Október

A hitnézeteink és a tanításaink Isten Szaván alapulnak. Sokan mégis megbotránkoznak rajtunk, mert úgy érzik, túl egyszerű az, ahogyan Istent imádjuk. És amit tanítunk, eltér attól, amit hallani szeretnének. Hogyan kerülhetjük el, hogy mi is megbotránkozzunk? Pál apostol ezt mondta a Rómában élő keresztényeknek: „Az ember csak azután hisz, hogy hallotta a szót. A szót pedig akkor hallja, ha valaki beszél neki Krisztusról” (Róma 10:17). Tehát a hitünknek azon kell alapulnia, hogy tanulmányozzuk a Szentírást, nem pedig azon, hogy részt veszünk olyan szertartásokon, amelyek látványosak ugyan, de nincsenek összhangban a Bibliával. Azért fontos pontos ismeretet szereznünk, és így erős hitet kialakítanunk, mert „hit nélkül… lehetetlen Isten kedvére lenni” (Héb 11:1, 6). Vagyis nincs szükségünk egy látványos égi jelre ahhoz, hogy tudjuk, megtaláltuk az igazságot. Ha gondosan tanulmányozzuk a Biblia hiterősítő tanításait, akkor képesek leszünk eloszlatni az esetleges kételyeinket. w21.05 18:11-12

Pál apostolt számtalan próba érte. Különösen nehéz lehetett neki, amikor megverték, bebörtönözték, vagy amikor megkövezték (2Kor 11:23–25). Időnként a saját tökéletlensége csüggesztette el (Róma 7:18, 19, 24). Ezenkívül valamiféle tövis került a testébe, amelytől nagyon szeretett volna megszabadulni (2Kor 12:7, 8). Jehova erőt adott Pálnak, hogy a nehéz körülményei ellenére ellássa a szolgálatát. Például, amikor Rómában házi őrizetben volt, buzgón megvédte a jó hírt a zsidó vezetők előtt, és talán még kormánytisztviselők előtt is (Csel 28:17; Flp 4:21, 22). Ezenkívül mindenkinek tanúskodott, akinek csak tudott, köztük a látogatóinak és a Pretoriánus Gárda tagjainak (Csel 28:30, 31; Flp 1:13). Ihletett leveleket is írt, amelyekből a keresztények mind a mai napig hasznot merítenek. w21.05 21:4-5

Uzziás király annyira büszkévé vált, hogy olyasmit tett, amihez nem volt joga, hiába figyelmeztették. Alapvetően nagyon tehetséges ember volt. Győztes csatákat vívott, építkezéseket irányított, és fejlesztette a mezőgazdaságot. „Az igaz Isten sikeressé tette őt” (2Krón 26:3–7, 10). „Ám amint megerősödött, gőgössé vált a szíve, annyira, hogy a saját vesztét okozta ezzel” – írja róla a Biblia. Bement a templomba füstölőszert égetni, pedig a törvény szerint ezt csak a papoknak volt szabad. Jehova ezért leprával sújtotta (2Krón 26:16–21). Vajon velünk is előfordulhat, hogy Uzziáshoz hasonlóan a büszkeség csapdájába esünk? Igen, ha túl sokat gondolunk magunkról. Soha ne felejtsük el, hogy a képességeinket és a gyülekezeti feladatainkat Jehovától kaptuk (1Kor 4: 7). Ha büszkévé válunk, ő nem fog felhasználni minket. w21.06 24:7-8

Jézus tudta, hogy a tanítványainak nem mindig lesznek kiemelkedő élményeik a szolgálatban. Valójában azt sem tudjuk, hányan váltak Jézus követőivé azok közül, akik ekkor meghallgatták őket. Ezért fontos volt, hogy a tanítványok elsősorban ne annak örüljenek, hogy milyen eredményeket érnek el, hanem hogy a munkájukkal örömet szereznek Jehovának. Ha kitartunk a prédikálómunkában, Jehova örök élettel jutalmaz meg minket. Ha lelkesen vetjük a királyság magját, akkor egyben a szellemmel összhangban is vetünk, hiszen engedjük, hogy a szent szellem hatással legyen az életünkre. Jehova azt ígéri, hogy ha nem fáradunk ki, hanem kitartóan végezzük az ő munkáját, akkor örök életet fog adni nekünk, függetlenül attól, hogy tudunk-e segíteni valakinek eljutni a keresztelkedésig (Gal 6:7–9). w21.10 43:8-9

