kétségtelenül ismerte a hibáikat, mégis jó dolgokat mondott róluk. Például Timóteuszra úgy utalt, mint aki „szeretett és hű [gyermeke] az Úrban”, és mint aki őszintén törődik a testvéreivel (1Kor 4:17; Fil 2:19, 20). Tituszt pedig így dicsérte meg a korintuszi gyülekezetnek írt levelében: „ő részestárs velem és munkatársam az érdeketekben” (2Kor 8:23). Mennyire bátorító lehetett Timóteusznak és Titusznak az, hogy Pál ilyen elismerően beszélt róluk! Pál és Barnabás az életüket kockáztatva visszatértek olyan területekre, ahol korábban megtámadták őket. Például Lisztrában ádáz üldözéssel néztek szembe, mégis visszamentek bátorítani az új tanítványokat, hogy őrizzék meg erősnek a hitüket (Csel 14:19–22). Efézusban Pál egy dühödt csőcselékkel került szembe, mégis fontos volt neki, hogy bátorítsa az ott élő tanítványokat (Csel 20:1). w16.11 1:10–11

Jehova „a hű és értelmes rabszolga” által vezeti és táplálja a szervezete földi részét. Ezt a rabszolgát Krisztus, a gyülekezet feje irányítja (Máté 24:45–47; Ef 5:23). A rabszolga az első századi vezetőtestülethez hasonlóan Istentől származó üzenetnek tekinti a Bibliát, és szívből értékeli azt (1Tessz 2:13). A Biblia például arra ösztönöz minket, hogy rendszeresen vegyünk részt az összejöveteleken (Héb 10:24, 25). Arra is buzdít, hogy egységesnek kell lennünk a hitnézeteinkben. Azt mondja, hogy tegyük első helyre az életünkben a királyságot (Máté 6:33). Beszél arról a kötelességünkről és egyben kiváltságunkról is, hogy tanúskodjunk házról házra, közterületeken és kötetlen formában (Máté 28:19, 20; Csel 5:42; 17:17; 20:20). A véneknek azt a feladatot adja, hogy őrizzék meg a gyülekezet tisztaságát (1Kor 5:1–5, 13; 1Tim 5:19–21). És Jehova mindenkitől elvárja, aki a szervezetéhez tartozik, hogy tiszta legyen fizikailag, és kerüljön minden olyan gondolatot és szokást, amelyet ő gyűlöl (2Kor 7:1). w16.11 3:7–8

Az I. világháború előtti évtizedekben Charles Taze Russell és a társai felismerték, hogy a kereszténység egyházai nem a bibliai igazságot tanítják. Ezért elhatározták, hogy semmilyen módon nem vállalnak közösséget a hamis vallásokkal. A Sioni Őrtoronyban már 1879 novemberében leírták az egyértelmű, Szentíráson alapuló állásfoglalásukat Nagy Babilonnal kapcsolatban: „Minden egyházat, amely azt állítja magáról, hogy Krisztusnak eljegyzett tiszta szűz, de valójában egyesült a világgal (a vadállattal), és az támogatja őt, el kell ítélnünk, az Írás nyelvezetét használva, mint parázna egyházat” (Jel 17:1, 2). Az istenfélő férfiak és nők pontosan tudták, mit kell tenniük. Nem számíthattak Isten áldására, ha hamis vallási szervezeteket támogatnak. Ezért sok Bibliakutató megfogalmazta egy levélben, hogy kilép az egyházából. w16.11 5:2–3

Talán te is olvastad már a Róma 8:15–17-et az emlékünnep körüli időszakban. Ez a rész elmagyarázza, hogy honnan tudja egy keresztény, hogy felkent: a szent szellem tanúskodik erről az ő szellemével együtt. Ez a fejezet elsősorban a felkenteknek szól. Ők megkapták a szellemet, és várják, hogy örökbe fogadják őket mint fiakat, hogy megszabaduljanak a testükből (Róma 8:23). Igen, a jövőben Isten fiai lesznek az égben. Ez azért lehetséges, mert megkeresztelkedtek, és Isten felhasználta a váltságot az érdekükben, megbocsátotta a bűneiket, és igazságossá nyilvánította őket mint szellemi fiakat (Róma 3:23–26; 4:25; 8:30). A rómaiaknak írt levél 8. fejezete azonban a földi reménységű keresztényeknek is szól, hiszen Isten bizonyos értelemben őket is igazságosnak tekinti. Ezért ez a tanács nekik is hasznos. w16.12 2:1–3

