Február

Ha már átadtad az életedet Jehovának, és megkeresztelkedtél, abban a megtiszteltetésben van részed, hogy Isten barátja lehetsz. De Sátán világának a befolyása és a saját hiányosságaink miatt az Istennel ápolt kapcsolatunkat folyamatosan veszély fenyegeti. Ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megerősítsük a barátságunkat Jehovával. Mennyire bensőséges a Jehovával ápolt barátságod? Szeretnéd még szorosabbra fűzni vele a kapcsolatodat? A mai írásszöveg, a Jakab 4:8 leírja, hogyan érheted ezt el. Figyeld meg, hogy itt kölcsönös közeledésről van szó. Ha lépéseket teszel, hogy közeledj Isten felé, ő is közeledni fog hozzád. Minél többet teszel ezért, annál jobb lesz vele a kapcsolatod. Idővel olyan közel fogod érezni magad hozzá, és annyira fogsz bízni benne, mint Jézus, aki ezt mondta: „valóságos az, aki küldött engem. . . Én ismerem őt” (Ján 7:28, 29). w15 4/15 3:1–2

Tegyük fel, hogy kiközösítik az egyik családtagodat, akit nagyon szeretsz. Jól tudod, mit ír a Biblia arról, hogy hogyan kell viszonyulni a kiközösített személyekhez (1Kor 5:11; 2Ján 10). De időnként úgy érezheted, hogy nagyon nehéz, sőt lehetetlen betartani a Bibliának ezt az útmutatását. Bízol abban, hogy égi Atyád erőt fog adni ahhoz, hogy engedelmeskedni tudj? Felismered, hogy ez a helyzet lehetőséget ad arra, hogy szorosabbra fűzd a Jehovával ápolt kapcsolatodat? Mindebből az a tanulság, hogy Jehovát mindenkinél jobban kell szeretnünk (Máté 22:37, 38). Ezzel tesszük a legjobbat a családtagjainknak, akár szolgálják Jehovát, akár nem. Ha aggaszt a kiközösített családtagod életmódja, öntsd ki a szívedet Jehovának (Fil 4:6, 7). w15 4/15 4:14, 16

Nincs semmi kivetnivaló abban, ha egészséges büszkeség tölt el minket mások eredményei vagy akár a saját érdemeink miatt. Miért is szégyellnénk a családunkat, a kultúránkat vagy azt, hogy hol nőttünk fel (Csel 21:39). A büszkeségnek azonban van egy olyan fajtája is, amely tönkreteheti az emberi kapcsolatainkat, sőt a Jehovával való barátságunkat is. Ha ilyen büszkeség van bennünk, az azt idézheti elő, hogy zokon vesszük a tanácsot, ahelyett hogy alázatosan megfogadnánk (Zsolt 141:5). Egy szótári meghatározás szerint ez a büszkeség a túlzott önérzetből vagy az önmagunk alaptalan nagyra értékeléséből fakadó önteltség, gőg. Jehova gyűlöli az öntelt büszkeséget (Ez 33:28; Ám 6:8). Sátánnak viszont kifejezetten tetszik, amikor az emberek büszkén hencegnek, mert ilyenkor saját magát látja bennük. Milyen elégedetten figyelhette, amikor Nimród, a fáraó vagy Absolon büszkén kérkedtek önmagukkal! (1Móz 10:8, 9; 2Móz 5:1, 2; 2Sám 15:4–6). w15 5/15 2:5–6

