Május

Jefte felismerte, hogy szüksége lesz Isten segítségére ahhoz, hogy kiszabadítsa az izraelitákat az ammoniták kezéből. Megígérte Jehovának, hogy ha győzelemre segíti őt, neki adja „mint égő felajánlást” azt, aki elsőként jön ki a házából, amikor hazatér a csata után (Bír 11:30, 31). Mit jelentett ez a felajánlás? Jehova gyűlöli az emberáldozatokat, ezért hát egyértelmű, hogy Jefte nem szó szerint akart valakit feláldozni (5Móz 18:9, 10). A mózesi törvény szerint az égő felajánlásokat teljes egészében Jehovának adták. Jefte tehát nyilván arra gondolt, hogy az általa felajánlott személyt Jehova kizárólagos szolgálatára fogja szánni, vagyis állandó szolgálatra a hajléknál. Jehova elfogadta Jefte felajánlását, és elsöprő győzelemmel áldotta meg (Bír 11:32). Amikor Jefte hazatért a csatából, az egyetlen gyermeke, szeretett lánya szaladt ki elé. Micsoda próba! Vajon állta a szavát? w16.04 1:11–13

Néhány évvel ezelőtt a legtöbb gyülekezetben a Közeledj Jehovához! című könyvet vettük át a gyülekezeti bibliatanulmányozáson. Isten tulajdonságainak a megvizsgálása és a testvérek szívből jövő hozzászólásai biztosan megerősítették égi Atyánk iránti szeretetünket. Az összejöveteleken még jobban megismerjük Isten Szavát, ha odafigyelünk az előadásokra, a bemutatókra és a bibliaolvasásra. Megtanuljuk, hogyan alkalmazhatjuk a Biblia alapelveit a mindennapi életünkben (1Tessz 4:9, 10). Az Őrtorony tanulmányozási cikkei például Isten népének a szükségleteihez vannak szabva. Előfordult már veled, hogy egy ilyen cikk arra indított, hogy átértékeld a céljaidat, hogy megbocsáss egy keresztény társadnak, vagy hogy tartalmasabbá tedd az imáidat? A hétköznap megtartott összejövetelek pedig felkészítenek minket a szolgálatra. Megtanuljuk, hogyan lehet hatékonyan prédikálni, és megtanítani másoknak a bibliai alapelveket (Máté 28:19, 20). w16.04 3:4–5

Gondolkodtál már azokon a személyes konfliktusokon, amelyeket feljegyeztek a Bibliában? Nézzük csupán Mózes első könyvének az elejét. Káin megölte Ábelt (1Móz 4:3–8); Lámek megölt egy ifjút, mert az megütötte (1Móz 4:23); Ábrahám (Ábrám) és Lót pásztorai összevesztek (1Móz 13:5–7); Hágár megvetette Sárát (Szárait), ő pedig összezördült Ábrahámmal (1Móz 16:3–6); Ismáel mindenki ellen volt, és mindenkinek a keze őellene (1Móz 16:12). Miért kerültek bele a Bibliába ezek a történetek? Például azért, mert megtanítják a tökéletlen embereknek, hogy miért fontos megőrizni a békét. És azt is megmutatják, hogyan tudjuk ezt megtenni. Igazán hasznos, amikor valós személyek valós problémáiról olvashatunk a Bibliában. Láthatjuk, milyen eredménye lett az erőfeszítéseiknek, a tanulságokat pedig alkalmazni tudjuk, ha hasonló helyzetbe kerülünk. Végig tudjuk gondolni, hogy ilyenkor mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk. w16.05 1:1–2

Milyen módszerrel hirdette a jó hírt Jézus és a tanítványai? Mindenütt megkeresték az embereket: a közterületeken csakúgy, mint az otthonaikban. Házról házra jártak, hogy megtalálják azokat, akik méltók a jó hírre (Máté 10:11; Luk 8:1; Csel 5:42; 20:20). Ez a megközelítés pártatlanságot tükrözött. Mit mondhatunk Jehova Tanúiról? Ők az egyedüliek, akik prédikálnak arról, hogy Jézus 1914 óta királyként uralkodik. Jézus utasításának megfelelően elsőbbséget biztosítanak a prédikálómunkának. Egy könyv ezt írja Jehova Tanúiról: „soha nem felejtik el, hogy az az elsődleges feladatuk, hogy egy szellemi üzenetet vigyenek el az embereknek a közelgő világvégéről és a megmentés szükségességéről” (Pillars of Faith—American Congregations and Their Partners). Jehova Tanúi kitartóan hirdetik ezt az üzenetet, ugyanazzal a módszerrel, amelyet Jézus és a tanítványai is alkalmaztak. w16.05 2:10, 12