Egyszer Jézus és a tanítványai annyira kimerültek a szolgálatban, hogy félrevonultak egy helyre pihenni. De a tömeg rájuk talált. Jézus megszánta az embereket, „és kezdte őket sok mindenre tanítani”. Átérezte, hogy mennyire elkeserítő állapotban vannak. Tudta, hogy sokat szenvednek, és nagy szükségük van reményre. Ma az emberek ugyanilyen kilátástalan helyzetben vannak, még ha ez nem is mindenkinél olyan szembetűnő. Olyanok, mint a céltalanul kóborló juhok, akiknek nincs pásztoruk. Ahogy Pál apostol fogalmazott, „remény és Isten nélkül” élnek (Ef 2:12). Ha így gondolunk a területünkön élő emberekre, akkor a szeretet és a könyörület arra fog indítani, hogy segítsünk nekik. És ennek az a legjobb módja, ha tanulmányozzuk velük a Bibliát. w21.07 26:8

Egy önhitt ember büszke és önző. Aki pedig irigy, olyasmire vágyik, ami nem az övé, sőt el is akarja azt venni a másiktól. Ezért az irigység tulajdonképpen a gyűlölet egyik formája. Az önhittséget és az irigységet ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor szennyeződés kerül egy repülőgép üzemanyagába. A repülő talán még fel tud szállni, de mivel eltömődik az üzemanyagrendszere, a gép lezuhan. Ehhez hasonlóan, lehet, hogy valaki egy ideig szolgálja Jehovát, de ha ezt önhittségből és irigységből teszi, előbb-utóbb el fog bukni (Péld 16:18). Felhagy Jehova szolgálatával, és kárt okoz magának, és másoknak is. Ha nem akarunk az önhittség csapdájába esni, fogadjuk meg Pál apostol tanácsát: „Semmit se tegyetek azért, mert veszekedést akartok szítani, vagy mert önteltek vagytok, hanem alázatosan tartsátok többre magatoknál a többieket” (Flp 2:3). w21.07 28:6-8

Vannak, akik elvárnák, hogy az igaz vallás minden kérdésükre választ adjon, még azokra is, amelyekről a Biblia nem beszél kifejezetten. De vajon észszerű ez az elvárás? Nézzük meg Pál apostol esetét. Ő arra buzdította a keresztényeket, hogy győződjenek meg mindenről, de közben elismerte, hogy sok mindent ő maga sem ért (1Tessz 5:21). „Van ismeretünk, de az részleges” – írta. És hozzátette még: „homályos körvonalakban látunk, mintha fémtükörbe néznénk” (1Kor 13:9, 12). Tehát Pál is csak a lényegét ismerte Isten szándékának, de ez elég volt ahhoz, hogy meggyőződjön arról, hogy amiben hisz, az az igazság. Ha szeretnénk megerősíteni azt a meggyőződésünket, hogy az igazságban hiszünk, vizsgáljuk meg, hogy mennyire követik Jehova Tanúi azt a mintát, amelyet Jézus hagyott. w21.10 42:2-4

Kedves idős testvérek, akár a teljes idejű szolgálatban vagytok, akár nem, sokat segíthettek másoknak. Ennek az a titka, hogy alkalmazkodjatok a megváltozott körülményekhez, tűzzetek ki új célokat, és arra összpontosítsatok, amit meg tudtok tenni. Dávid király szívből vágyott rá, hogy házat építhessen Jehovának, de Jehova tudatta vele, hogy ezt a megtisztelő feladatot a fia, Salamon kapja meg. Dávid elfogadta a döntést, és odaadóan támogatta az építkezést (1Krón 17:4; 22:5). Nem érezte úgy, hogy ő alkalmasabb lenne a feladatra amiatt, hogy Salamon még „fiatal és tapasztalatlan” (1Krón 29:1). Tudta, hogy az építkezés sikere Jehova áldásán múlik, és nem azon, hogy mekkora a jártassága annak, aki a munkát irányítja. Dávidhoz hasonlóan az idős testvérek ma is megtesznek minden tőlük telhetőt, még akkor is, ha bizonyos feladatokat át kell adniuk a fiatalabbaknak. Tisztában vannak vele, hogy Jehova őket is meg fogja áldani. w21.09 36:4-5, 8