Az Atyjához hasonlóan Krisztus is bőkezűen gondoskodott másokról. Nem pusztán azért tett csodákat, hogy kinyilvánítsa a hatalmát, hanem azért, mert szívből törődött mások jóllétével. Nézzük például a Máté 14:14–21-et. A tanítványok, akik már biztosan maguk is éhesek voltak, odamentek Jézushoz, és arra kérték, hogy bocsássa el a tömeget, hogy az emberek ennivalót vehessenek maguknak. Aggódtak az éhes és fáradt emberekért, akik gyalog jöttek a városokból, hogy hallhassák Jézust (Máté 14:13). Mit tett Jézus ebben a helyzetben? Az Istentől kapott erejét felhasználva elegendő ételt adott a sokaságnak, pedig mintegy 5000 férfi volt jelen az asszonyokon és gyermekeken kívül. „Mindannyian ettek, és jóllaktak”. Bőségesen jutott ennivaló mindenki számára. Jézus nem csupán egy falat kenyeret adott nekik, hanem tápláló étellel látta el őket, hogy bírják a hazáig tartó hosszú utat (Luk 9:10–17). Miután mindenki jóllakott, 12 kosár telt meg a megmaradt ennivalóval. w15 6/15 1:8–9

Az erkölcstelenség annyira elterjedt, hogy felmerül a kérdés: lehetséges-e, hogy az igaz keresztények megőrizzék az erkölcsi tisztaságukat? Igen, Jehova segítségével lehetséges. Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az erkölcsi tisztaságunkat, fontos, hogy ne engedjünk teret a helytelen vágyaknak. De mivel hajlunk a bűnre, vonzónak találhatjuk a nemi erkölcstelenséget. Az erkölcstelen gondolatok és az érzéki vágyak olyanok, mint a csali a halnak, csapdába ejthetnek minket. Ha nem hessegetjük el azonnal a helytelen kívánságot, idővel annyira erőteljessé válhat, hogy megfogan, és már csak az alkalom hiányzik ahhoz, hogy el is kövessük a bűnt. Ahogy a Biblia írja, a „kívánság. . ., bűnt szül” (Jak 1:14, 15). Kijózanító belegondolni, hogy még egy pillanatig tartó kívánság is súlyos bűnhöz vezethet. Azt viszont bátorító tudni, hogy ha nem engedjük, hogy a helytelen vágyak gyökeret verjenek a szívünkben, akkor elkerülhetjük a nemi erkölcstelenséget és annak keserű következményeit (Gal 5:16). w15 6/15 3:1–3

Mintegy 6000 évvel ezelőtt Isten megvalósította a földre vonatkozó akaratát, ezért mondhatta azt, amikor letekintett az égből, hogy minden „nagyon jó” (1Móz 1:31). De Sátán lázadását követően csak viszonylag kevesen cselekedték Isten akaratát a földön. Napjainkban viszont már nyolcmillióan szolgálják Jehovát. Ők nem csupán imádkoznak azért, hogy legyen meg Isten akarata a földön, hanem összhangban is élnek az imáikkal. Ezt azzal mutatják ki, hogy Istennek tetszően élnek, és szorgalmasan végzik a tanítványképző munkát. Mindaddig, amíg Jehova el nem távolítja az ellenségeit a földről, imádkozni fogunk, hogy legyen meg az akarata. A föld paradicsommá lesz alakítva, és milliárdok fognak feltámadni. Jézus ezt mondta: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják [hangomat], és kijönnek” (Ján 5:28, 29). Milyen csodálatos lesz viszontlátni az elhunyt szeretteinket! w15 6/15 4:15, 17

A szellemi paradicsom kifejezés hozzátartozik a teokratikus szókincsünkhöz. De mit értsünk alatta? A szellemi paradicsom nem más, mint az Isten népe közti békés légkör, amely Jehova áldásának köszönhető. A szellemi paradicsom és a szellemi templom nem ugyanaz. A szellemi templom az igaz imádattal van kapcsolatban, a szellemi paradicsom pedig azt mutatja meg, hogy kik élvezik Isten helyeslését, és kik szolgálnak a szellemi templomában (Mal 3:18). Mennyire lelkesítő, hogy 1919-től kezdve Jehova munkatársaiként részt vehetünk a szellemi paradicsom gondozásában és kiterjesztésében! Te is részt veszel ebben az izgalmas munkában? Értékeled, hogy ezáltal hozzájárulhatsz ahhoz, hogy Jehova megdicsőítse a „lábzsámolyát”? w15 7/15 1:10–11