Pontosan mit értett Jézus azalatt, hogy „soha ne aggódjatok”? Nyilván nem arra gondolt, hogy Isten szolgáinak az élete teljesen mentes az aggodalmaktól. Jézus inkább azt szerette volna, hogy a tanítványai megértsék: az indokolatlan vagy a túlzott aggódás nem oldja meg a gondjaikat. Minden napnak elég a maga baja, ezért nem lenne jó a jelenlegi nehézségeinket a múlt vagy a jövő terheivel tetézni. Ha egy keresztény sokat gondolkodik olyan problémákon, amelyek a jövőben esetleg felmerülhetnek, az csak felesleges aggodalmakhoz vezet. Miért ne emésszük magunkat olyan események miatt, amelyekről még semmit nem tudunk? Mert a dolgok ritkán alakulnak olyan szörnyen, mint ahogy azt elképzeljük. Ráadásul egy olyan Istenre vethetjük az aggodalmainkat, aki bármilyen helyzetet képes irányítani. Bízhatunk benne, hogy Isten megjutalmazza a hűséges szolgáit, és segít nekik úrrá lenni a múlt, a jelen és a jövő miatt érzett aggodalmaikon. w16.12 3:13, 16

Az ókori Izraelben Saul király szerény és tiszteletre méltó ember volt, amikor uralkodni kezdett (1Sám 9:1, 2, 21; 10:20–24). De nem sokkal a trónra kerülése után többször is elbizakodottan viselkedett. Például amikor Sámuel próféta nem érkezett meg idejében Gilgálba, Saul elveszítette a türelmét. A filiszteusok már készülődtek a csatára, az izraeliták pedig kezdtek elszéledni mellőle. „Sürgősen tennem kell valamit” – gondolhatta a király. Így hát áldozatot ajánlott fel Istennek, noha ehhez nem volt joga. Nos, ez egyáltalán nem tetszett Jehovának (1Sám 13:5–9). Amikor Sámuel megérkezett Gilgálba, megdorgálta Sault. De ő nem fogadta el a helyreigazítást, hanem inkább mentegetőzött, megpróbálta másokra hárítani a felelősséget, és jelentéktelennek tüntette fel a vétkét (1Sám 13:10–14). Ezzel Saul egy olyan lejtőn indult el, amelynek a végén nemcsak a trónt veszítette el, hanem Jehova helyeslését is (1Sám 15:22, 23). Bár az életútja eleinte ígéretesnek tűnt, végül tragédiába torkollott (1Sám 31:1–6). w17.01 3:1–2

Dávid az élete nagy részében hűséges volt. De előfordult, hogy súlyosan vétkezett. Például házasságtörést követett el Betsabéval (2Sám 11:1–21). Dávid nem tudta meg nem történtté tenni az eseményeket, és a tettei következményei elől sem menekülhetett el. Ezek közül volt olyan, amely az egész hátralévő életére hatással volt (2Sám 12:10–12, 14). Ezért Dávidnak erős hitre volt szüksége. Bíznia kellett abban, hogy mivel őszintén megbánta a bűneit, Jehova megbocsát, és segít neki elviselni a tettei következményeit. Mivel nem vagyunk tökéletesek, mindannyian követünk el bűnt. Vannak bűnök, amelyek igazán súlyosak, és talán helyrehozhatatlan kárt okoznak. Ilyenkor meg kell tanulnunk együtt élni a következményekkel (Gal 6:7). De bízhatunk benne, hogy a megbánásunk arra indítja Jehovát, hogy támogasson minket a nehézségeink közepette, még akkor is, ha azokat mi okoztuk magunknak (Ézs 1:18, 19; Csel 3:19). w17.01 1:10–12

A szerénység akkor segíthet jó döntést hozni, ha nem tudjuk pontosan, hogyan alakulnak majd a dolgok, vagy képtelenek vagyunk befolyásolni az eseményeket. Például, talán fontolgatjuk, hogy elkezdjük a teljes idejű szolgálatot. De mi lesz, ha megbetegszünk? Vagy ha az idősödő szüleink a támogatásunkra szorulnak? Hogyan tudunk majd gondoskodni magunkról időskorunkban? Bármennyit imádkozunk vagy kutatunk is, az ilyen kérdésekre nem fogunk teljes körű választ kapni. Ha bízunk Jehovában, képesek leszünk felismerni és elfogadni a korlátainkat. Miután kutatást végeztünk, kikértük mások véleményét, és vezetésért imádkoztunk, kövessük Isten szellemének az irányítását (Préd 11:4–6). Így Jehovának lesz mit megáldania, de az is lehet, hogy kedvesen segít majd változtatni a céljainkon (Péld 16:3, 9). w17.01 4:14

Ádámnak és Évának választania kellett: Jehovának engedelmeskednek vagy a kígyónak? Úgy döntöttek, hogy megszegik Isten törvényét (1Móz 3:6–13). Az első emberpár elveszítette a tökéletességét, amikor fellázadt Jehova ellen. Sőt, ezzel elidegenedtek Jehovától, mivel az ő szemei túl tiszták ahhoz, hogy nézhesse a rosszat, vagyis nem nézheti el a gonoszságot (Hab 1:13). Ha szemet hunyt volna a lázadásuk felett, az mind az égi, mind a földi teremtmények kárára lett volna. Ezenkívül, ha semmit sem tett volna az édeni lázadás után, a saját szavahihetősége vált volna kérdésessé. De Jehova mindig hű az elveihez (Zsolt 119:142). Ádámot és Évát nem jogosította fel a szabad akaratuk arra, hogy megszegjék Isten törvényét. Szembefordultak Jehovával, ezért meghaltak, és visszatértek a porba, amelyből meg lettek teremtve (1Móz 3:19). w17.02 1:8, 10–11

