Június

Jeftének nem volt másik gyermeke; a lánya volt az egyetlen reménye, hogy lesz egy utódja, aki továbbviheti a nevét és az örökségét Izraelben (Bír 11:34). Ennek ellenére a Bírák 11:35 szerint Jefte ezt mondta: „Én bizony megnyitottam számat Jehovának, és nem vonhatom vissza.” Az, hogy hű maradt a fogadalmához, még ha ezért nagy árat kellett is fizetnie, Jehova helyeslését és áldását eredményezte. Te is így döntöttél volna? Amikor átadtuk az életünket Jehovának, megfogadtuk, hogy fenntartás nélkül az ő akaratát fogjuk tenni. Tudtuk, hogy ennek az ígéretnek a megtartása önfeláldozást követel meg tőlünk. Az erre való készségünk különösen akkor kerül próba alá, amikor olyasmire kérnek minket, amihez eleinte nincs kedvünk. Ha ilyenkor áldozatokat hozunk Jehováért, kilépve a komfortzónánkból, azzal a hitünket bizonyítjuk. Az áldások messze felülmúlják az áldozatainkat, még ha azok fájdalmasak is (Mal 3:10). w16.04 1:11, 14–15

Jézus a szent szellem által vezeti a keresztény gyülekezetet. Szükségünk van a szent szellem támogatására, hogy ellen tudjunk állni a kísértéseknek, bátrak és felkészültek lehessünk a szolgálatban, és bölcs döntéseket tudjunk hozni. Ha szeretnénk kapni a szent szellemből, Jehova minden szellemi ajándékát a javunkra kell fordítanunk, így az összejöveteleket is. Az összejöveteleken sokszor bibliai próféciák beteljesedését vizsgáljuk meg. Ez erősíti a meggyőződésünket, hogy Jehova jövőre vonatkozó ígéretei is valóra fognak válni. Természetesen nem csupán azoktól kapunk buzdítást, akik programokat tartanak. Az is jó hatással van ránk, ha halljuk a testvéreink hozzászólásait és szívből jövő énekét (1Kor 14:26). És amikor az összejövetel előtt és után a felüdítő társaságukat élvezzük, átérezzük, hogy egy valódi közösséget alkotunk (1Kor 16:17, 18). w16.04 3:6–7

Jézus rámutatott, hogy mekkora területen kell végezni a munkát, hiszen azt mondta, hogy a jó hírt „az egész lakott földön” prédikálni fogják (Máté 24:14). „Minden nemzetből való embereket” tanítvánnyá kell tenni. Azaz egy világméretű munkáról van szó. Hogyan teljesítik be Jehova Tanúi Jézus próféciáját? Nézzünk néhány adatot. Az Egyesült Államokban a különböző felekezetekben körülbelül 600 000 egyházi személy szolgál, Jehova Tanúi viszont mintegy 1 200 000-en vannak. A római katolikus egyháznak világszerte valamivel több mint 400 000 papja van, míg Jehova Tanúi gyülekezeteiben 8 millió önkéntes hirdeti Isten királyságát 240 országban és egyéb területi egységen. Milyen lenyűgöző! Ez a munka valóban Jehovát dicsőíti (Zsolt 34:1; 51:15). w16.05 2:13–14

A világ tele van olyan emberekkel, akiket a független gondolkodásmód hajt. Ez pedig büszkeséghez, önzéshez és versengéshez vezet. Aki engedi, hogy ez a szemléletmód magával sodorja, valójában elfogadja Sátán gondolkodását. Szerinte ugyanis az a legjobb, ha a saját érdekeinket helyezzük előtérbe, nem törődve azzal, hogy ez hogyan fog hatni másokra (1Móz 3:1–5). Ez az önző magatartás csak ellenségeskedést szül. Jézus ezzel ellentétben azt tanította, hogy törekedjünk a békére még akkor is, ha ez látszólag hátrányosan érint minket. A hegyi beszédben remek tanácsokat adott, hogy miként oldjuk meg a feszült helyzeteket. Például arra ösztönözte a tanítványait, hogy legyenek szelídek, békeszerzők, ne legyenek haragtartók, rendezzék hamar a dolgokat, és szeressék az ellenségeiket (Máté 5:5, 9, 22, 25, 44). w16.05 1:4–5