Amikor a felkentek maradéka még a földön lesz, Góg támadást fog indítani Isten népe ellen. Mit tesz majd ekkor Isten látszólag védtelen népe? Engedelmeskedni fognak Jehova utasításának, melyet Josafát király napjaiban adott: „Nem kell nektek ezúttal harcolnotok. Foglaljátok el helyeteket, álljatok nyugton, és lássátok meg, hogyan ment meg titeket Jehova. Ó, Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek!” (2Krón 20:17). De milyen reakciót fog kiváltani az égben Góg támadása? Arra az időre utalva, amikor már az összes felkent az égben lesz, a Jelenések 17:14 leírja, hogy Isten népének ellenségei „harcra kelnek a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mivel uraknak Ura és királyoknak Királya ő; és vele együtt azok is, akik elhívottak, választottak és hűségesek”. Tehát Jézus a 144 000 társkirályával együtt Isten népének a megmentésére siet. w15 7/15 2:16

A viselkedésünkkel és a megjelenésünkkel tiszteletet kell mutatnunk Isten iránt, aki meghív bennünket az összejövetelekre. Az is a tisztelet jele, hogy nem vagyunk szélsőségesek. Jehova azt szeretné, hogy a szolgái és a vendégek jól érezzék magukat. De a jelenlevőknek nem szabad elvonniuk a figyelmet az összejövetelen azzal, hogy például lezseren öltözködnek, SMS-eznek, beszélgetnek vagy esznek-isznak. A szülők értessék meg a gyermekeikkel, hogy a Királyság-teremben nincs helye a futkározásnak és a játéknak. Jézus felháborodva kiűzte Isten templomából azokat, akik kereskedelmi tevékenységet végeztek ott (Ján 2:13–17). A Királyság-termeink is azért vannak, hogy gyakorolhassuk az igaz imádatot, és tanulhassunk Istenről. Ezért itt nem intézünk semmilyen üzleti ügyet, melynek nincs köze az imádatunkhoz (Vesd össze: Nehémiás 13:7, 8). w15 7/15 4:7–8

A Biblia csakugyan beszél arról, hogy „az utolsó napokban” nagyon megnövekszik a gonoszság (2Tim 3:13; Máté 24:21; Jel 12:12). Így hát számíthatunk rá, hogy bármilyen rossz is a világ állapota, még mélyebbre fog süllyedni. De vajon mennyire lesz rossz a helyzet a nagy nyomorúság előtt? (Jel 7:14). Gondolod, hogy minden országban háború dúl majd, senkinek sem lesz mit ennie, és minden családban betegség üti fel a fejét? Ha így lenne, valószínűleg még a kételkedők is elismernék, hogy teljesednek a bibliai próféciák. Jézus azonban azt mondta, hogy a legtöbben semmit sem vesznek észre a jelenléte idején, és addig folytatják a mindennapi tevékenységeiket, amíg már túl késő lesz (Máté 24:37–39). A Szentírás tehát arra enged következtetni, hogy az utolsó napokban nem lesznek olyan szélsőségesen rosszak az állapotok, hogy az emberek kénytelenek legyenek elfogadni, hogy közel a vég (Luk 17:20; 2Pét 3:3, 4). w15 8/15 2:6–7