Ha célokat tűzünk ki Jehova imádatában, akkor jó irányba fogunk haladni, és tartalmas lesz az életünk. Viszont fontos, hogy a céljainkat a saját képességeink és körülményeink alapján határozzuk meg, ne másokéi szerint. Így elkerülhetjük a csalódást, és nem fogunk elkeseredni (Luk 14:28). Milyen jó, hogy te is színesíted Jehova családját! Ne feledd, hogy ő nem azért vonzott magához, mert jobb vagy másoknál, hanem azért, mert látta, hogy egy szelíd ember vagy, akit tud formálni. Biztos lehetsz benne, hogy értékeli, hogy keményen fáradozol a szolgálatában. A kitartásod és a hűséged azt bizonyítja, hogy „kiváló és jó [szíved]” van (Luk 8:15). Ezért hát továbbra is add Jehovának a tőled telhető legjobbat, és így minden okod meglesz rá, hogy örülj a saját tetteid miatt (Gal 6:4). w21.07 29:15, 20

Sokszor előfordul, hogy türelmesnek kell lennünk, miközben arra várunk, hogy érvényre jusson az igazság. Például amikor a vének tudomást szereznek arról, hogy a gyülekezet egyik tagja súlyos bűnt követett el, felülről való bölcsességért imádkoznak, hogy Jehova szemszögéből tudják látni a helyzetet (Jak 3:17). Az a céljuk, hogy segítsenek a bűnösnek, és ha lehet, visszafordítsák a „tévelygő útjáról” (Jak 5:19, 20). Emellett mindent megtesznek annak érdekében, hogy megóvják a gyülekezetet a káros befolyástól, és vigaszt nyújtsanak az érintetteknek (2Kor 1:3, 4). Egy ilyen súlyos esetben először is meg kell ismerniük minden tényt, ami időbe telhet. Ezután imával kísérve alaposan átgondolják, hogy milyen tanácsot adjanak Isten Szavából a vétkesnek, és „kellő mértékben” megfegyelmezik őt (Jer 30:11). A vének nem sietik el a döntést. Ha követik Jehova útmutatását, az az egész gyülekezet javára válik. w21.08 31:12-13

Egész Izraelben éhínség pusztított. Emiatt Naomi és a családja elköltözött Moáb földjére. Ott Naomi férje meghalt, és sajnos idővel a két fia is, akik azon a földön nősültek meg (Ruth 1:3–5). Ennek a sok tragédiának a hatására Naomi teljesen összetört. Nagy bánatában azt gondolta, Jehova megveti őt, ezért elkeseredetten így fogalmazott: „a Mindenható igen megkeserítette az életemet!” „Jehova fordult ellenem, és a Mindenható sújtott szerencsétlenséggel” (Ruth 1:13, 20, 21). Jehova tudja, hogy „az elnyomás őrületbe kergetheti a bölcset” (Préd 7:7). Arra indította Naomi menyét, Ruthot, hogy segítsen neki. Ruth odaadó szeretettel bánt az anyósával. Kedvesen segített neki, hogy visszanyerje az érzelmi egyensúlyát, és hogy érezze, Jehova még mindig szereti őt. w21.11 45:9-10, 13

Vajon ha örömünket találjuk a jelenlegi megbízatásainkban, akkor már nem is kell törekednünk rá, hogy többet tegyünk Jehova szolgálatában? De igen! Mindig lehetnek, és kell is, hogy legyenek olyan céljaink, amelyek segítenek fejlődni a prédikálómunkában, és abban, ahogyan a testvéreinket támogatjuk. Miközben a céljaink elérésén fáradozunk, legyünk szerények, és mások szolgálatára összpontosítsunk, ne magunkra. Az erőfeszítéseinket így siker fogja koronázni (Péld 11:2; Csel 20:35). Te milyen célt tűzhetnél ki magadnak? Mielőtt eldöntenéd, imádkozz Jehovához, hogy segítsen reálisan felmérned a lehetőségeidet (Péld 16:3). Például tudnál törekedni rá, hogy kisegítő vagy általános úttörő legyél, a Bételben szolgálj, illetve építkezéseken vegyél részt? Vagy akár megtanulhatsz egy idegen nyelvet, hogy azon a nyelven is tudj tanúskodni. w21.08 33:14-15