Ha Jehova gondolkodásával összhangban hozunk döntéseket, közelebb kerülünk égi Atyánkhoz (Jak 4:8). Élvezhetjük a helyeslését és az áldását. Ezáltal megerősödik a belé vetett hitünk. Kövessük hát a bibliai törvényeket és alapelveket, hiszen ezek feltárják, hogyan gondolkodik. Természetesen mindig lesz mit tanulnunk Jehováról (Jób 26:14). Ám ha őszintén törekszünk rá, már most kellő bölcsességre, ismeretre és tisztánlátásra tehetünk szert, hogy bölcsen tudjunk dönteni (Péld 2:1–5). A tökéletlen emberek elképzelései gyakran változnak, ám a zsoltáríró erre emlékeztet: „Időtlen időkig megáll Jehova szándéka, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 33:11). Igen, biztosak lehetünk benne, hogy a legjobb döntéseket fogjuk hozni, ha úgy gondolkodunk, mint végtelenül bölcs Istenünk. w16.05 3:17

Ha hiszünk abban, hogy Jehova képes a szívekbe látni, és magához vonzani azokat, akiket kiválaszt, akkor nem fogunk ítélkezni a testvéreink vagy a területünkön élők felett (Ján 6:44). A hittársainkról alkotott véleményünkre is hatással lehet az, ha Jehovát a fazekasunknak tekintjük (Ézs 64:8). Úgy látod a testvéreidet, mint Isten? Úgy gondolsz rájuk, mint megmunkálás alatt álló edényekre? Jehova látja, milyenek vagyunk a szívünk mélyén, és milyenekké válhatunk a hozzáértő kezei között. Ezért nem a jelenlegi hibáinkra összpontosít (Zsolt 130:3). Úgy követhetjük a példáját, hogyha pozitívan gondolkodunk a testvéreinkről. Sőt, a nagy fazekas munkatársai lehetünk, ha támogatjuk a testvéreinket, miközben igyekeznek egyre érettebb keresztényekké válni (1Tessz 5:14, 15). A véneknek mint emberajándékoknak jó példát kell mutatniuk ebben (Ef 4:8, 11–13). w16.06 1:4–6

Miközben a jó hírről beszélünk másoknak, alázatosnak kell lennünk, és ki kell mutatnunk a szellem gyümölcsének a különféle vonásait (Gal 5:22, 23). És ha követjük Krisztus példáját, azzal vonzóbbá tesszük az üzenetünket, és ez hatással lehet a házigazdák reakciójára. Például Ausztráliában egy hölgy nagyon barátságtalanul beszélt két Tanúval, ők mégis tisztelettel végighallgatták. Később a hölgy elszégyellte magát, és küldött egy levelet a fiókhivatalnak, melyben ezt írta: „Szeretnék bocsánatot kérni ettől a két türelmes és alázatos embertől, amiért olyan önelégülten és lekezelően viselkedtem velük. Ostobaság volt így elküldeni két embert, akik Isten Szavát hirdetik.” Vajon akkor is ezt írta volna, ha a hírnökök egy kicsit is kijönnek a sodrukból? Valószínűleg nem. A szolgálatunk tehát nekünk is, és az embertársainknak is nagyon hasznos. w16.06 2:12–13

Mindannyian bűnt örököltünk (Róma 5:12, 19). Emiatt időnként a gyülekezetben megbánthat minket valaki a szavaival vagy a tetteivel. Ilyenkor próba alá kerül a Jehova és a népe iránt érzett szeretetünk. Mit teszünk ilyen helyzetekben? Például Éli főpapnak a két fia nem tisztelte Jehova törvényeit. Ezt olvassuk róluk: „Éli fiai pedig semmirekellő emberek voltak; nem ismerték el Jehovát” (1Sám 2:12). Bár az édesapjuknak meghatározó szerepe volt az igaz imádatban, ez a két fiú nagyon komoly bűnöket követett el. Éli tudott erről, és meg kellett volna fegyelmeznie őket, de sajnos nem volt elég szigorú velük. Ennek az lett a következménye, hogy Isten súlyos ítéletet mondott ki Éli háznépére (1Sám 3:10–14). Később a leszármazottai nem szolgálhattak főpapokként. Ha akkor éltél volna, hogyan gondolkodtál volna arról, hogy Éli elnézi a fiai bűnös viselkedését? Annyira megbotránkoztál volna, hogy felhagytál volna Isten szolgálatával? w16.06 4:5–6