Vajon amiatt, hogy Isten új világára készülünk, le kell mondanunk egy jobb vagy tartalmasabb életről? Egyáltalán nem. Jehova szolgálatánál semmi sem nyújt nagyobb megelégedést. Nem kényszerből végezzük ezt a szolgálatot, vagyis nem csak azért, hogy túléljük a nagy nyomorúságot. Ilyen életre lettünk megalkotva, és így van a legtöbb örömünk. Sokkal jobb, ha Jehova vezet minket, és érezhetjük a lojális szeretetét, mint ha úgy élnénk, hogy nem vagyunk vele ilyen meghitt kapcsolatban (Zsolt 63:1, 2). Természetesen nem kell megvárnunk az új világot, hogy élvezhessük a Jehovának végzett teljes szívű szolgálatból fakadó áldásokat, hiszen azokban már most is részünk lehet. Vannak közöttünk olyanok, akik már évtizedek óta érzik ezt, és tapasztalatból tudják, hogy semmilyen más életpálya sem hoz nagyobb megelégedést (Zsolt 1:1–3; Ézs 58:13, 14). w15 8/15 3:16

A hit képessé tehet arra, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat valósítsunk meg (Máté 21:21, 22). Például az igazság hatására sokunknak annyira megváltozott a gondolkodása és a viselkedése, hogy a régi ismerőseink szinte ránk sem ismernek. A hitünk ösztönzött arra, hogy megváltozzunk, és Jehova megáldotta az erőfeszítéseinket (Kol 3:5–10). A hitünk indított arra is, hogy átadjuk az életünket Jehovának, és így a barátaivá váltunk. Jehova segítsége nélkül ez sohasem valósulhatott volna meg. Ezenkívül a hit megerősít bennünket. Képessé tesz arra, hogy ellenálljunk azoknak a támadásoknak, melyeket hatalmas ellenfelünk, az Ördög mér ránk (Ef 6:16). A Jehovába vetett bizalom segít, hogy ne aggodalmaskodjunk túlzottan a nehézségeink miatt. Jehova azt ígéri, hogy gondoskodni fog a szükségleteinkről, ha bízunk benne, és első helyre tesszük a Királyságot az életünkben (Máté 6:30–34). Sőt, ha hiszünk Jehovában, megkaphatjuk az örök élet ajándékát, melyet soha nem érdemelhetnénk ki (Ján 3:16). w15 9/15 3:4–5

Mit jelent az, hogy először Isten szeretett minket? Pál apostol ezt mondta: „Isten. . . abban ajánlja nekünk szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róma 5:8). A szeretet Jehova legfőbb tulajdonsága. Nem meglepő hát, hogy Jézus a következőt válaszolta, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik a legelső parancsolat: „szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel, egész elméddel és egész erőddel” (Márk 12:30). Jézus szavai rámutatnak, hogy Jehova először is azt várja tőlünk, hogy teljes szívünkkel szeressük őt, ha nem így tennénk, azzal megbántanánk. Jehovát egész lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel is szeretnünk kell. Tehát az iránta érzett szeretetünk nem pusztán egy érzés. Meg kell nyilvánulnia a gondolkodásunkban és a tetteinkben is, ahogy arra Mikeás próféta is rámutat (Mik 6:8). w15 9/15 5:1–3

Mi az oka annak, ha nem látjuk tisztán Isten kezét a mindennapjainkban? Előfordulhat, hogy az életben adódó nehézségek elárasztanak minket. Ilyenkor talán megfeledkezünk arról, hogyan segített már nekünk Jehova. Amikor Jezabel királyné Illés életére tört, egy kis időre még Illés is elfelejtette, hogy korábban hogyan cselekedett Jehova az érdekében. A Biblia ezt írja Illésről: „Kérte, hogy hadd haljon meg” (1Kir 19:1–4). Mi volt a megoldás Illés esetében? Jehovára kellett tekintenie bátorításért (1Kir 19:14–18). Jób annyira el volt foglalva a saját aggodalmaival, hogy elmulasztotta Jehova szemszögéből szemlélni a dolgokat (Jób 42:3–6). Hozzá hasonlóan talán nekünk is erőfeszítést kell tennünk, hogy lássuk Istent. De mi szükséges ehhez? A Szentírás fényében elmélkednünk kell azon, ami velünk történik. Ha felismerjük, hogyan támogat minket Jehova, még valóságosabbá válik számunkra. w15 10/15 1:15–16