Jehova gyönyörködik az odaadó szeretetben (Hós 6:6). Mikeás próféta által a szolgáit is arra ösztönzi, hogy szeressék az odaadó szeretetet (Mik 6:8, lábj.). De ahhoz, hogy mi is ilyen értékesnek tartsuk ezt a tulajdonságot, fontos tisztában lennünk azzal, hogy mit is foglal magában. Az Új világ fordításban 190-szer fordul elő az „odaadó szeretet” és az „odaadóan szeret” kifejezés, és a szójegyzékben így határozza meg: „Olyan szeretetet jelent, melyhez elkötelezettség, hűség és erős ragaszkodás társul. Gyakran arra utal, hogy Isten hogyan szereti az embereket, de emberek is érezhetnek egymás iránt odaadó szeretetet.” Természetesen Jehova a legkiválóbb példa az odaadó szeretet kimutatásában. Dávid király mélységesen értékelte Jehova odaadó szeretetét, ami a következő szavaiból is kiderül: „Ó, Jehova, odaadó szereteted az égig ér”. „Mily drága a te odaadó szereteted, ó, Isten!” (Zsolt 36:5, 7). Te is hasonlóan érzel? w21.11 44:1-2, 4

Jehova családjához hozzátartozik Jézus, aki „az egész teremtés elsőszülöttje”, és az angyalok sokasága (Kol 1:15; Zsolt 103:20). Jézus azt tanította, hogy azok az emberek is az Atyjuknak tekinthetik Jehovát, akik hűségesen szolgálják őt. Ezért fogalmazott így: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz” (Ján 20:17). És amikor átadjuk az életünket Jehovának és megkeresztelkedünk, egy testvérekből és testvérnőkből álló, szerető családot kapunk (Márk 10:29, 30). Jézus azt szeretné, ha úgy gondolnánk Jehovára, mint ő: egy szerető szülőt látnánk benne, nem pedig egy rideg urat, aki csak parancsolgat. A mintaimában úgy szólította meg Jehovát, hogy „Atyánk”. Gondolj csak bele! Használhatta volna a „Mindenható”, a „Teremtő” vagy „az örökkévalóság királya” címet is, hiszen ezek is jól illenek Jehovára, és összhangban vannak a Szentírással (1Móz 49:25; Ézs 45:18; 1Tim 1:17). De mennyivel bensőségesebb az a megszólítás, hogy „Atyánk”! w21.09 38:1, 3

Manassé király nem hallgatott Jehova prófétáira. Végül „Jehova elküldte ellenük Asszíria királyának hadvezéreit, és elfogták Manassét horgokkal, rátettek két rézbilincset, és elvitték Babilonba”. Ott, a fogságban Manassé őszintén magába nézett. „Nagyon megalázta magát ősapái Istene előtt.” Mi több, „Istenének, Jehovának a jóindulatáért könyörgött”, és „kitartóan imádkozott hozzá” (2Krón 33:10–12). Jehova látta Manassé imáiból, hogy mennyire megváltozott a gondolkodása. Meghallgatta a könyörgését, irgalmazott neki, és visszahelyezte őt a trónra. Manassé ezt a lehetőséget arra használta fel, hogy bizonyítsa, mennyire őszinte a megbánása. w21.10 40:10-11

