Február

Milyen célról van itt szó? A kitartás segít nekünk, „hogy teljesek és minden tekintetben épek [legyünk], és semminek se [legyünk] híján” (Jak 1:4). A próbák gyakran felszínre hozzák a gyengeségeinket, vagyis azokat a jellemvonásainkat, amelyeken még csiszolnunk kell. Ha kitartunk a próbákban, a keresztényi egyéniségünk teljesebbé válik. Például lehet, hogy türelmesebbek, hálásabbak vagy könyörületesebbek leszünk. Mivel a kitartás el tudja érni azt a célt, hogy formálja az egyéniségünket, semmiképp ne alkudjunk meg a bibliai alapelvekben, csak hogy megszabaduljunk egy próbától. Például ha tisztátalan gondolatokkal küzdesz, ne engedj a kísértésnek, hanem imádkozz, hogy nemet tudj mondani az ilyen vágyaknak. Így megerősödik az önuralmad. Egy nem Tanú családtagod ellenzi a hitedet? A nyomás ellenére határozd el, hogy továbbra is teljes szívedből gyakorlod az imádatot. Ne feledd: csak úgy nyerhetjük el Isten tetszését, ha kitartunk (Róma 5:3–5; Jak 1:12). w16.04 2:15–16

Sokan dicsekszenek a törzsükkel, a kultúrájukkal, a nemzetükkel. Mi viszont tudjuk, hogy ez a fajta túlzott büszkeség nincs összhangban azzal, ahogyan Jehova az emberi uralomról és az emberi családról gondolkodik. Természetesen ő nem kér tőlünk olyat, hogy fordítsunk hátat a kultúránknak. A kulturális különbségek valójában az emberi család bámulatos sokféleségét bizonyítják. De ne feledjük, hogy Isten szemében minden ember egyenlő (Róma 10:12). A nacionalizmus elsősorban abból táplálkozik, hogy valaki indokolatlanul büszke a származására, és ez lehet az első lépés afelé, hogy megalkudjunk a semlegesség kérdésében. A keresztényekben is lehet ilyenfajta büszkeség, hiszen még az első századi gyülekezetben is voltak olyanok, akik másként bántak a más nemzetiségű testvéreikkel (Csel 6:1). Hogyan állapíthatjuk meg, hogy kezd-e bennünk kialakulni ilyen érzés? Tegyük fel, hogy egy külföldi testvér javasol neked valamit. Rögtön elveted az ötletét, mert arra gondolsz, hogy „mi ezt jobban csináljuk”? Inkább fogadjuk meg a mai napiszöveg ihletett tanácsát. w16.04 4:12–13

Jézus a királyság jó hírét hirdette, és ugyanezt várja el a tanítványaitól is. Melyik csoport hirdeti ezt az üzenetet „minden nemzetnek”? (Máté 28:19). A válasz egyértelmű: egyedül Jehova Tanúi. Egyszer például egy misszionárius pap, aki már számos országban élt, elmondta egy Tanúnak, hogy mindenhol megkérdezte a Tanúkat, hogy milyen üzenetet prédikálnak. Vajon hogyan válaszoltak? A pap szerint „mindnyájan annyira ostobák voltak, hogy ugyanazt a választ adták: »A királyság jó hírét.«” Ezek a Tanúk valójában egyáltalán nem voltak ostobák, csak egységesek, ami elvárás az igaz keresztényekkel szemben (1Kor 1:10). Igazából Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát című folyóirat üzenetét visszhangozták. Ez a folyóirat 254 nyelven jelenik meg, számonként átlagosan 59 millió példányban, amivel megelőzi az összes többi folyóiratot. w16.05 2:6