Jézusnak a szolgálata alatt sok minden elterelhette volna a figyelmét, de ő ezt nem engedte. A szolgálata kezdetén, amikor tömegeket tanított és csodákat hajtott végre Kapernaumban, az emberek könyörögtek neki, hogy ne menjen el a városból. Hogyan reagált Jézus erre a hízelgő kérésre? Ezt mondta: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem el” (Luk 4:42–44). Szavaihoz hűen széltében-hosszában bejárta Palesztinát, és közben prédikált és tanított. Noha tökéletes volt, emberként voltak szükségletei, és olykor nagyon elfáradt, hiszen nem kímélte magát Isten szolgálatában (Luk 8:23; Ján 4:6). Később, amikor Jézus a követőit arról tanította, hogy hogyan küzdhetnek meg az ellenállással, egy férfi félbeszakította, és ezt mondta: „Tanító, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Jézus azonban nem keveredett bele ebbe a vitába (Luk 12:13–15). w15 10/15 3:10–11

Jehova legkiemelkedőbb tulajdonsága a szeretet. Nem pusztán van benne szeretet, hanem ő a megtestesítője. Milyen jó tudni, hogy a világegyetem és minden élő teremtője a szeretet Istene! Minden tettét áthatja a szeretet. Mivel Isten gyengéd érzéseket táplál a teremtményei iránt, biztosak lehetünk benne, hogy az emberi családdal kapcsolatos szándéka a lehető legjobb módon fog valóra válni, és mindazok, akik elfogadják az uralmát, ragyogó jövő elé néznek. A szeretete például arra indította Jehovát, hogy kitűzzön „egy napot, amelyen megítélni szándékozik a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett”, és aki nem más, mint Jézus Krisztus (Csel 17:31). Kétség sem fér hozzá, hogy ez így is lesz. Az igazságszerető és engedelmes emberek kedvező ítéletben részesülnek, így igazán boldog jövőjük lehet, mégpedig örökké. w15 11/15 3:1–2

A prédikálás során az emberek eltérően reagálnak: némelyek meghallgatnak minket, mások ellenségesek. Ám Isten Szava feltárja, hogy az emberek reakciójától függetlenül hogyan kell viselkednünk. Amikor megvédjük a jó hírt olyanok előtt, akik a reménységünk okáról kérdeznek, „ezt szelíden és mélységes megbecsülést tanúsítva” tesszük, mert a felebaráti szeretet erre indít minket (1Pét 3:15). A felebaráti szeretetet akkor is kimutatjuk, amikor egy dühös házigazda hallani sem akar az üzenetünkről, és sérteget minket. Jézus példáját követjük, akiről ezt olvashatjuk: „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat. Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem továbbra is ráhagyta magát az igazságosan ítélőre [Jehovára]” (1Pét 2:23). Akár a hívőtársainkkal vagyunk, akár másokkal, alázatosan megfogadjuk a következő tanácsot: „nem fizetve vissza sérelemmel a sérelemért, vagy szidalmazással a szidalmazásért, hanem ellenkezőleg, áldást mondva” (1Pét 3:8, 9). w15 11/15 4:17–18

Jézus sosem habozott elmondani a tanítványainak, hogy szereti őket (Ján 15:9). Szeretetét azzal is kimutatta, hogy rendszeresen időt töltött velük (Márk 6:31, 32; Ján 2:2; 21:12, 13). Te is mondd el a gyermekednek, hogy szereted, és rendszeresen fejezd is ki, hogy milyen sokat jelent neked (Máté 3:17). Samuel, aki Ausztráliában él, ezt mondja: „Amikor kicsi voltam, apa minden este olvasott nekem Az én könyvem bibliai történetekről című könyvből. Ha voltak kérdéseim, válaszolt rájuk, megölelt és adott egy jóéjtpuszit. Nagyon meglepődtem, amikor később megtudtam, hogy apa nem olyan családban nőtt fel, ahol megszokott lett volna az ölelés vagy a puszi. Ennek ellenére ő tudatosan törekedett rá, hogy kimutassa irántam a szeretetét. Így szoros kötelék alakult ki közöttünk. Boldog voltam, és biztonságban éreztem magam.” Ahhoz, hogy a gyermekedben is ilyen érzések alakuljanak ki, gyakran mondd el neki, hogy mennyire szereted. Mutasd ki az érzéseidet. Beszélgess vele, egyetek együtt, és játsszatok együtt. w15 11/15 1:3–4