Jézus már a szolgálata kezdetétől engedte, hogy az Írások irányítsák. Halála előtti utolsó szavaiban is idézett a messiási próféciákból (Máté 27:46; Luk 23:46). Jézussal ellentétben az akkori vallási vezetők egyáltalán nem vették figyelembe Isten Szavát, ha az ütközött a hagyományaikkal. Ézsaiás ihletett szavait idézve, Jézus ezt mondta róluk: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve messze eltávolodott tőlem. Hiába imádnak engem, mert emberek parancsait tanítják tanokként” (Máté 15:7–9). Jézust nemcsak a tetteiben, hanem a tanításában is Isten Szava vezette. Ha valamilyen vitatott vallási kérdés merült fel, nem a mérhetetlen bölcsességére vagy a páratlan tapasztalatára hagyatkozott. Legfőbb tekintélyként mindig a Szentírásra utalt (Máté 22:33–40). w17.02 3:18–19

Ezzel összhangban Jehova Tanúi őszinte tiszteletet mutatnak a tisztviselők iránt, annak megfelelően, amit az ilyen személyek elvárnak, vagy ami megszokott az adott kultúrában. Készségesen együttműködünk velük, de ennek természetesen vannak Szentíráson alapuló, észszerű korlátai. Nem teszünk olyasmit, amivel megszegnénk Isten parancsait, vagy ami sértené a keresztényi semlegességünket (1Pét 2:13–16). Jehova múltban élt szolgái jó példát mutattak abban, hogy mit jelent tisztelni az államhatalmat és a köztisztviselőket. Amikor Róma elrendelte, hogy az emberek vegyenek részt egy népszámláláson, József és Mária eleget tett ennek. Betlehembe utaztak, noha Mária már közel volt ahhoz, hogy világra hozza első gyermekét (Luk 2:1–5). Később, amikor Pált megvádolták, ő tiszteletteljesen adta elő a védekezését Heródes Agrippa királynak és Fesztusznak, Júdea kormányzójának (Csel 25:1–12; 26:1–3). w17.03 1:9–10

Az izraeliták közül sokan olyan bűnös életet kezdtek élni, mint a kánaániták, így Jehova többé nem védelmezte őket (Bír 2:1–3, 11–15; Zsolt 106:40–43). Az istenfélő családoknak biztosan nagyon nehéz volt hűségesnek maradni Jehovához ezekben a szörnyű időkben. A Biblia szerint mégis voltak olyanok, akiknek továbbra is az volt a legfontosabb, hogy örömet szerezzenek Jehovának. Köztük volt Jefte, valamint Elkána, Anna és Sámuel (1Sám 1:20–28; 2:26). Minket is egy olyan világ vesz körül, ahol az emberek az ókori kánaánitákhoz hasonlóan gondolkodnak és élnek: a szex, az erőszak és a pénz áll az életük középpontjában. Ahogyan azt az izraelitákkal tette, Jehova minket is egyértelműen figyelmeztet, hogy megóvjon az ilyen hatásoktól. Vajon tanulunk az izraeliták hibáiból? (1Kor 10:6–10). Igyekszünk megtisztítani az életünket minden olyasmitől, ami a kánaániták gondolkodásmódját tükrözné? (Róma 12:2). Mennyire vesszük ezt komolyan, bizonyítva a hűségünket? w16.04 1:4–6

Amikor komoly döntés előtt állunk, létfontosságú, hogy a Bibliához forduljunk tanácsért, és hogy kérjük Jehova vezetését imában. Jehova képessé tud tenni minket arra, hogy az ő akaratával összhangban hozzunk döntéseket. Mindig kérdezzük meg magunktól: „A döntésem tükrözni fogja a Jehova iránti szeretetemet? Örömet szerzek vele a családtagjaimnak, és hozzájárulok a békéhez? Azt mutatja a döntésem, hogy türelmes és kedves vagyok?” Jehova senkit sem kényszerít, hogy szeresse és szolgálja őt. Mivel szabad akaratot adott nekünk, tiszteletben tartja azt a jogunkat, hogy eldöntsük, szeretnénk-e őt szolgálni (Józs 24:15; Préd 5:4). De ha már meghoztunk egy döntést az ő vezetésével, akkor elvárja tőlünk, hogy tegyünk is lépéseket azzal összhangban. Ha tehát hiszünk benne, hogy Jehova mindig helyesen cselekszik, és megbízunk a tőle jövő tanácsokban, akkor bölcs döntéseket fogunk hozni, és véghez is visszük azokat (Jak 1:5–8; 4:8). w17.03 2:17–18