Akvilának és Priszcillának hátra kellett hagynia a megszokott környezetét, máshol kellett letelepednie, és újra kellett indítania a sátorkészítő vállalkozását. Korintuszba költöztek, és rögtön belevetették magukat a gyülekezeti életbe. Együtt bátorították a testvéreket Pál apostollal. Később pedig más városokban is szolgáltak, ahol nagyobb szükség volt prédikálókra (Csel 18:18–21; Róma 16:3–5). Igazán tartalmas életük volt. Ma a házaspárok úgy követhetik Priszcilla és Akvila példáját, hogyha a királyságot teszik az első helyre az életükben. Mikor érdemes egyeztetni az ilyen célokat? Még udvarlás alatt. Ha közösen dolgoznak a céljaik elérésén Jehova szolgálatában, akkor sokkal nagyobb mértékben tapasztalhatják az áldását is (Préd 4:12). w21.11 46:11-12

Fontos, hogy mi is megfogadjuk azt az utasítást, hogy tiszteljük a szüleinket. Ne felejtsük el, hogy a 3Mózes 19:3-ban olvasható parancs közvetlenül ez után a kijelentés után következik: „Legyetek szentek, mert én, Jehova, a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz 19:2). Jó, ha mindannyian átgondoljuk, hogy követjük-e Jehova tanácsát, és megadjuk-e szüleinknek az őket megillető tiszteletet. Lehet, hogy arra jutunk, hogy a múltban többet is tehettünk volna értük. Sajnos ezen már nem tudunk változtatni, de azt elhatározhatjuk, hogy ezentúl jobban törődünk velük. Például tölthetnénk együtt több időt. Arra is jobban odafigyelhetünk, hogy mire van szükségük fizikailag, érzelmileg, és ahhoz, hogy örömmel tudják szolgálni Jehovát. Ha így teszünk, akkor összhangban járunk el a 3Mózes 19:3-mal. w21.12 48:10-12

Dávid király többször is súlyosan vétkezett Jehova ellen. Például erkölcstelenséget követett el Betsabéval, ráadásul még a férjét is megölette (2Sám 11:2–4, 14, 15, 24). Ezzel Dávid nemcsak magának okozott bajt, hanem a családjának is, beleértve a többi feleségét (2Sám 12:10, 11). Egy másik alkalommal Jehova engedélye nélkül népszámlálást tartott, hogy felmérje a hadsereg létszámát. Ennek is súlyos következménye lett. Egy járvány sújtotta a népet, és 70 000 izraelita vesztette életét (2Sám 24:1–4, 10–15). Te elítéled Dávidot, és úgy érzed, hogy nem volt méltó az irgalomra? Jehova mindenesetre megbocsátott neki, mert látta benne a jót: azt, hogy milyen régóta szolgálja hűségesen, és hogy mennyire megbánta, amit tett. Tudta, hogy Dávid nagyon szereti őt, és hogy szeretne a helyes úton járni. Te is hálás vagy azért, hogy olyan Istenünk van, aki a jót nézi bennünk? (1Kir 9:4; 1Krón 29:10, 17). w21.12 50:11-13

Jézus nagyon együttérzően bánt azokkal az emberekkel, akiknek fogyatékosságaik voltak. Például, Keresztelő Jánosnak erről számoltak be a tanítványai: „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak”. Jézus csodáinak a láttán az egész nép dicsérte Istent (Luk 7:20–22). Keresztényekként igyekszünk követni Jézus példáját, és együttérzően bánunk a fogyatékossággal élőkkel. Persze arra nincs hatalmunk, hogy csodát téve meggyógyítsuk őket. Azt viszont megtehetjük, hogy kedvesek, türelmesek és figyelmesek vagyunk velük. Ezenkívül abban a megtiszteltetésben is részünk lehet, hogy megoszthatjuk a jó hírt azokkal, akik vakok fizikailag vagy jelképes értelemben. Elmondhatjuk nekik, hogy a paradicsomban majd teljesen egészségesek lesznek, és jó kapcsolatban lehetnek Jehovával (Luk 4:18). És az üzenetünk most is sokakat arra indít, hogy dicsérjék Istent. w21.12 49:5