A múlt század elején egy kis csoport ki lett nevezve a hű és értelmes rabszolgának, melynek tagjai mélyrehatóan tanulmányozták a Bibliát. Ők főként angolul kommunikáltak a háziszolgákkal. Ez a rabszolga nagyon sokat tett azért, hogy egyre több nyelven tegye elérhetővé a szellemi táplálékot; ma már több mint 700 nyelvről van szó. Szükség volt tehát egy olyan bibliafordításra, mely pontosan közvetíti az eredeti iratok üzenetét, méghozzá modern nyelvezettel. Megalakult az angol nyelvű Új világ fordítást készítő bizottság, és egy tízéves időszak alatt, 1950-től 1960-ig sikerült kiadni egy új fordítást hat kötetben. Az első kötet közreadásakor, 1950. augusztus 2-án Knorr testvér elmondta, hogy reményei szerint az új fordítás millióknak fog segíteni. w15 12/15 1:15, 17

Gyakran előfordul veled, hogy nehezen találsz „gyönyörűséges szavakat”? Ha igen, talán bővítened kell a szókincsedet. Ezt úgy is megteheted, ha megfigyeled, hogyan fogalmaz a Biblia és a kiadványaink. Nézz utána az ismeretlen kifejezések jelentésének. És ami még fontosabb, tanuld meg úgy megválasztani a szavaidat, hogy azzal segíts másoknak. A Jehova és az elsőszülött Fia közötti kapcsolatról ezt olvassuk: „Jehova a tanítottak nyelvét adta nekem [Jézusnak], hogy tudjam, milyen beszéddel válaszoljak a megfáradtnak” (Ézs 50:4). Ha időt szánunk arra, hogy átgondoljuk, mit fogunk mondani, az segít, hogy megfelelő szavakat válasszunk (Jak 1:19). Kérdezzük meg magunktól: „Ezek a szavak azt közvetítik, amit mondani akarok? Milyen hatással lesznek arra, akihez beszélek?” w15 12/15 3:12

Jézus megjövendölte, hogy „letáborozott seregek” fogják körbevenni Jeruzsálemet. A júdeai keresztényeknek, különösen a Jeruzsálemben élőknek, határozottan kell majd cselekedniük. Ezért figyelmeztette őket, hogy amikor látják kibontakozni az eseményeket, habozás nélkül meneküljenek el (Luk 21:21–24). Az azt követő 28 évben, hogy Jézus elmondta ezt a próféciát, az Izraelben élő hűséges, zsidó származású keresztények sok ellenségeskedést és üldözést állnak ki (Héb 10:32–34). Pál azonban tisztában van vele, hogy életük egyik legnagyobb hitpróbája vár rájuk (Máté 24:20, 21; Héb 12:4). Szeretné, ha felkészültek lennének, bármi történjen is. Különösen nagy szükségük lesz kitartásra és olyan erős hitre, amely képes életben tartani őket (Héb 10:36–39). Éppen ezért Jehova szelleme arra indítja Pált, hogy ebben a különleges időszakban írjon egy levelet ezeknek a drága testvéreknek. Így született meg a hébereknek írt levél. w16.01 1:1–2