Mielőtt megkeresztelkedtünk, sokan jelentős változtatásokat tettünk, hogy megfeleljünk a Bibliában található alapvető követelményeknek. És azt is felismertük, hogy a keresztelkedésünk után további finomításokra van szükség a jellemünkben, mert akkor tudjuk igazán Isten és Krisztus példáját követni (Ef 5:1, 2; 1Pét 2:21). Lehet például, hogy észrevesszük magunkon, hogy kritikusan gondolkodunk másokról, félünk az emberektől, hajlamosak vagyunk pletykálkodni, vagy valamilyen más hiányosságunk van. Nehezebb levetkőznöd ezeket, mint gondoltad? Ne felejtsük el, hogy még mindig tökéletlenek vagyunk (Kol 3:9, 10). Ezért alaptalan lenne elvárnunk, hogy a keresztelkedésünk után, vagy akár sokévnyi hűséges szolgálat után már ne vétsünk többet, ne kövessük el újra ugyanazt a hibát, vagy ne tegyenek próbára minket a helytelen vágyaink és hajlamaink. Évekig is eltarthat, mire változtatni tudunk ezeken (Jak 3:2). w16.05 4:3–5

Talán már te is hallottál ehhez hasonlót: „Addig nem értékeltem igazán a szüleimtől kapott fegyelmezést, amíg nem lettek nekem is gyermekeim.” Ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, a fegyelmezést új megvilágításban láthatjuk, úgy, ahogyan Jehova: a szeretet jeleként (Héb 12:5, 11). Jehova az atyai szeretetétől indíttatva türelmesen formál minket. Azt szeretné, ha bölcsek és boldogok lennénk, és viszonoznánk a szeretetét (Péld 23:15). Nem akarja, hogy szenvedjünk, és hogy az Ádámtól kapott örökség miatt úgy haljunk meg, mint a „harag gyermekei” (Ef 2:2, 3). Amikor még a „harag gyermekei” voltunk, sok olyan tulajdonságunk volt, amelyek nem tetszenek Istennek, sőt néhányan olykor talán vadállat módjára viselkedtünk. De Jehova átformált minket, így most már inkább a bárányokra hasonlítunk (Ézs 11:6–8; Kol 3:9, 10). w16.06 1:7–8

A legtöbb gyerek szívesen tanul, és általában alázatos (Máté 18:1–3). Ezért a bölcs szülők már kicsi korukban próbálják megismertetni és megszerettetni velük az igazságot (2Tim 3:14, 15). Ez persze csak úgy sikerülhet, ha előbb a saját szívükbe ültetik el az igazságot, vagyis aszerint is élnek. Így a gyerekeik nem csupán hallják az igazságot, hanem azt is látják, hogy mit jelent a mindennapokban. Ezenkívül megtanulják, hogy a szülők szeretetből fegyelmezik őket, amivel tulajdonképpen Jehova szeretetét fejezik ki. Ha mi is alázatosan alávetjük magunkat Jehovának az életünk minden területén, Dániel prófétához hasonlóan minket is nagyon értékesnek fog tartani (Dán 10:11, 19). És ami még fontosabb, továbbra is formálni fog a Szava, a szelleme és a szervezete által. w16.06 2:14, 17

Jehova szerette Dávidot, és „szíve szerint való” férfinak tartotta (1Sám 13:13, 14). Ám Dávid házasságtörést követett el Betsabéval, és teherbe ejtette őt. Mindez akkor történt, amikor Betsabé férje, Uriás a seregben szolgált. Amikor egy időre hazatért, Dávid megpróbálta rávenni, hogy töltse az éjszakát Betsabéval. Ezzel azt akarta elérni, hogy Uriás tűnjön a gyermek apjának. Mivel Uriás nem hallgatott rá, Dávid úgy intézte, hogy megöljék a csatában. Dávid nagyon megfizetett a bűnéért: súlyos csapások érték őt és a családját (2Sám 12:9–12). De Isten irgalommal bánt vele, mivel Dávid összességében „feddhetetlen szívvel” volt iránta (1Kir 9:4). Ha akkoriban Isten népe közt éltél volna, hogyan érintettek volna a történtek? Megbotránkoztál volna Dávid helytelen viselkedése miatt? w16.06 4:7