Talán fontolgatjuk, hogy elkezdjük a teljes idejű szolgálatot mint általános úttörők. Igyekszünk leegyszerűsíteni az életünket, hogy elérjük ezt a célt. Ugyanakkor talán azon aggódunk, hogy valóban boldogok leszünk-e, ha szerényebb anyagi körülmények között kell élnünk. Persze a Biblia nem utasít minket arra, hogy legyünk úttörők. Hírnökökként is hűségesen szolgálhatjuk Jehovát. Ám Jézus arról biztosít minket, hogy számtalan áldásban lesz részünk, ha áldozatokat hozunk a királyságért (Luk 18:29, 30). És a Szentírás szerint Jehovának nagy örömet szerez, ha neki adjuk szánk „önkéntes felajánlásait”, azaz boldogan dicsérjük őt, előmozdítva az igaz imádatot (Zsolt 119:108). Ha megszívleljük ezeket a szentírási gondolatokat, és vezetésért imádkozunk, minden bizonnyal felismerjük, mit gondol Jehova. Az ilyen őszinte elmélkedés segíteni fog olyan döntést hozni, amely a javunkat szolgálja, és amelyet égi Atyánk is támogat. w16.05 3:13

A fiataloknak szóló kiadványaink gyakran olyan nehézségeket tárgyalnak, melyekkel nem csak ők néznek szembe. Mindnyájunknak meg kell védenünk a hitünket, uralkodnunk kell az érzelmeinken, ellen kell állnunk a másoktól jövő nyomásnak, és kerülnünk kell a romboló társaságot és kikapcsolódást. Ezért a felnőtt keresztényeknek egyáltalán nem kell méltóságon alulinak érezniük, ha fiataloknak írt kiadványokat olvasnak. Bár a stílus talán fiatalos, a tartalom olyan időtálló bibliai alapelvekre épül, amelyekből mindannyian hasznot meríthetünk. A kiadványaink nemcsak abban segítenek a fiataloknak és a felnőtt keresztényeknek, hogy megküzdjenek a gondjaikkal, hanem abban is, hogy érettebbé váljanak, és közelebb kerüljenek Jehovához (Préd 12:13). w16.05 5:15–16

„Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van.” Milyen kifejező szavak! Ez az emlékeztető megerősítette az izraelitákat, hogy bátran szembenézzenek a nehézségekkel, amikor birtokba veszik az ígéret földjét. És nekünk is segít, hogy szembenézzünk a közelgő nagy nyomorúsággal, utána pedig építsük a békét és az egységet a paradicsomban. Imádjuk hát Jehovát kizárólagos odaadással, teljes lélekből szeretve és szolgálva őt, miközben törekszünk az egység megőrzésére a keresztény testvériségünkben. Ha továbbra is így teszünk, joggal bízhatunk benne, hogy meglátjuk, amint beteljesednek Jézus következő szavai azokon, akiket juhoknak ítél: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ megalapításától nektek készített királyságot” (Máté 25:34). w16.06 3:2, 20

A büszkeség arra viheti az embert, hogy igazolni próbálja a tetteit, és így teljesen elveszítheti a formálhatóságát. Veled is történt már olyan, hogy megbántott egy testvér, vagy fájt, hogy elvesztettél egy kiváltságot? Mit tettél ebben a helyzetben? Előtört a büszkeséged? Vagy arra összpontosítottál, hogy kibékülj a testvéreddel, és hűséges maradj Jehovához? (Zsolt 119:165; Kol 3:13). Ha valamilyen bűnt gyakorlunk, és ezt még el is titkoljuk mások elől, az szintén odavezethet, hogy nem fogadjuk meg Jehova tanácsait. Aztán egyre könnyebb lesz elkövetni a bűnt (Préd 8:11). Egy testvér, aki rendszeresen nézett pornográf anyagokat, később elismerte: „Kritizálni kezdtem a véneket.” A rossz szokása miatt tönkrement a Jehovához fűződő kapcsolata. Végül kiderült, hogy mit tesz, és megkapta a szükséges segítséget. Természetesen mindegyikünknek vannak gyengeségei. De ha kritizálunk másokat, vagy megpróbálunk mentséget keresni a hibánkra, ahelyett hogy bocsánatot és segítséget kérnénk Istentől, akkor lehet, hogy a szívünk már kezd érzéketlenné válni. w16.06 2:5–6