Ha elfogadjuk Isten szeretetét, nekünk is szeretnünk kell a testvéreinket (1Ján 3:16). De hogyan mutathatjuk ki a szeretetünket? Gondoljunk Jézus példájára. A földi szolgálata során különleges figyelmet fordított a nehéz sorsú emberekre. Segített a sántákon, vakokon, süketeken és némákon (Máté 11:4, 5). Örömmel tanította azokat, akik éhezték az igazságot, és akiket a zsidó vallási vezetők átkozottnak bélyegeztek (Ján 7:49). Jézus szerette ezeket az egyszerű embereket, és önmagát nem kímélve szolgálta őket (Máté 20:28). Gondoljuk át a gyülekezetünkben lévő testvérek helyzetét! Biztosan van valaki, aki örülne a kedvességünknek, talán azok a drága idősek, akik segítségre szorulnak. Engedjük, hogy Isten szeretete arra indítson minket, hogy kezdeményezzünk, és kifejezzük a szeretetünket a testvéreink iránt. w16.01 2:12–14

Vajon a más juhokhoz tartozóknak tudniuk kell az összes ma élő felkent nevét? A rövid válasz az, hogy nem. Miért? Azért, mert még ha valaki égi elhívást kapott is, az még csak egy elhívás, és nem a végső elpecsételés. Ezért is támaszt Sátán hamis prófétákat, „hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is” (Máté 24:24). Senki sem tudhatja biztosan, hogy egy felkent keresztény megkapja-e az égi jutalmát, míg Jehova úgy nem dönt, hogy méltó rá. Ha így dönt, az érintett személy megkapja a végső elpecsételést valamivel azelőtt, hogy hűségben meghal, illetve valamikor a nagy nyomorúság kitörése előtt (Jel 2:10; 7:3, 14). Így hát értelmetlen lenne, ha most bárki megpróbálná kideríteni, hogy Isten szolgái közül ki fog végül a 144 000-hez tartozni. w16.01 4:2–3

Gondold végig, hogy mennyire beleillik a jó hír prédikálása Isten szeretetteljes szándékába. Azt szerette volna, hogy az emberek töltsék be a földet, és soha ne haljanak meg. Bár Ádám vétkezett, Jehova szándéka nem változott meg. Gondoskodott róla, hogy az emberiség megszabaduljon a bűn és a halál terhétől. Jézus ezzel a szándékkal összhangban lejött a földre, és feláldozta az életét az engedelmes emberekért. De ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjanak Istennek, meg kellett tudniuk, hogy mit vár el tőlük. Jézus ezért Isten követelményeire oktatta őket, és megparancsolta a tanítványainak, hogy ők is tegyék ugyanezt. Ha segítünk másoknak megbékélni Istennel, azzal közvetlenül hozzájárulunk a szándéka megvalósulásához, vagyis ahhoz, hogy megmentse az emberiséget a bűntől és a haláltól. Ha segítünk másoknak az örök élethez vezető úton járni, azzal bizonyítjuk, hogy szeretjük az embertársainkat és Jehovát, „akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Tim 2:4). w16.01 5:15–16

Aház fiából Ezékiásból könnyen olyan férfi válhatott volna, aki megharagszik Istenre, és ellene fordul. Vannak, akik sokkal kisebb megpróbáltatásokat élnek át, mégis azt gondolják, hogy jogosan haragszanak Jehovára vagy a szervezetére (Péld 19:3). Némelyek meg vannak róla győződve, hogy a rossz családi hátterük miatt arra vannak ítélve, hogy Istennek nem tetszően éljenek, és megismételjék a szüleik hibáit (Ez 18:2, 3). De ez valóban így van? Ezékiás történetéből egyértelműen kiderül, hogy nem. Soha senki nem neheztelhet jogosan Jehovára, hiszen nem tőle származik az a sok rossz, ami ebben a gonosz világban éri az embereket (Jób 34:10). Való igaz, hogy a szülők nagyon nagy hatással tudnak lenni a gyermekeikre, akár jó, akár rossz irányba befolyásolva őket (Péld 22:6; Kol 3:21). De ez nem jelenti azt, hogy az embernek a családi háttere határozza meg az egész életét. Ez annál is inkább így van, mert mindannyian kaptunk Jehovától egy értékes ajándékot: eldönthetjük, hogy mit fogunk tenni, és milyen emberekké válunk (5Móz 30:19). w16.02 2:8–10