Mi, Jehova Tanúi, komolyan vesszük Jézus figyelmeztetését. Tisztában vagyunk vele, hogy a vég idején élünk, és hogy már nincs sok hátra a „nagy nyomorúság” kezdetéig (Dán 12:4; Máté 24:21). Látjuk a szörnyű háborúkat, a növekvő erkölcstelenséget és törvénytelenséget, a vallási zűrzavart, az élelmiszerhiányokat, a járványokat és a földrengéseket szerte az egész világon. És azt is tudjuk, hogy Jehova népe mindenütt hirdeti a királyság jó hírét (Máté 24:7, 11, 12, 14; Luk 21:11). Már izgatottan várjuk, hogy az Úr eljövetele hogyan fog érinteni minket, és miként valósul meg Isten szándéka (Márk 13:26, 27). De akármennyire is szeretnénk tudni, a nagy nyomorúság kezdetét nem ismerjük – nemhogy az órát vagy a napot, de még az évet sem. w16.07 2:2–4

Jehova az ő ki nem érdemelt kedvességéből fakadóan lehetővé teszi, hogy imában közeledjünk hozzá. Ezt a lehetőséget a Fia által nyitotta meg előttünk, „aki által megvan e beszédbeli nyíltságunk, és bizalommal való szabad utunk van a belé vetett hitünk révén” (Ef 3:12). Az, hogy szabadon közeledhetünk Jehovához imában, valóban az ő ki nem érdemelt kedvességének az egyik csodálatos kifejeződése. Pál arra buzdított minket, hogy bátran forduljunk Jehovához imában, „hogy irgalmasságot nyerjünk, és ki nem érdemelt kedvességet találjunk megfelelő időben jövő segítségül” (Héb 4:16b). Bármikor, amikor elárasztanak minket a próbák és a gondok, könyöröghetünk Jehovához, hogy irgalmasan segítsen nekünk. Bár nem érdemeljük meg, ő válaszol a kérésünkre, gyakran a hittársaink által. „Úgyhogy igen bátrak lehetünk, és elmondhatjuk: »Jehova az én segítőm; nem fogok félni. Mit árthat nekem ember?«” (Héb 13:6). w16.07 3:12–13

Bár Noénak és a fiainak csak egy házastársuk volt, a patriarchák idejében jellemző volt a többnejűség. Számos kultúrában mindennapossá vált a szexuális erkölcstelenség, sőt, a vallásos rítusokhoz is hozzátartozott. Amikor Ábrám (Ábrahám) és a felesége, Szárai (Sára) Kánaánba költöztek Isten parancsára, az őket körülvevő emberek a szokásaikkal meggyalázták a házasság intézményét. Mivel Szodoma és Gomorra lakói közt elterjedt és elfogadott volt a durva szexuális erkölcstelenség, Jehova pusztulásra ítélte ezt a két várost. De Ábrahám és Sára egészen másak voltak: Ábrahám megfelelő vezetést biztosított a családjának, Sára pedig példásan alárendelte magát a férjének (1Pét 3:3–5). Ábrahám gondoskodott róla, hogy a fia, Izsák Jehova imádói közül kapjon feleséget. Hasonlóan járt el az igaz imádat érdekében Izsák fia, Jákob is, akinek a fiai Izrael tizenkét törzsének az ősatyái lettek. w16.08 1:10

Ezek a prófétai szavak most, az utolsó napokban teljesednek. Gondoljunk csak arra, hogy a 2015-ös szolgálati évben világszerte 8 220 105 hírnök tevékenykedett. A prófécia második fele minden keresztényt el kell hogy gondolkodtasson, mivel égi Atyánk kijelenti: „Én, Jehova, felgyorsítom ezt a maga idejében.” Éppúgy, mint egy gyorsuló jármű utasai, mi is érezzük, hogy a tanítványképző munka egyre nagyobb lendületet kap. Vajon mi személy szerint buzgón kivesszük a részünket ebből az egyre gyorsabb ütemben folyó munkából? Sok testvér és testvérnő jelentkezik kisegítő vagy általános úttörőnek. És az is örömre ad okot, hogy sokan készséggel vállalják, hogy szükségterületre költözzenek, vagy egyéb teokratikus tevékenységekben vegyenek részt. Nyilvánvaló, hogy „bőven [van tennivaló] az Úr munkájában”, és nemcsak a testvéreknek, hanem a testvérnőknek is (1Kor 15:58). w16.08 3:1–2