Akik hallgatták Jézust, sok felesleges dolog miatt aggódtak. De ő azt mondta, hogy ne aggódjanak tovább, és ezt jó okkal tette. A túlzott aggodalmaskodás – még ha valós szükségletekről van is szó –, megoszthatja az ember figyelmét, kizárva az életéből a sokkal fontosabb szellemi dolgokat. Jézus annyira szeretett volna segíteni a tanítványainak, hogy a hegyi beszédében még négyszer felhívta a figyelmüket erre a veszélyre (Máté 6:27, 28, 31, 34). Jézus tisztában volt az emberek mindennapi szükségleteivel. Sőt, azt is tudta, hogy évszázadokkal később milyen nehéz körülmények várnak a követőire, akik „az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos” időkben élnek majd (2Tim 3:1). És ma valóban sokakat érint a munkanélküliség, az infláció, az élelmiszerhiány és a súlyos szegénység. De Jézus azt is jól tudta, hogy a lélek többet jelent, mint az eledel, és a test, mint az öltözék. w16.07 1:8–9

Ha maradéktalanul eleget tennénk Jehova összes követelményének, akkor megérdemelnénk a kedvességét. De jól tudjuk, hogy ez nem így van. A bölcs Salamon király megállapította: „nincs a földön igazságos ember, aki csak jót tesz, és nem vétkezik” (Préd 7:20). Hasonló gondolatot fogalmazott meg Pál apostol is: „mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől”. Majd leszögezte: „a bűn zsoldja a halál” (Róma 3:23; 6:23a). Ez minden, amit érdemlünk. Jehova azonban kifejezte a szeretetét a bűnös emberek iránt, amikor a ki nem érdemelt kedvességét páratlan módon tette nyilvánvalóvá. Minden ajándéka közül az volt a legnagyobb, amikor „az ő egyszülött Fiát” elküldte a földre, hogy meghaljon értünk (Ján 3:16). Ezért Pál azt írta Jézusról, hogy „dicsőséggel és tisztességgel [lett] megkoronázva a halál elszenvedéséért, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességéből minden emberért megízlelje a halált” (Héb 2:9). Igen, „az ajándék. . ., amelyet az Isten ad, örök élet Krisztus Jézus, a mi Urunk által” (Róma 6:23b). w16.07 3:3–4

A házasság a mindennapi élet része. Ha áttekintjük a történetét, és megvizsgáljuk a célját, megfelelően fogunk gondolkodni erről a kapcsolatról, és még inkább értékelni tudjuk az előnyeit. Nézzük, mi történt a kezdetekben! Miután Isten megteremtette az első férfit, Ádámot, odavitte hozzá az állatokat, hogy nevet adhasson nekik. „De az ember nem talált magának segítőt, mintegy kiegészítőt.” Ezért Isten mély álmot bocsátott Ádámra, kivette egy bordáját, nőt formált belőle, és odavitte a férfihoz (1Móz 2:20–24). Ezért elmondhatjuk, hogy a házasság Istentől származik. Jézus megerősítette, hogy Jehova mondta a következőket: „a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és a kettő e g y test lesz” (Máté 19:4, 5). Az, hogy Isten Ádám egyik bordájából alkotta meg a nőt, segíthetett az első házaspárnak megérteni, hogy mennyire szoros az egységük. Nem kínálta fel nekik azt a lehetőséget, hogy később elváljanak, vagy egyszerre több házastársuk legyen. w16.08 1:1–2