Miért állíthatta ezt Jézus? Az előző versben olvashatjuk a magyarázatát: „tudja a ti égi Atyátok, hogy szükségetek van mindezekre”, vagyis az élet alapvető dolgaira. Jehova könnyedén felméri az egyéni szükségleteinket, még mielőtt mi magunk felismernénk őket (Fil 4:19). Tudja, melyik ruhadarabunk használódik el legközelebb. Tisztában van vele, hogy milyen ételre van szükségünk, és azzal is, hogy milyen otthon lenne megfelelő a családunknak. Jehova meg fogja adni mindazt, amire valóban szükségünk van. Igen, teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ha Jehova akaratát tesszük, azaz a szellemi dolgoknak biztosítunk elsőbbséget az életünkben, akkor ő semmi jót nem tart vissza tőlünk. Az Isten iránti odaadásunk arra kell hogy ösztönözzön minket, hogy elégedjünk meg azzal, „ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk” (1Tim 6:6–8). w16.07 1:17–18

Ennek köszönhető, hogy békés kapcsolatban lehetünk Jehovával. Pál ezt a kivételes lehetőséget Jehova ki nem érdemelt kedvességével kapcsolja össze: „most, hogy a hit eredményeként igazságossá nyilvánítottak minket [Krisztus felkent testvéreit], örvendjünk békének az Istennel Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki által szabad utunkat is nyertük a hit révén e ki nem érdemelt kedvességbe, amelyben most állunk” (Róma 5:1, 2). Milyen nagyszerű áldás! Bűnös természetünknél fogva mind igazságtalanok vagyunk. Dániel próféta azonban megjövendölte, hogy a vég idején azok, „akiknek éleslátásuk van”, vagyis a felkentek, „sokakat az igazságosságra hoznak” (Dán 12:3). A prédikáló- és tanítómunkájuk által már más juhok millióinak tudtak segíteni, hogy igazságosak lehessenek Jehova előtt (Ján 10:16). Ám ez csakis Jehova ki nem érdemelt kedvessége által vált lehetővé (Róma 3:23, 24). w16.07 3:10–11

A testet öltött angyalok és a földi nők természetellenes kapcsolatából erőszakos, hibrid utódok születtek, akik nefilekként váltak ismertté. Mi több, „rendkívül nagy [volt] az ember gonoszsága a földön” (1Móz 6:1–5). Jehova az özönvíz által eltörölte a gonoszságot a földről Noé napjaiban. Akkoriban az emberek annyira el voltak foglalva az élet mindennapos dolgaival, például a házassággal, hogy nem vették komolyan, amit Noé, az igazságosság prédikálója a közelgő katasztrófáról mondott (2Pét 2:5). Jézus kijelentette, hogy napjainkban hasonló állapotok lesznek, mint amilyenek akkor voltak (Máté 24:37–39). A legtöbb ember nem figyel oda az Isten királyságáról szóló jó hírre, melyet az egész világon, minden nemzetnek prédikálnak, mielőtt ez a gonosz rendszer véget ér. Szívleljük hát meg az özönvíz tanulságát, vagyis sose engedjük, hogy a házasság vagy a gyereknevelés elterelje a figyelmünket Jehova nagy napjáról, mely már nagyon közel van. w16.08 1:8–9

Mivel az utolsó napok vége felé járunk, „nehezen elviselhető, válságos” időket élünk (2Tim 3:1–5). De ha óvjuk a Jehovával ápolt kapcsolatunkat, ellensúlyozhatjuk a minket érő káros hatásokat. Pál a mai napiszöveg szavaival nem azt akarta mondani, hogy a keresztények hanyagolják el a házastársukat. De az idő rövidsége miatt fontos, hogy elsőbbséget biztosítsanak Isten imádatának (Máté 6:33). Nagyon nehéz időket élünk, és sok házasság széthullik körülöttünk. Ennek ellenére boldog és sikeres lehet a házasságunk. Igen, ha egy házaspár ragaszkodik Jehova népéhez, alkalmazza a szentírási tanácsokat, és elfogadja Jehova szent szellemének a vezetését, képes lesz egyben tartani azt, amit „Isten közös igába fogott” (Márk 10:9). w16.08 2:17–18