Nem sokkal azután, hogy az izraeliták csoda útján kiszabadultak Egyiptomból, az amálekiták megtámadták őket. Mózes útmutatását követve a hadsereg – Józsuéval az élen – kivonult, hogy megütközzön az ellenséggel. Ezzel egy időben pedig Mózes, Áron és Húr felmentek egy közeli dombra, ahonnan láthatták a csatát. Mózes is megtette a maga részét a győzelem érdekében. Amíg az ég felé tartotta az igaz Isten botját, Jehova képessé tette a népét arra, hogy felülkerekedjen az amálekitákon. De amikor Mózes kezei elnehezültek, és leengedte őket, akkor az amálekiták kerültek fölénybe. A társai ezért azonnal „hoztak egy követ, [Mózes alá] tették, és ő ráült; Áron és Húr pedig tartották a kezeit, egyik az egyik oldalon, másik a másik oldalon, s így a kezei biztosak maradtak napnyugtáig”. Igen, Jehova hatalmas keze győzelemre segítette az izraelitákat (2Móz 17:8–13). w16.09 1:5–7

Pál biztos volt benne, hogy megnyerheti ezt a belső csatát, ha imában Jehovára támaszkodik, és hisz Jézus váltságáldozatában. És mi a helyzet velünk? Mi is megnyerhetjük a saját hiányosságainkkal vívott harcot. Ehhez Pál példáját kell követnünk: hinnünk kell Jézus váltságában, és Jehovára kell támaszkodnunk, nem pedig a saját erőnkre. Időnként Isten megengedi, hogy kiderüljön, mennyire tartunk valamit fontosnak. Például mit teszünk, ha mi magunk vagy egy közeli családtagunk súlyos betegségben szenved, vagy ha igazságtalanság áldozataivá válunk? Kimutathatjuk a Jehovába vetett feltétel nélküli bizalmunkat, ha imában esedezünk hozzá, hogy adjon erőt, és segítsen megőrizni az örömünket és a vele ápolt szoros kapcsolatunkat (Fil 4:13). Pál idejéből és napjainkból is sok példa mutatja, hogy az imán keresztül bátorságot és erőt meríthetünk a kitartáshoz. w16.09 2:14–15

Ahogy gyarapodott az első századi keresztény gyülekezet, kialakult egy kellemetlen helyzet. A görögül beszélő zsidók amiatt panaszkodtak, hogy az özvegyeik hátrányos megkülönböztetés áldozatai lettek. Megoldásként az apostolok kiválasztottak hét férfit, hogy figyeljenek oda arra, hogy senki ne legyen elhanyagolva. Mindannyiuknak görög neve volt, ami arra utalhat, hogy az apostolok szerettek volna feloldani bármiféle feszültséget, amely a keresztények közt adódhatott az eltérő származásuk miatt (Csel 6:2–6). Akár tudatában vagyunk, akár nem, mindannyiunkra nagy hatással van a kultúránk (Róma 12:2). És valószínűleg a szomszédaink, munkatársaink vagy osztálytársaink szoktak sértő megjegyzéseket tenni olyanokra, akiknek más a származásuk vagy a bőrszínük. Mennyire befolyásolnak minket az ilyen előítéletek? És hogyan reagálunk, ha valaki viccelődik a nemzetiségünkkel, mondjuk kifigurázza a kultúránk egy-egy jellemzőjét? w16.10 1:7–8

Érzékelni valamit azt jelenti, hogy felismerjük a létezését, még ha nem látható is azonnal, vagy ha nem kézzelfogható (Héb 11:3). Ezért az igazán értelmes emberek gondolkodnak is, és nem csak a szemükre vagy a fülükre hagyatkoznak. Jehova szervezete sokféle tanítási eszközről gondoskodik, amelyeknek az elkészítését alapos kutatás előzte meg. Ezek segíthetnek nekünk, hogy jelképesen szólva lássuk a láthatatlan Teremtőnket (Héb 11:27). Ilyen A teremtés csodái feltárják Isten dicsőségét című film, az Egy Teremtő keze műve az élet? és Az élet eredete – Öt kérdés, melynek érdemes utánajárni című füzet, valamint a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyv. Az Ébredjetek! időnként interjút készít tudósokkal vagy másokkal, akikről megtudhatjuk, hogy miért kezdtek hinni Istenben. A „Tervezés eredménye?” című rovat pedig felhívja a figyelmünket a teremtésmű tervezettségének egy-egy ámulatba ejtő részletére. A tudósok gyakran ezeket a remek megoldásokat próbálják alkalmazni a saját munkáikban. w16.09 4:4–5