Jézus gyakran beszélt másoknak a királyságról. Például élénk és eredményes beszélgetést folytatott egy asszonnyal Jákob forrásánál, Sikár közelében (Ján 4:5–30). Beszélgetett Máté Lévivel, az adószedővel is. Máté elfogadta Jézus meghívását, és a követője lett. Később, amikor a házában fogadást rendezett, ő is hallhatta, amit Jézus mondott a jelenlevőknek (Máté 9:9; Luk 5:27–39). Egy másik alkalommal Jézus barátságosan beszélt Nátánaellel, aki nem volt jó véleménnyel a názáreti emberekről. Ennek hatására Nátánael változtatott az álláspontján. Úgy döntött, hogy többet szeretne tudni arról, hogy mit tanít Jézus, aki Názáretből származott (Ján 1:46–51). Fontos tehát, hogy megtanítsuk az újaknak, hogy barátságosan és fesztelenül beszélgessenek másokkal. Biztosan örömmel tapasztalják majd, hogy a tiszta szívű emberek kedvezően reagálnak, ha kedvesen törődünk velük. w16.08 4:7–9

Ha egy házasságban régóta komoly problémák vannak, lehet, hogy az egyik fél vagy mindkettő elgondolkodik a különélésen vagy a váláson. A különélésről nem szabad könnyelműen dönteni. Súlyos gondok esetén jó megoldásnak tűnhet, de gyakran csak még több problémát vet fel. Miután Jézus megismételte Isten kijelentését, hogy a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, ezt mondta: „Amit. . . Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Máté 19:3–6; 1Móz 2:24). Ez azt is jelenti, hogy se a férj, se a feleség ne válassza szét, amit „Isten közös igába fogott”. Jehova egy életre szóló köteléknek tekinti a házasságot (1Kor 7:39). Ha a házasfelek nem felejtik el, hogy mindenki számadással tartozik Istennek, mindent meg fognak tenni, hogy megoldják a nehézségeket, mielőtt azok elhatalmasodnának. w16.08 2:10–11

Mivel az ellenfeleink valószínűleg akkor támadnak meg minket, amikor a legkevésbé számítunk rá, vagy amikor a leggyengébbek vagyunk, mindig ébernek kell lennünk. Az a felszólítás, hogy „ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz”, egyértelműen mutatja, hogy le tudjuk győzni a rosszat. De ehhez folyamatosan küzdenünk kell. Ha nem maradunk éberek, és feladjuk a harcot, akkor legyőz minket Sátán, a gonosz világa és a bűnös hajlamaink. Soha ne engedd hát, hogy Sátán megfélemlítsen és megadásra kényszerítsen! (1Pét 5:9). A győzelemhez elengedhetetlen arra koncentrálnunk, hogy miért is küzdünk. Akkor számíthatunk Isten helyeslésére és áldására, ha elménkben tartjuk azt, amiről a Héberek 11:6 szavai biztosítanak minket: „aki [Isten elé] járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és hogy megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt.” A „komoly igyekezettel keres” kifejezéssel fordított görög ige céltudatos és lelkes erőfeszítésre utal (Csel 15:17). w16.09 2:4–5

A Biblia gyakorlatias tanácsokkal lát el minket, hogy bölcs döntéseket tudjunk hozni, melyek dicsőséget szereznek Istennek. Azonban az öltözködésben a személyes ízlés is szerepet kap. Mindnyájunknak más és más tetszik, és az anyagi lehetőségeink sem egyformák. Ami fontos, hogy a megjelenésünk mindig legyen rendezett, tiszta, szerény, alkalomhoz illő, és ne botránkoztasson meg másokat. El kell ismerni, hogy nem mindig könnyű olyan döntést hozni, amely józan ítélőképességre vall, és minden szempontnak megfelel. Számos üzlet kínálata az aktuális divatot tükrözi, ezért több időbe és erőfeszítésbe kerülhet, hogy találjunk egy szerény szoknyát, ruhát vagy blúzt, illetve olyan zakót vagy nadrágot, amely nem túl szűk. De a hittársaink biztosan észreveszik és értékelik majd az őszinte törekvésünket, hogy tetszetős és megfelelő ruhákat viseljünk. És még ha ez kényelmetlenséggel jár is, bőven kárpótol minket az abból fakadó megelégedettség, hogy dicsőséget szerzünk szerető égi Atyánknak. w16.09 3:15–16