A keresztény gyülekezetben nagy szükség van pásztorokra, és fontos, hogy azok, akik a jövőben ilyen feladatot fognak ellátni, folyamatos képzést kapjanak. Pál ezt írta Timóteusznak: „amiket pedig tőlem hallottál sok tanú által alátámasztva, bízd rá hű emberekre, akik a maguk részéről képesítettek lesznek mások tanítására” (2Tim 2:1, 2). Timóteusz sokat tanult abból, hogy együtt szolgált Pál apostollal, aki vén volt. A módszereit aztán ő is alkalmazta a szent szolgálat különböző ágaiban (2Tim 3:10–12). Pál nem bízta a véletlenre a fiatal Timóteusz képzését: maga mellé vette őt (Csel 16:1–5). A vének úgy követhetik a példáját, hogy elviszik magukkal a pásztori látogatásokra az arra alkalmas kisegítőszolgákat, amikor ezt észszerűnek tartják. Így ezek a testvérek a gyakorlatban láthatják, hogy a keresztény felvigyázóknak hogyan kell tanítaniuk, valamint hittel, türelemmel és szeretettel pásztorkodniuk. Ez hozzátartozik Isten nyája jövőbeli pásztorainak a képzéséhez. w16.08 4:16–17

Ha valakinek jelképesen szólva lelankad a keze, az arra utalhat, hogy elcsüggedt, illetve elvesztette a bátorságát vagy a reményét (2Krón 15:7; Héb 12:12). Ilyen helyzetben sokan feladják. Sajnos Sátán gonosz világában óriási nyomás nehezedik ránk. Emiatt sokat aggódhatunk, és lesújtva érezhetjük magunkat. Az ilyen érzéseket egy horgonyhoz hasonlíthatnánk, amely nem engedi a hajót továbbhaladni (Péld 12:25). Mi minden nyomaszthat? Talán egy szeretett hozzátartozódat gyászolod, egy súlyos betegségtől szenvedsz, küzdelmet jelent a családod eltartása, vagy üldözéssel nézel szembe. Így olyan érzelmi nyomás alá kerülhetsz, amely teljesen elszívja az erődet, és az örömödet is elveheti. De biztos lehetsz benne, hogy Isten kész segítő kezet nyújtani neked (Ézs 41:10, 13). w16.09 1:2, 4

Sokan valamilyen rossz hajlammal vívnak komoly harcot. Másoknak kihívást jelent, hogy pozitívan gondolkozzanak a szolgálatról. Vannak, akiknek valamilyen betegség vagy a magány nehezíti meg a kitartást. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy sokszor nem könnyű megbocsátani valakinek, aki megsértett minket. Bármennyi ideje szolgáljuk is Jehovát, mindannyiunknak harcolnunk kell az olyan dolgok ellen, amelyek hátráltathatnak minket Istenünk szolgálatában, aki megjutalmazza a hűségeseket. Ha észreveszed, hogy valami rossz hatással van rád, feltétlenül imádkozz szent szellemért. Az ima és a szent szellem erőt tud adni, hogy a helyes úton járj, amelyen Jehova áldása van. Cselekedj az imáiddal összhangban. Törekedj rá, hogy mindennap olvass valamennyit a Bibliából, és ütemezd be a személyes tanulmányozást és a családi imádatot is (Zsolt 119:32). w16.09 2:10–11

Sokak szerint az evolúció egy tudományosan megalapozott elmélet, míg Isten létezésének az elfogadásához hitre van szükség. De ne feledjük: akár az evolúcióban, akár Istenben hisz valaki, mindkettőhöz kell valamiféle hit. Hogy miért? Egyetlen ember sem látta még Istent, sem a teremtés folyamatát (Ján 1:18). És senki, még a tudósok sem figyeltek meg olyat, hogy egy fajból kifejlődjön egy másik. Például sosem láttunk még egy hüllőt átalakulni emlőssé (Jób 38:1, 4). Ezért hát mindenkinek használnia kell a gondolkodóképességét a bizonyítékok megvizsgálásához, hogy helytálló következtetésekre tudjon jutni. A teremtéssel kapcsolatban Pál apostol ezt írta: „[Isten] láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség számukra” (Róma 1:20). w16.09 4:4