Jakab a Szentírásra alapozta a tanítását. Egyszerű kifejezésekkel és gondolatmenettel segített a testvéreinek megérteni, hogy Jehova mindig megjutalmazza azokat, akik hűségesek hozzá, mint Jób. Így Jehovára irányította a figyelmet, nem pedig magára. A tanulság: Amikor tanítunk másokat, legyünk egyszerűek, és támaszkodjunk Isten Szavára! Nem a saját tudásunkat szeretnénk fitogtatni. Inkább az a célunk, hogy a hallgatóink megértsék, hogy milyen bölcs Jehova, és mennyire törődik velük (Róma 11:33). Ezt úgy tudjuk elérni, ha mindig a Bibliára alapozzuk a tanításunkat. Például, ahelyett, hogy megmondanánk a tanulmányozónak, hogy mi mit tennénk a helyében, segítsünk neki elgondolkodni egy-egy bibliai történeten, és megérteni, hogy mit gondol és mit érez Jehova. Így nem az fogja tettekre indítani, hogy nekünk szeretne örömet szerezni, hanem az, hogy Jehova kedvében járjon. w22.01 2:9-10

Jehova nem csak azt várja el, hogy ne okozzunk kárt másoknak. Ugyanannyira kell szeretnünk az embertársunkat, mint önmagunkat, ha szeretnénk Istennek tetszően élni. Jézus is rávilágított arra, hogy mennyire fontos komolyan venni ezt a parancsolatot. Egyszer egy farizeus megkérdezte tőle: „melyik a legfontosabb parancsolat a törvényben?” Jézus azt válaszolta, hogy „a legfontosabb és első parancsolat” az, hogy szeressük Jehovát teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és teljes elménkkel. Majd a 3Mózes 19:18-at idézve hozzátette, hogy „a második [parancsolat] ehhez hasonló: »Szeresd embertársadat, mint önmagadat«” (Máté 22:35–40). Ezt a gyakorlatban sokféleképpen kimutathatjuk. Például, ha eleget teszünk a 3Mózes 19:18-ban lévő felszólításnak: „Ne légy bosszúálló, és haragot se táplálj [mások] iránt.” w21.12 49:11-13

Jézus kinyújtotta a kezét, és kihúzta Péter apostolt a vízből. A történet egyik fontos részlete, hogy amíg Péter Jézusra koncentrált, addig képes volt járni a tajtékzó hullámokon. Ám amikor a viharra tekintett, eluralkodott rajta a félelem és a kétség, és süllyedni kezdett (Máté 14:24–31). Mit tanulhatunk abból, ami Péterrel történt? Amikor elindult a víz színén, biztosan nem gondolt arra, hogy el fog süllyedni. De mivel elterelődött a figyelme Jézusról, merülni kezdett, és így nem tudott eljutni hozzá. Mi nem kerülhetünk szó szerint ugyanilyen helyzetbe, de a mi hitünket is érik olyan próbák, amelyek miatt ellephetnek minket az aggodalmaink, ha nem Jehovára és az ígéreteire összpontosítunk. Ezért bármilyen viharos időszakot élünk is át, mindig gondoljunk arra, hogy Jehova biztosan támogatni fog minket. w21.12 50:6-7

Az ima, a tanulmányozás és az elmélkedés az imádatunk része. Amikor imádkozol, tulajdonképpen égi Atyáddal kommunikálsz, aki nagyon szeret téged. Amikor tanulmányozod a Szavát, egyre jobban megismered őt, és meríthetsz a bölcsességéből (Péld 2:1–5). Az elmélkedés pedig segít abban, hogy még jobban csodáld a különleges tulajdonságait, és azt, hogy milyen nagyszerű szándéka van az emberekkel. Azt is jobban megértheted, hogy neked mi a szereped a szándékában. Aligha van ezeknél jobb dolog, amire felhasználhatnád az idődet. De mi segíthet, hogy igazán minőségi időt tudj szánni az ilyen tevékenységekre? Igyekezz egy nyugodt és csendes helyet választani! Ebben Jézus jó példát mutatott. Mielőtt elkezdte a földi szolgálatát, 40 napot töltött a pusztában, ahol nyugodtan imádkozhatott Jehovához, és elmélkedhetett azon, hogy mi a rá vonatkozó szándéka (Luk 4:1, 2). Ez biztosan sokat segített neki abban, hogy felkészüljön az előtte álló próbákra. w22.01 5:7-8