A gyerekeknek általában élénk fantáziájuk van. Ezért jó, ha a szülők szemléltetésekkel tanítják őket. A jó szemléltetések abban is segíthetnek a gyermekednek, hogy meggyőződjön a Biblia hitelességéről. Vegyük például a mai napiszöveget. Hogyan bizonyíthatnád be, hogy ez a kijelentés Istentől származik? Elmondhatod a száraz tényeket is, de sokkal jobb lenne, ha egy kicsit megmozgatnád a gyermeked fantáziáját. Emlékeztesd rá, hogy Jób sok-sok évvel a teleszkóp és az űrhajó feltalálása előtt élt. Kérd meg a gyermeked, hogy mutassa be, milyen nehéz lehetett elhinni, hogy egy olyan nagy valami, mint a föld, nincs alátámasztva. Egy labdával vagy kővel érzékeltethetné, hogy ha egy tárgynak súlya van, azt valaminek tartania kell. Ez a „játék” az elméjébe vési, hogy Jehova már jóval azelőtt leíratott tényeket a Bibliában, hogy az emberek be tudták őket bizonyítani (Neh 9:6). w16.09 5:9, 12

Hinni sokkal többet jelent annál, mint hogy megértjük Isten szándékát. A hit erőteljesen arra ösztönöz minket, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjünk. Ha hiszünk a váltságban, szívesen megosztjuk másokkal a jó hírt. Csak akkor élhetünk örökké Isten új világában, ha van hitünk, és odafigyelünk rá, hogy erős maradjon. Olyan ez, mint a virágok gondozása. Egy művirágtól eltérően egy élő virág állandó törődést igényel. Ha rendszeresen öntözik, szépen virít. Ellenben ha nem kap elég vizet, elpusztul, hiába volt szép és egészséges. Éppígy a hitünk is elsorvadhat, ha elhanyagoljuk (Luk 22:32; Héb 3:12). De ha gondot fordítunk rá, élő marad, folyton „növekszik”, és ezáltal „egészségesek [leszünk] a hitben” (2Tessz 1:3; Tit 2:2). w16.10 4:4–5

Amikor Dániel és a társai száműzetésben voltak Babilonban, megpróbálták őket beolvasztani a helyi kultúrába, ezért a káldeusok nyelvére tanították ezeket a fiatalokat. Sőt, a nevelésükért felelős udvari tisztviselő babiloni neveket adott nekik (Dán 1:3–7). Dániel új nevében benne volt Bélnek, Babilon főistenének a neve. Nabukodonozor király valószínűleg azt akarta Dánielbe sulykolni, hogy Babilon istene hatalmasabb az ő Istenénél, Jehovánál (Dán 4:8). Dánielnek felkínálták, hogy egyen a királynak készített ínyencfalatokból, de ő „elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát” (Dán 1:8). Mivel az anyanyelvén tanulmányozta a szent iratokat, egy idegen földön is közel tudott maradni Jehovához (Dán 9:2). Ennek köszönhetően még 70 évvel a Babilonba érkezése után is a héber nevén ismerték (Dán 5:13). w16.10 2:7–8

Jézus azért nevezte ki a hű rabszolgát, hogy rajta keresztül lásson el minket szellemi táplálékkal (Máté 24:45–47). 1919 óta a megdicsőített Jézus Krisztus felhasználja ezt a rabszolgát arra, hogy segítsen a követőinek megérteni Isten Szavát, és alkalmazni a benne található útmutatást. Ha alárendeljük magunkat a bibliai irányításnak, azzal hozzájárulunk a gyülekezet tisztaságához, békéjéhez és egységéhez. Ezért kérdezzük meg magunktól: „Ragaszkodom a Jézus által felhasznált csoport vezetéséhez?” Jehova az írott Szava által megismerteti velünk a szervezete égi részét. Például Ezékiel próféta kapott egy látomást, melyben egy égi szekeret látott (Ez 1:4–28). Az égi szekér gyorsan száguld afelé, hogy Krisztus és a szent angyalok elpusztítsák ezt a gonosz világot. Így Jehova uralkodási joga végleg igazolva lesz, a neve pedig megtisztul minden gyalázattól. w16.11 3:9–10