Azok a hűségesek, akiket a hébereknek írt levél 11. fejezete említ, még azelőtt meghaltak, hogy a megígért mag, Jézus Krisztus megnyitotta az utat az égi élethez (Gal 3:16). Ezért ők a paradicsomi földön fognak feltámadni (Zsolt 37:11; Ézs 26:19; Hós 13:14). A Héberek 11:13-ban ezt olvashatjuk a keresztény kor előtt élt hithű személyekről: „hitben haltak meg mindezek, bár nem kapták meg az ígéretek beteljesedését, de távolról látták és üdvözölték azokat”. Ilyen volt Ábrahám is, akinek ott lebegett a szeme előtt a reménysége, vagyis hogy a megígért mag uralma alatt élhet majd. Ez egyértelműen kiderül abból, amit Jézus mondott az ellenségeinek: „Ábrahám, az atyátok nagyon örvendezett annak a kilátásnak, hogy láthatja a napomat, és látta, és örvendezett” (Ján 8:56). Ugyanezt mondhatjuk Sáráról, Izsákról, Jákobról és még sokakról, akik teljes hitüket és bizalmukat egy olyan királyságba vetették, „amelynek építője és alkotója az Isten” (Héb 11:8–11). w16.10 3:4–5

Igazán hálásak vagyunk Jehovának, hogy a szent szelleme által megismertette velünk az igazságot, és így hihetünk a jó hírben (Luk 10:21). Újra meg újra köszönjük meg Jehovának, hogy magához vonzott minket a Fia által, aki a hitünk főközvetítője és tökéletessé tevője (Héb 12:2). A ki nem érdemelt kedvességéért érzett hálánk arra ösztönöz, hogy ima és bibliatanulmányozás által folyton erősítsük a hitünket (1Pét 2:2). Mások számára is nyilvánvalónak kell lennie, hogy hiszünk Jehova ígéreteiben. Ezt egyebek közt úgy mutathatjuk ki, hogy szorgalmasan hirdetjük Isten királyságának a jó hírét, és részt veszünk a tanítványképzésben. Ezenkívül igyekszünk „jót [tenni] mindenkivel, de kiváltképp azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben” (Gal 6:10). Arra is törekszünk, hogy levetkőzzük „a régi egyéniséget a cselekedeteivel együtt” (Kol 3:5, 8–10). w16.10 4:11–12

A világegyetem valóban a szervezettség csodája. Nem meglepő hát, hogy Jehova azt szeretné, hogy a népe is szervezett formában imádja őt. Pontosan azért íratta le a Bibliát, hogy útmutatást nyújtson ehhez. Csak úgy élhetünk boldogan és megelégedetten, ha megfogadjuk a tanácsokat, amelyeket a Szaván és a szervezetén keresztül ad nekünk. Az ókori Izrael népe a szervezettség mintaképe volt. Például a mózesi törvény rendelkezése szerint voltak olyan nők, akik „szervezett szolgálatot végeztek a találkozás sátrának bejáratánál” (2Móz 38:8). Később Dávid király osztályokba sorolta a lévitákat és a papokat, hogy hatékonyan tudjanak szolgálni (1Krón 23:1–6; 24:1–3). Az első századi keresztény gyülekezet is szervezetten működött a vezetőtestület irányítása alatt, amely kezdetben az apostolokból állt (Csel 6:1–6). A gyülekezetek sokszor ihletett levelekben kaptak tanácsokat és utasításokat (1Tim 3:1–13; Tit 1:5–9). w16.11 2:3, 6, 8–9