Előfordulhat, hogy egy felvigyázó tanácsot ad nekünk a Biblia alapján. Mivel a szeretet arra indította, hogy törődjön velünk, fogadjuk meg a tanácsát. Általában a nyílt, közvetlen tanácsokat nehezebben fogadjuk. Még az is lehet, hogy megsértődünk. Miért van ez így? Bár azt nem nehéz belátnunk, hogy tökéletlenek vagyunk, nem esik jól, amikor valaki rámutat egy konkrét hiányosságunkra (Préd 7:9). Talán magyarázkodni kezdünk, vagy még kétségbe is vonjuk az indítékait annak, akitől a tanácsot kaptuk. Lehet, hogy azzal van problémánk, ahogyan a tanácsot adta. Akár odáig is eljuthatunk, hogy kritizálni kezdjük őt: „Milyen alapon adott nekem tanácsot? Ő semmivel sem jobb nálam!” Azon túl, hogy elvetjük a tanácsát, még az is lehet, hogy keresünk valakit, aki olyasmit fog mondani nekünk, ami sokkal jobban tetszik. w22.02 7:2-4

Vajon ha bejutunk az új világba, már soha többet nem kerül próba alá az, hogy mennyire bízunk Jehova irányításában? Idézzük fel, milyen hibába estek az izraeliták nem sokkal azután, hogy Jehova kiszabadította őket Egyiptomból. Voltak, akiknek hiányoztak az egyiptomi ínyencfalatok, és megvetették a mannát, amelyről Jehova gondoskodott (4Móz 11:4–6; 21:5). Az új világban is lehetnek majd kezdeti kényelmetlenségek. Elvégre a nagy nyomorúság után valószínűleg sok munkával jár majd helyreállítani a földet, hogy paradicsom legyen. Vajon elégedetlenek leszünk azzal, amiről Jehova akkor gondoskodik? Ha most értékelünk mindent, amit tőle kapunk, akkor alighanem a jövőben is ez lesz ránk jellemző. w22.02 6:18-19

Ebben a próféciában a „zsidó férfi” egy csoportot szemléltet: a felkentek maradékát (Róma 2:28, 29). A „tíz ember” pedig, akik „mindenféle nyelvet beszélő nemzetekből” származnak, a földi reménységű keresztényeket jelképezi. Az, hogy megragadják a zsidó férfi ruháját, arra utal, hogy a más juhok ragaszkodnak a felkentekhez, és csatlakoznak hozzájuk az igaz imádatban. Az Ezékiel 37:15–19, 24, 25-ben ehhez hasonló, beteljesedett prófécia olvasható: Jehova elszakíthatatlan kötelékben egyesítette a felkenteket és a más juhokat. A prófécia két botról beszél. Az egyik bot, mely „Júdáé”, a felkent keresztényeket szemlélteti, mivel Júda törzséből kerültek ki a Dávidtól származó királyok. „Efraim botja” pedig a földi reménységű keresztényeket jelképezi. A prófécia szerint Jehova egyesíti ezt a két botot. Ennek eredményeként ez a két csoport teljes egységben szolgálja őt a királyuk, Jézus Krisztus uralma alatt (Ján 10:16). w22.01 4:9-10

Jézus beszélt olyanokról, akik adományokat adtak a szegényeknek, de csak azért, hogy mások lássák őket. Ezzel biztosan nem szereztek örömet Jehovának (Máté 6:2–4). Csak akkor mondhatjuk el, hogy igazán jók vagyunk, ha önzetlenül teszünk jót másokkal. Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: „Ha már tudom, hogy mit lenne jó tennem, meg is teszem azt? Milyen indítékból segítek másoknak?” Mivel Isten szelleme egy tevékeny erő, azok a tulajdonságaink is tevékenység közben tudnak fejlődni, amelyeket ez a szellem erősít bennünk (1Móz 1:2). Gondoljunk csak arra, mit írt Jakab a hitről: „a hit… halott tettek nélkül” (Jak 2:26). Ugyanez igaz a szellem gyümölcsének többi vonására is. Amikor sikerül a hétköznapokban kimutatnunk őket, az azt bizonyítja, hogy Jehova szelleme működik rajtunk. w22.03 11:14-16