Jehova szeretettel gondoskodott az idegenekről Izraelben, például lehetővé tette, hogy tallózhassanak a földeken (3Móz 19:9, 10). Egyszerűen parancsba adhatta volna a népének, hogy tiszteljék az idegeneket, de ő inkább a beleérző képességükre akart hatni (2Móz 23:9). Az izraeliták pontosan tudták, hogy milyen érzés idegennek lenni. Valószínűleg vallásos büszkeség vagy faji előítélet miatt az egyiptomiak már azelőtt megvetően bántak velük, hogy rabszolgasorba döntötték volna őket (1Móz 43:32; 46:34; 2Móz 1:11–14). Tehát az izraeliták sokat szenvedtek jövevényekként. Jehova elvárta tőlük, hogy ők viszont úgy bánjanak az idegenekkel, mintha közülük való bennszülöttek lennének (3Móz 19:33, 34). Jehova ma ugyanígy törődik azokkal a külföldiekkel, akik eljárnak az összejöveteleinkre (5Móz 10:17–19; Mal 3:5, 6). Jó, ha végiggondoljuk, hogy mennyi nehézséggel néznek szembe, például hátrányos megkülönböztetéssel vagy nyelvi akadályokkal. Így keresni fogjuk a módját, hogy kedvesen és együttérzően bánjunk velük (1Pét 3:8). w16.10 1:3–5

Jakab levele rámutat, hogy a valódi hit nem pusztán azt jelenti, hogy elfogadunk valamit; tettekben is meg kell nyilvánulnia. Ezt írta: „Mutasd meg nekem a hitedet a cselekedetek nélkül, én pedig megmutatom neked hitemet a cselekedeteim által” (Jak 2:18). Jakab ezután rámutatott, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki csak elhisz valamit, és aközött, hogy a hite tettekre is indítja. Elmondta, hogy a démonok hisznek Isten létezésében, még sincs valódi hitük, hiszen akadályozzák Isten szándékának a megvalósulását (Jak 2:19, 20). Jakab egy jó példát is felhozott, egy ókori hithű férfiét, és ezt kérdezte: „Ábrahámot, a mi atyánkat vajon nem cselekedetek által nyilvánították igazságossá, miután felajánlotta fiát, Izsákot az oltáron? Látod, hogy a hite együtt munkálkodott a cselekedeteivel, és a cselekedetei által lett tökéletes a hite” (Jak 2:21–23). Jakab a mai napiszöveg szavaival hangsúlyozta a lényeget, vagyis hogy a hitet cselekedetekkel kell bizonyítani. w16.10 4:8

A tudomány már rengeteg mindent feltárt a világegyetemről és a földünkről, és sok szempontból komfortosabbá tette az életünket. Ámde számos kérdésre képtelen választ adni. Például a csillagászok nem tudják megmondani, hogy pontosan hogyan keletkezett a világegyetem, vagy hogy miért vagyunk itt a földön, mely oly sokféle élőlénynek ad otthont. Az emberek arra sem találnak magyarázatot, hogy miért vágynak annyira az örök életre. Vajon miért nem találnak választ ezekre a fontos kérdésekre? Részben azért, mert sok tudós, és mások is az evolúció elméletét támogatják, így kizárják Isten létezését. Pedig Jehova a könyvében, a Bibliában választ ad azokra a kérdésekre, amelyek a világon mindenütt foglalkoztatják az embereket. Teljes mértékben függünk a természet állandó és megbízható törvényeitől, melyeket Jehova hozott létre. Többek között a villanyszerelők, a vízvezeték-szerelők, a mérnökök, a pilóták és a sebészek is ezekre a törvényekre hagyatkoznak a munkájuk végzése közben. w16.11 2:4–5