A babilóniai seregek i. e. 607-ben II. Nabukodonozor vezetésével betörtek Jeruzsálembe. Az ezt követő vérfürdőről így ír a Biblia: „[Nabukodonozor] megölte ifjaikat karddal a szentélyük házában, és nem volt könyörületes sem ifjúval, sem szűzzel, sem öreggel, sem aggastyánnal.” „Fölégette az igaz Isten házát, és lerombolta Jeruzsálem falát; fölégették tűzzel az összes lakótornyát, ugyanígy minden drága értékét is, mígnem mindent elpusztítottak” (2Krón 36:17, 19). Jeruzsálem pusztulása nem kellett, hogy váratlanul érje a város lakóit. A próféták már évekkel korábban figyelmeztették a zsidókat, hogy ha nem engedelmeskednek Isten törvényének, a babilóniaiak kezébe fognak kerülni. Az is meg lett jövendölve, hogy sokukat lemészárolják, akik pedig túlélik az öldöklést, alighanem az egész életüket fogságban töltik majd Babilonban. w16.11 4:1–2

Ádám volt az az „e g y ember”, aki által a bűn és a halál bejött a világba. Így hát „az egy ember vétsége folytán a halál királyként uralkodott”. Pál hozzátette, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességének bősége „az egy személy, Jézus Krisztus által” nyilvánult meg (Róma 5:12, 15, 17). Ebből a ki nem érdemelt kedvességből minden ember hasznot meríthet, hiszen „az egynek [Jézusnak] engedelmessége által. . . sokan igazságossá fognak válni”. Sőt, Isten ki nem érdemelt kedvessége Jézus Krisztus által lehetővé teszi, hogy örökké éljenek (Róma 5:19, 21). Jehovát semmi sem kötelezte arra, hogy elküldje a Fiát a földre, és gondoskodjon a váltságról. És mi mint gyarló emberek nem szolgáltunk rá, hogy Isten és Jézus a váltság által lehetővé tegye a bűneink megbocsátását. Ezért az, hogy Isten megbocsátja a bűneinket, és örök életet kínál, valóban olyan kedvesség, amelyet nem érdemeltünk ki. Legyünk őszintén hálásak Isten ki nem érdemelt kedvességéért, és engedjük, hogy ez hatással legyen a mindennapjainkra! w16.12 1:1, 6–7

Létfontosságú komolyan átgondolnunk az életünket, mivel Pál ezt írta: „a testi gondolkodás halált jelent” (Róma 8:6). Igen, szellemi halált most, és fizikai halált a jövőben. De persze Pál nem arra utalt, hogy ha valakiben kifejlődik a testi gondolkodás, akkor annak elkerülhetetlenül halál lesz a vége. Bárki megváltozhat. Gondoljunk például arra a korintuszi férfira, akit az erkölcstelen életmódja miatt ki kellett közösíteni. Ő is képes volt a változásra. Elhagyta a bűnös életét, és visszatért a jó útra (2Kor 2:6–8). Ha ez a férfi, aki ilyen mélyre süllyedt, meg tudott változni, akkor a ma élő keresztények is képesek rá. Pál figyelmeztetése, hogy hová vezethet a testi gondolkodás, indítson mindannyiunkat arra, hogy változtassunk, amin szükséges. w16.12 2:5, 12–13

Milyen vigasztaló, hogy Jehovára vethetjük a terhünket, tudva, hogy ő fenntart minket! Biztosak lehetünk benne, hogy Isten „még annál is többet tehet, mint ami jóval meghaladja mindazt, amit kérünk vagy elképzelünk” (Ef 3:20). Tehát olyan rendkívüli mértékben tud nekünk segíteni, hogy az minden képzeletet felülmúl. Csak úgy nyerhetjük el a jutalmat, ha megingathatatlanul hiszünk Jehovában, és követjük az utasításait. Mózes ezt mondta Izrael nemzetének: „megáld Jehova azon a földön, melyet Jehova, a te Istened ad neked örökségként, hogy birtokba vedd azt, de csak akkor, ha hallgatsz Jehovának, a te Istenednek szavára, és ügyelsz arra, hogy megcselekedd mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked. Mert Jehova, a te Istened megáld téged, ahogy megígérte neked” (5Móz 15:4–6). Teljesen biztos vagy abban, hogy Jehova megáld, ha hűségesen szolgálod őt? Erre minden okod megvan. w16.12 4:8–9