Jézus első századi követőihez hasonlóan együtt tanulhatunk, és erősíthetjük egymást (1Kor 14:31). Azoknak is szükségük van bátorításra, akik már régóta szolgálják Istent. Gondoljunk Józsuéra. Ő sok éven át hűségesen ellátta a feladatait. Jehova mégis azt mondta Mózesnek, hogy bátorítsa őt. Így szólt: „Bízd meg Józsuét, bátorítsd és erősítsd őt, mert ő fog átkelni e nép előtt, és őáltala szerzik meg örökségként a földet, melyet majd látsz” (5Móz 3:27, 28). Józsuéra az az óriási feladat várt, hogy az izraeliták vezetőjeként meghódítsa az ígéret földjét. Számos akadálynak, és legalább egy vesztes csatának nézett elébe (Józs 7:1–9). Nem csoda, hogy szüksége volt bátorításra és erősítésre. Mi is bátoríthatjuk a véneket, köztük a körzetfelvigyázókat is, akik keményen dolgoznak azért, hogy gondját viseljék Isten nyájának (1Tessz 5:12, 13). w16.11 1:12–13

A Bibliakutatók megértették, hogy nem elég csak a rokonaikkal, a barátaikkal és a helyi egyházközség híveivel közölniük, hogyan viszonyulnak a hamis valláshoz. Az egész világnak meg kellett tudnia, hogy Nagy Babilon igazából egy vallási prostituált! Ennek érdekében 1917 decemberében és 1918 elején buzgón terjesztettek egy tájékoztatólapot, amelynek ez volt a témája: „Babilon leomlása”. Néhány ezer Bibliakutató 10 millió példányt juttatott el az emberekhez ebből az erőteljes vádiratból, mely leleplezte az álkereszténységet. Ahogy az várható volt, a papság csak úgy forrt a dühtől, de a Bibliakutatók rendíthetetlenül végezték ezt a fontos munkát. Elhatározták, hogy mint uralkodónak, Istennek engedelmeskednek inkább, semmint embereknek (Csel 5:29). Mire következtethetünk mindebből? Arra, hogy egyáltalán nem mondhatjuk ezekről a keresztényekről, hogy az I. világháború alatt Nagy Babilon fogságába kerültek. Éppen ellenkezőleg, abban az időben egyre inkább megszabadultak a befolyásától, és másoknak is segítettek ebben. w16.11 5:2, 4

Néhányan azt gondolhatják, hogy Pál itt a keresztényeket azokkal vetette össze, akik nincsenek az igazságban. De az apostol azoknak írt, „akik Rómában vannak mint Isten szerettei, s akiket elhívtak, hogy szentek legyenek” (Róma 1:7). Tehát Pál igazából a keresztényekről beszélt, akik közül néhányan „a testi vágyakat [követték]”, míg mások „a szellem vezetését”. Azt, hogy egyesek a testi dolgokra összpontosítanak, összekapcsolta azzal, hogy bűnös szenvedélyek munkálkodnak a testükben (Róma 7:5). Amikor arról beszélt, hogy mit jelent, ha valaki a „testi dolgokra összpontosít”, Pál azokra gondolt, akiket a tökéletlen vágyaik és hajlamaik vezetik. A szexuális vagy más jellegű kívánságaik, törekvéseik és szenvedélyeik irányítják őket. w16.12 2:5, 7