Számtalan okunk van rá, hogy hálát adjunk Jehovának. Az életünket is neki köszönhetjük, „általa mozgunk és létezünk”. Egy nagyon értékes ajándékot is kaptunk tőle, a Bibliát. A tesszalonikai keresztényekhez hasonlóan mi is Isten üzenetének tekintjük ezt a könyvet (1Tessz 2:13). Isten írott Szava abban is segít nekünk, hogy közel húzódjunk Jehovához, és így ő is közeledik hozzánk (Jak 4:8). Égi Atyánk megtisztel minket azzal a kiváltsággal, hogy a szervezetéhez tartozhatunk. Igazán értékeljük ezeket az áldásokat! A zsoltáríró gyönyörűen fogalmazta meg az érzéseit, amikor ezt énekelte: „Adjatok hálát Jehovának, mert ő jó: mert szerető-kedvessége időtlen időkig tart” (Zsolt 136:1). A 136. zsoltárban huszonhatszor szerepel ez a sor: „szerető-kedvessége időtlen időkig tart”. Ha elnyerjük az örök életet, megtapasztalhatjuk majd, hogy milyen igazak ezek a szavak. Ezért továbbra is ragaszkodjunk Jehovához és a szervezetéhez! w16.11 3:18–19

Erre a versre a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv is sokszor utal. Amikor a gyerekeiddel vagy másokkal tanulsz ebből a könyvből, valószínűleg felolvasod ezt a verset, ha olyan témákról beszélgettek, mint Isten földre vonatkozó szándéka, a váltság vagy a halottak állapota, amelyekről a 3., 5. és 6. fejezet ír. De milyen gyakran alkalmazod saját magadra, például, ha a Jehovával ápolt kapcsolatodra, a tetteidre vagy a reménységedre gondolsz? Mindannyiunknak szembe kell néznünk a ténnyel, hogy bűnösök vagyunk. Nap mint nap hibázunk. Azonban Isten arról biztosít minket, hogy nem felejti el, hogy porból vagyunk, és készséggel irgalmaz nekünk (Zsolt 103:13, 14). Jézus a mintaimában azt tanította, hogy erre kérjük Istent: „bocsásd meg nekünk bűneinket” (Luk 11:2–4). Miután Jehova megbocsátotta a bűneinket, semmi okunk sincs ezeken rágódni. Az viszont a javunkra válik, ha elmélkedünk azon, hogy mi tette lehetővé, hogy Isten megbocsásson. w16.12 1:1–3

A Rómában élő keresztényeknek őszintén meg kellett vizsgálniuk, hogy nem testi dolgok körül forognak-e a gondolataik. Nekünk is hasznos elgondolkodni ezen: „Mi érdekel minket a leginkább? Miről szoktunk beszélni? Mivel foglalkozunk nap mint nap?” Néhányakat talán ilyen dolgok kötnek le: borkóstolás, lakásdekoráció, legújabb divat, befektetések, utazások tervezgetése és ehhez hasonlók. Ezek a tevékenységek önmagukban nem rosszak, hozzátartoznak a normális élethez. Egyszer Jézus is készített bort, Pál pedig azt tanácsolta Timóteusznak, hogy éljen „egy kevés borral” (1Tim 5:23; Ján 2:3–11). De vajon Jézus vagy Pál folyton a borról beszélt, azzal foglalkozott, és azzal büszkélkedett? Ez elképzelhetetlen. Mi a helyzet velünk? Mi van az életünk középpontjában? w16.12 2:5, 10–11

Jézus a Máté 6:33-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy keressük először a királyságot és Isten igazságosságát. Amit ezzel kapcsolatban mondott, azt összefüggésbe hozhatjuk a fenti ihletett szavakkal. Péter apostol egyszer ezt kérdezte Jézustól: „Mi mindent elhagytunk, és követtünk téged; mink lesz hát minekünk?” (Máté 19:27). Jézus nem rótta meg ezért Pétert, hanem azt mondta a tanítványainak, hogy jutalmat kapnak majd az áldozataikért. A hűséges apostolok és mások uralkodni fognak vele az égben. De Jézus megígérte, hogy már a földi életük során is számíthatnak jutalomra: „mindaz, aki házakat vagy fivéreket vagy nővéreket vagy apát vagy anyát vagy gyermekeket vagy földeket hagyott el az én nevemért, sokszorta többet kap majd, és örök életet örököl” (Máté 19:29). A tanítványai sokkal nagyobb áldásoknak néztek elébe, mint amekkora áldozatokat kellett hozniuk. Hiszen gondoljunk bele: nem többet érnek a szellemi szülők, testvérek és gyermekek, mint bármi, amiről lemondtunk a királyságért? w16.12 4:4–5