Ábner támogatta Sault, amikor az meg akarta ölni Dávidot (1Sám 26:1–5). Miért tekintett Ábner másképp Dávidra, mint Jonatán? Saul halála után Ábner alázatosan kimutathatta volna az Isten iránti lojalitását azzal, hogy Dávid mellé áll, és nem Saul fia, Is-Bóset mellé. Később, amikor Ábner nemi kapcsolatot létesített Saul király ágyasával, bizonyára az volt a célja, hogy magának kaparintsa meg a trónt (2Sám 2:8–10; 3:6–11). Dávid fia, Absolon azért nem tudott lojális lenni Istenhez, mert nem volt alázatos. „Szerzett magának egy szekeret, és lovakat is, meg ötven embert, hogy előtte fussanak” (2Sám 15:1). A nép lojalitását is elrabolta. Akárcsak Ábner, Absolon is azon volt, hogy megölje Dávidot, noha tudta, hogy Jehova őt nevezte ki Izrael királyának (2Sám 15:13, 14; 17:1–4). Ábner és Absolon esetéből egyértelműen láthatjuk, hogy a túlzott hatalomvágy miatt bárki könnyen illojálissá válhat Istennel szemben. Biztos, hogy Jehova egyetlen hűséges szolgája sem szeretne ilyen önző, gonosz útra lépni. w16.02 4:9–11

Ha erős a hited, egyértelmű, hogy ez tettekben is meg fog mutatkozni. De milyen tettekben? A Biblia „a szent viselkedés és az Isten iránti odaadás” tetteiről beszél (2Pét 3:11). A „szent viselkedés” megköveteli, hogy erkölcsileg tiszta legyél. Mennyire sikerül ezt megvalósítanod? Gondold végig az elmúlt hat hónapot. Hogyan bizonyítottad, hogy különbséget tudsz tenni helyes és helytelen között? (Héb 5:14). Eszedbe jut olyan helyzet, amikor sikerült ellenállnod a kísértésnek, vagy nem engedtél mások befolyásának? Összhangban van a hiteddel az, ahogyan az iskolában viselkedsz? Kiállsz a meggyőződésed mellett? Vagy inkább idomulsz az osztálytársaidhoz, nehogy kigúnyoljanak? (1Pét 4:3, 4). Persze senki sem tökéletes. Időnként még olyanok is félnek felvállalni a hitüket mások előtt, akik régóta hűségesen szolgálják Jehovát. De ha valaki átadja az életét Istennek, joggal lehet büszke rá, hogy az ő nevét viseli, és ezt a viselkedésével is kimutatja. w16.03 2:10–11

A történelem folyamán Jehova mindig konkrét útmutatásról gondoskodott. Például az Éden-kertben egyértelmű utasításokat adott, melyeknek köszönhetően az emberek örökké boldogan élhettek volna (1Móz 2:15–17). Ha Ádám és Éva engedelmeskedik Istennek, elkerülhették volna a tragikus következményeket, a fájdalommal teli életet és a remény nélküli halált. De Éva engedetlen volt, és egy olyan tanácsot fogadott meg, melyet látszólag egy egyszerű állattól kapott. Ádám pedig hallgatott Évára, egy halandó emberre. Ezzel mindketten elvetették szerető Atyjuk vezetését, és így az emberiség egy olyan útra került, melynek végén mindenkire halál vár. Napjainkban Jehova a népe előtt áll és mutatja azt az utat, melyen nem érheti őket baj, és eljuthatnak az örök élethez. Sőt, mint egy szerető pásztor, hangos kiáltással a helyes irányba tereli a juhait, és figyelmezteti őket, nehogy veszélyes ösvényre tévedjenek. w16.03 4:2–3