Valaki talán a régebben elkövetett hibái miatt küzd rossz érzésekkel, és még sok év múltán is bűntudat gyötri. Időnként Dávid király is úgy érezte, hogy a vétkei elborítják a fejét. Így fogalmazott: „Ordítok szívem sóhajtozásától” (Zsolt 38:3, 4, 8, 18). Vajon mit tett Dávid? Azt, amit ilyenkor a legbölcsebb: bízott Jehova irgalmában és megbocsátásában (Zsolt 32:2, 3, 5). Az is előfordulhat velünk, hogy a jelenlegi gondjaink miatt aggódunk. Például Dávid az életéért reszketett, amikor az 55. zsoltárt írta (Zsolt 55:2–5). De nem engedte, hogy a félelem miatt megrendüljön a Jehovába vetett bizalma. Buzgón imádkozott, és megosztotta Istennel a gondjait. Ám tisztában volt vele, hogy a megoldás érdekében neki is fontos megtennie, amit tud (2Sám 15:30–34). Mit tanulhatunk Dávidtól? Ne engedjük, hogy az aggodalmaink maguk alá gyűrjenek minket, hanem inkább tegyük meg, ami tőlünk telik, aztán a többit bízzuk Jehovára. w16.12 3:14–15

Dávid elfogadta a helyreigazítást Jehova prófétájától, Nátántól. Emellett imában beismerte a bűneit Jehovának, és kifejezte az őszinte vágyát, hogy szeretné újra a helyeslését élvezni (Zsolt 51:1–17). Dávid nem hagyta, hogy megbénítsa a bűntudat. Inkább tanult a hibájából, és soha többé nem követett el hasonló bűnöket. Végül hűségben halt meg, és Jehova úgy őrizte meg az emlékezetében, mint aki feddhetetlen volt (Héb 11:32–34). Mit tanulhatunk Dávid példájából? Ha súlyos bűnt követtünk el, őszinte megbánást kell tanúsítanunk, és kérnünk kell Jehova bocsánatát. Valljuk meg neki a bűnünket (1Ján 1:9). Beszéljünk a vénekkel is, akik segíthetnek, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat Jehovával (Jak 5:14–16). Ha elfogadjuk Jehova segítségét, bizonyítjuk az abba vetett hitünket, hogy ő megbocsát nekünk, és jelképesen meggyógyít minket. Persze az is fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, maradjunk tevékenyek Jehova szolgálatában, és tekintsünk bizakodva a jövőbe (Héb 12:12, 13). w17.01 1:13–14

Mi számít elbizakodott tettnek? Az, ha valaki elhamarkodottan vagy arcátlanul olyasmit tesz, amihez nincs joga. Ez időnként mindenkivel előfordul az öröklött bűn miatt. De ha az ilyen törtető viselkedés a szokásunkká válik, akkor előbb vagy utóbb magunkra vonjuk Isten haragját, ahogy Saul király. A Biblia szerint Jehova megdorgálja az elbizakodottakat (Zsolt 119:21). Miért tesz így? Egy elbizakodott tett sokkal súlyosabb vétség, mint egy ártatlan tévedés. Ha szerénytelenül viselkedünk, akkor nem adjuk meg Jehovának a tiszteletet, amely jogosan járna neki, mint legfőbb Úrnak. Ezenkívül, ha túllépjük a hatáskörünket, valószínűleg összetűzésbe fogunk kerülni másokkal (Péld 13:10). És amikor kiderül, hogy elbizakodottak voltunk, az kínosan fog érinteni minket, sőt megalázó is lehet (Luk 14:8, 9). Az elbizakodottság sosem vezet jóra. A Szentírás szerint mindig az a helyes, ha szerények vagyunk. w17.01 3:4–5