Milyen csodálatos reménységük van az igaz keresztényeknek! Akár felkentek vagyunk, akár a más juhokhoz tartozunk, már alig várjuk, hogy Jehova megvalósítsa a szándékát, és megszentelje a nevét (Ján 10:16; Máté 6:9, 10). Ezek a legnagyszerűbb dolgok, amelyekben az emberek reménykedhetnek. Továbbá nagyon vágyunk rá, hogy megkapjuk az örök életet vagy az égben, vagy az új földön (2Pét 3:13). De addig is kíváncsian figyeljük, hogy Jehova hogyan támogatja és vezeti a népét ezekben az utolsó napokban. Sátán világában is van valamiféle reményük az embereknek, de többnyire bizonytalanok abban, hogy valóra fog-e válni. Például több millióan lottóznak a felcsillantott nyeremény után sóvárogva, de nem vehetik biztosra, hogy meg is fogják szerezni. Azonban a valódi hit „a remélt dolgokba vetett megalapozott bizalom”. w16.10 3:1–2

Jehova a ki nem érdemelt kedvességéből mindegyikőnknek adott bizonyos ajándékokat, képességeket, adottságokat. Ezeket fel tudjuk használni az ő dicsőítésére és mások javára (Róma 12:4–8). Jehova sáfársággal bízott meg minket, amely egy megtisztelő, felelősséggel járó feladat. Az Isten szervezetében betöltött helyünk azonban nem állandó, hiszen időről időre változhat. Gondoljunk például Jézusra. Kezdetben csak ő volt Jehova mellett (Péld 8:22). Aztán részt vett a szellemteremtmények, az anyagi világ és az ember megteremtésében (Kol 1:16). Később újabb feladatot kapott, ez alkalommal a földön. Tehetetlen kisbabaként jött a világra, majd felnőtt ember lett (Fil 2:7). Az áldozati halála után visszatért az égbe szellemszemélyként, és 1914-ben Isten királyságának a királya lett (Héb 2:9). Majd az ezeréves uralma után átadja a királyságát Jehovának, hogy „Isten legyen minden mindenkinek” (1Kor 15:28). w17.01 3:11–12

Egyszer egy nő, aki döntés előtt állt, ezt mondta az egyik barátjának: „Hadd ne kelljen gondolkodnom, csak mondd meg, mit tegyek. Úgy sokkal könnyebb lenne.” Jobban örült volna, ha valaki más dönt helyette, és nem kell élnie a Teremtőjétől kapott értékes ajándékkal, a szabad akarattal. Te hogy állsz ezzel? Szívesen döntesz önállóan, vagy jobban szereted, ha mások döntenek helyetted? Mi a véleményed a szabad akaratról? Ez a téma évszázadok óta megosztja az embereket. Egyesek szerint szabad akarat mint olyan nem is létezik, mivel Isten előre elrendelte minden tettünket. Mások úgy érvelnek, hogy csak akkor beszélhetünk szabad akaratról, ha abszolút szabadságunk van. Ha szeretnénk tisztán látni ebben a kérdésben, Isten Szavához kell fordulnunk. A Biblia feltárja, hogy Jehova szabad akarattal teremtett meg minket, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk értelmes döntéseket hozni, és ehhez jogunk is van. w17.01 2:1–2

Dávid valószínűleg úgy gondolta, hogy Salamon nem alkalmas rá, hogy egy ilyen fontos munkát felügyeljen. Végtére is a templomnak „fölöttébb fenségesnek” kellett lennie, Salamon pedig még „fiatal és tapasztalatlan” volt. De Dávid azt is tudta, hogy Jehova alkalmassá teszi majd a fiát erre a feladatra. Ezért arra összpontosított, amit meg tudott tenni, és nagy mennyiségű építőanyagot készített elő. Az idősebb testvéreknek semmi okuk sincs rá, hogy lehangoltak legyenek, ha át kell adniuk a megbízatásukat fiatalabb férfiaknak. Igazából a munka szempontjából az a legjobb, ha a fiatalok képzést kapnak. A kinevezett férfiakat jó érzéssel töltheti el, ha azt látják, hogy az általuk képzett fiatalok alkalmassá válnak egy-egy feladatra. w17.01 5:8–9