Miközben Jehovát imádjuk, és sok jót teszünk, nem szabad megfeledkeznünk egy különösen fontos munkáról. Mielőtt Péter apostol felszólította a keresztényeket, hogy legyenek szentek, így utalt erre a munkára: „Készítsétek fel... elméteket fokozott tevékenységre” (1Pét 1:13). De milyen tevékenységre gondolt? Arra, hogy Krisztus felkent testvérei mindenfelé hirdetik majd annak kitűnő tulajdonságait, aki elhívta őket (1Pét 2:9). Valójában minden keresztény részt vehet ma a prédikáló- és tanítványképző munkában, és ezzel teheti a legtöbb jót másokkal. Micsoda megtiszteltetés, hogy egy szent nemzet tagjaiként hirdethetjük a jó hírt! (Márk 13:10). Ha minden igyekezetünkkel végezzük ezt a munkát, azzal kifejezzük, hogy szeretjük Istent és az embertársainkat. Ebből Jehova látni fogja, hogy valóban szeretnénk szentek lenni. w21.12 49:18

Pál apostol mindig igyekezett pozitívan gondolkodni a hittársairól. Tudta, hogy attól még, hogy hibákat követnek el, nem rossz emberek. Mivel szerette őket, a hibáik helyett a jó tulajdonságaikra összpontosított. Mindig jó indítékot tulajdonított nekik, és bízott benne, hogy csak egy kis segítségre van szükségük ahhoz, hogy fejlődjenek. Idézzük fel, hogyan bánt két testvérnővel, akiknek konfliktusuk volt egymással (Flp 4:1–3). Evódia és Szintike a filippi gyülekezethez tartozott, és úgy tűnik, hogy valamilyen nézeteltérés éket vert közéjük. Pál nem ítélte el őket emiatt, hanem a bennük lévő jóra összpontosított. Tudta róluk, hogy már régóta hűséges keresztények, akik nagyon kedvesek Jehovának. Ezért arra buzdította őket, hogy hozzák helyre a kapcsolatukat. A pozitív szemléletmód abban is segített Pál apostolnak, hogy megőrizze az örömét és a jó kapcsolatát az ottani hittársaival. 22.03 14:16-18

Annak a békének köszönhetően, melyet Jehova ad, nyugodt tudsz maradni, és tisztán tudsz gondolkodni. Figyeld meg, hogy mit mondott ezzel kapcsolatban egy testvérnő, Luz: „Gyakran küzdök a magánnyal. És van, hogy annyira eluralkodik rajtam ez az érzés, hogy abban is kételkedni kezdek, hogy Jehova szeret engem. Ilyenkor rögtön kiöntöm neki a szívemet, és ez segít, hogy úrrá legyek a negatív érzéseimen.” Ahogy Luz példája is bizonyítja, az ima által belső békére lelhetünk (Flp 4:6, 7). Tudjuk, hogy Jehova és Jézus támogatni fog minket, ha meghal valaki, akit szerettünk. Arra kapunk ösztönzést, hogy utánozzuk Jehovát és Jézust a könyörületben, amikor prédikálunk és tanítunk. És vigaszt meríthetünk abból, hogy Jehova és Jézus megérti a gyengeségeinket, és segíteni akar, hogy kitartsunk. Már alig várjuk azt az időt, amikor Jehova letöröl minden könnyet a szemünkről (Jel 21:4). w22.01 3:7, 19-20

Jézus két kapuról beszélt, és két útról: egy tágas és egy keskeny útról (Máté 7:14). Vagyis nincsen harmadik út. Nekünk kell döntenünk arról, hogy melyik utat választjuk. Ez a legfontosabb döntés, melyet hozhatunk, mivel az örök életünk múlik rajta. A tágas út népszerű, mivel könnyű rajta haladni. Sajnos sokan követik a tömeget, és ezt az utat választják. Nem ismerik fel, hogy valójában Sátán, az Ördög szeretné, hogy ezen az úton haladjanak, és hogy az igazából zsákutca, mivel a halálba vezet (1Kor 6:9, 10; 1Ján 5:19). Jézus azt mondta, hogy a másik út keskeny, és csak kevesen találják meg. Mi az oka ennek? A kérdésre a választ a következő versben kapjuk meg. Jézus ebben arra figyelmeztette a követőit, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól (Máté 7:15). w21.12 51:3-5