Mivel Ádám elveszítette a tökéletességét, már nem tudta hibátlanul visszatükrözni Isten tulajdonságait. Nemcsak a saját jövőjét tette tönkre, hanem a gyermekeire is tökéletlenséget, bűnt és halált örökített át (Róma 5:12). A leszármazottait az örök élettől is megfosztotta. Ádámnak és Évának többé nem születhetett tökéletes gyermeke, és az utódaiknak sem. Az Édenben Sátán elfordította az első emberpárt Istentől, és azóta is félrevezeti az embereket (Ján 8:44). Bár Ádám és Éva fellázadt Jehova ellen, ő még mindig szereti az embereket, és azt szeretné, hogy jó kapcsolatban legyenek vele. Nem akarja, hogy bárki is meghaljon (2Pét 3:9). Ezért közvetlenül az édeni lázadás után intézkedett annak érdekében, hogy az emberek újra a barátai lehessenek, miközben az igazságos alapelvei sem sérültek meg (Ján 3:16). w17.02 1:12–14

Ha értékeljük a Jehova szolgálatában betöltött szerepünket, akkor mi is a jót keressük másokban, akárcsak Isten. Így nem akarunk mindig a figyelem középpontjában lenni, és irányítani az eseményeket, hanem inkább szerényen tanácsot kérünk, és elfogadjuk mások javaslatait. Együtt örülünk azzal, aki valamilyen kiváltságot kap, és dicsérjük Jehovát, aki a testvéreink egész közösségét megáldja (1Pét 5:9). Jó ítélőképességre is szert tehetünk, ha szerényen elsajátítjuk Jehova nézőpontját. A rendszeres tanulmányozás, az ima és a tanultak alkalmazása egyre kifinomultabbá teszi a lelkiismeretünket (1Tim 1:5). Megtanuljuk, hogy másokat fontosabbnak tartsunk magunknál. Jehova megígéri, hogy ha megtesszük a magunk részét, ő befejezi a képzésünket, és segít, hogy fejlesszük magunkban a szerénységet és más jó tulajdonságokat (1Pét 5:10). w17.01 4:17–18

A hittársaink mindenképpen megérdemlik, hogy tiszteljük őket. És különösen igaz ez a felvigyázókra, akik vállalják a vezetést. Tiszteljük őket, függetlenül attól, hogy milyen a nemzetiségük, az iskolázottságuk, a társadalmi vagy az anyagi helyzetük. Ezeknek a férfiaknak, akiket a Biblia emberajándékoknak nevez, kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy Isten gondoskodjon a népéről (Ef 4:8). Gondoljunk csak a gyülekezeti vénekre, a körzetfelvigyázókra, valamint a fiókbizottságok és a vezetőtestület tagjaira. Az első században élt keresztények őszintén tisztelték azokat a testvéreket, akik vállalták a vezetést, és mi is hasonlóan érzünk. Persze nem bálványozzuk az ismertebb testvéreket, és nem viselkedünk úgy a társaságukban, mintha testet öltött angyalok lennének. De tiszteljük és nagyra becsüljük őket a kemény munkájukért és az alázatukért (2Kor 1:24; Jel 19:10). w17.03 1:13

Jézus szerény volt, ám ez korántsem volt elmondható I. Heródes Agrippáról, aki Júdea királya lett. Egy rendezvényen királyi öltözetben jelent meg, és az őt csodáló tömeg ezt kiabálta: „Ez isten hangja, és nem emberé!” Heródes csak úgy sütkérezett a dicséretben. Azonban „Jehova angyala nyomban lesújtott rá, amiért nem az Istennek adta a dicsőséget; férgek ették meg, és kilehelte utolsó leheletét” (Csel 12:21–23). Bizonyára senkiben sem merült fel, hogy Heródest Jehova választotta vezetőnek. Ámde Jézuson egyértelműen látszott, hogy Isten nevezte ki, és ő mindig megadta a dicsőséget Jehovának mint a népe legfőbb vezetőjének. Jézus nem csupán néhány évre lett kinevezve vezetőnek. A feltámadása után ezt mondta: „Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön . . . És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig” (Máté 28:18–20). w17.02 3:20–21