Isten királyságának a királyaként Jézus összezúzza a kígyó fejét, és Sátán lázadásának az utolsó nyomait is eltünteti a világegyetemből. Jézus mindent megtett, hogy a tanítványai átérezzék, milyen fontos szerepe van Isten királyságának. A keresztelkedése után nyomban elkezdte hirdetni „Isten királyságának jó hírét”, amerre csak járt (Luk 4:43). Mielőtt visszatért az égbe, azt az utasítást adta a tanítványainak, hogy legyenek a tanúi „a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:6–8). A prédikálómunka nyomán az emberek a föld minden táján tudomást szerezhetnek a váltságról, és a királyság alattvalóivá válhatnak. Úgy támogathatjuk a királyságot, hogy segítünk Krisztus földön élő testvéreinek a jó hír hirdetésében világszerte (Máté 24:14; 25:40). w17.02 2:7–8

Bár a vezetőtestületnek volt hatalma a gyülekezet fölött, elismerték, hogy Jézus a vezetőjük. Pál apostol így buzdított: „szeretet által növekedjünk fel mindenben, összhangban azzal, aki a fej, Krisztus” (Ef 4:15). „A tanítványokat isteni gondviselés által keresztényeknek hívták”, nem pedig valamelyik kiemelkedő apostol követőiként voltak ismertek (Csel 11:26). Igaz, Pál elismerte, hogy a keresztényeknek fontos ragaszkodniuk „a hagyományokhoz”, vagyis olyan, Írásokon alapuló szokásokhoz, melyeket az apostoloktól és más felelős testvérektől kaptak. Ám hozzátette: „De akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak [a vezetőtestület tagjainak is] feje a Krisztus. . ., a Krisztus feje pedig az Isten” (1Kor 11:2, 3). Igen, a láthatatlan és megdicsőült Krisztus Jézus vezette a gyülekezetet, miközben ő maga Jehova Istennek volt alárendelve. w17.02 4:7

Ha tisztelünk másokat, az nekünk is a javunkra van. Először is, segít, hogy ne váljunk énközpontúvá. Nem fogunk túlságosan sokat gondolni magunkról, ha esetleg nagyobb figyelmet kapunk. Másodszor, így összhangban maradunk Jehova szervezetével, amely nem ad szükségtelenül nagy tiszteletet az embereknek, akár hívőkről van szó, akár nem. És harmadszor, ez a bölcs gondolkodásmód megóv attól, hogy megbotránkozzunk, ha csalódást okoz valaki, akire felnéztünk. Az a legnagyobb jutalma annak, ha tiszteletet adunk másoknak, hogy örömet szerzünk vele Istennek, aki elvárja tőlünk, hogy így viselkedjünk. Ezzel feddhetetlennek bizonyulhatunk, Jehova pedig választ adhat az őt vádlóknak (Péld 27:11). A mai világban az emberek teljesen eltorzult módon gondolkodnak a tiszteletadásról. Igazán hálásak lehetünk hát, hogy Jehova megtanítja, miként mutassuk ki mások iránt a tiszteletünket. w17.03 1:13, 20–21

Josafát akárcsak az apja, Asa, ő is arra ösztönözte az izraelitákat, hogy keressék Jehovát. Megszervezte Júdában, hogy „Jehova törvényének könyve” alapján oktassák a népet (2Krón 17:7–10). Sőt, még Izrael északi királyságába, Efraim hegyvidékére is elment, „hogy visszatérítse. . . Jehovához” az ott élőket (2Krón 19:4). Ma mindannyian részt vehetünk abban a nagyszabású oktatási programban, melyet Jehova irányít. Kitűzted célul, hogy minden hónapban tanítasz másokat a Bibliából, és megpróbálod őket Isten szolgálatára ösztönözni? Ha törekszel rá, Jehova áldásával talán be tudsz vezetni egy bibliatanulmányozást. Szoktál imádkozni ezért? Kész vagy vállalni az ezzel járó kötelezettséget, és lemondani a szabad időd egy részéről? És ahogy Josafát elment Efraim területére, hogy visszafordítsa az embereket az igaz imádathoz, mi is törekedhetünk rá, hogy segítsünk azoknak, akik tétlenné váltak. w17.03 3:10–11