Jehova nem önkényesen döntött így, hanem azért, hogy megtartsa az ígéretét, melyet évszázadokkal korábban tett a barátjának, Ábrahámnak (1Móz 22:15–18). Ezenkívül Jehova mindig szeretettel és igazságosan él a szabadságával. Ez jól látszik abból, ahogyan az izraelitákat fegyelmezte. Jóllehet újra meg újra eltértek az igaz imádattól, de amikor őszinte megbánást tanúsítottak, Jehova szeretetteljesen és irgalmasan bánt velük. Ezt mondta: „Meggyógyítom hűtlenségüket. Szeretni fogom őket szabad akaratomból” (Hós 14:4). Milyen ragyogó példa ez arra, hogy mások érdekében használja a szabad akaratát! Amikor Jehova teremteni kezdett, szeretettől indíttatva úgy döntött, hogy szabad akaratot ad az intelligens teremtményeinek. Ezt az ajándékot először az elsőszülött Fia kapta meg, aki „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1:15). Jézus már a földre jövetele előtt úgy döntött, hogy lojális marad az Atyjához, és nem állt Sátán mellé a lázadásban. w17.01 2:3–4

Amikor változnak a körülményeink, az is változik, hogy mennyi feladatot tudunk ellátni a szervezetben. Fiatal vagy, vagy idősebb? Milyen az egészségi állapotod? Jehova mindig megvizsgálja, hogy hogyan tud minket egyénenként a legjobban felhasználni a szolgálatában. Csak azt várja el tőlünk, amire képesek vagyunk, és nagyra értékeli az erőfeszítéseinket. Jézus mindegyik megbízatásában megtalálta az örömét, és erre mi is képesek vagyunk (Péld 8:30, 31). Egy szerény személy nem elégedetlen a gyülekezeti feladataival. Nem azzal foglalkozik, hogy milyen kiváltságot kaphatna a jövőben, vagy hogy másokat mivel bíztak meg. Inkább arra összpontosítja az erejét, hogy megtalálja a jelenlegi szerepének a célját, és hogy örömét lelje benne, mivel Jehovától kapott megbízatásnak tekinti. Ha valaki szerény, akkor őszintén tisztel másokat, és szívesen támogatja őket, mivel felismeri, hogy ők is Jehovától kapták a kiváltságukat (Róma 12:10). w17.01 3:13–14

Néhány fiatalabb testvér most talán idősebb testvérek felvigyázójaként szolgál. A megváltozott szerepük ellenére az ilyen fiatalok a javukra fordíthatják az idősebbek tapasztalatát, amikor döntéseket hoznak. Timóteusz fiatalként éveken át együtt szolgált Pál apostollal. Pál ezt írta a korintusziaknak: „[elküldöm] hozzátok Timóteuszt, minthogy szeretett és hű gyermekem az Úrban; és ő majd eszetekbe juttatja, milyen módszerekkel végzem Krisztus Jézus szolgálatát” (1Kor 4:17). Pál szavai hűen tükrözik, milyen szorosan együttműködött vele Timóteusz. Pál időt fordított arra, hogy átadja neki a tanítási módszereit, Timóteusz pedig jó tanítvány volt. Pál igazán megszerette őt, és biztos volt benne, hogy odaadóan törődik majd a korintuszi testvérekkel. Milyen jó, ha követik ezt a példát azok a felvigyázók, akik képeznek más férfiakat, hogy kivehessék majd a részüket a gyülekezet vezetéséből. w17.01 5:13–14

Jehova nem akarja az emberek halálát, ő azt szeretné, hogy éljünk. Az élet forrásaként az Atyja lesz mindenkinek, aki feltámad (Zsolt 36:9). Ezért is tanított minket Jézus így imádkozni: „Égi Atyánk” (Máté 6:9). Jehova kulcsszerepet szánt Jézusnak a halottak feltámasztásában (Ján 6:40, 44). A paradicsomban Jézus valóban „a feltámadás és az élet” lesz (Ján 11:25). Jehova nagylelkűsége nem korlátozódik néhány kiváltságos emberre, mivel Jézus ezt mondta: „Aki cselekszi az Isten akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Márk 3:35). Isten akarata az, hogy az imádatában részt vegyen egy megszámlálhatatlan „nagy sokaság” minden nemzetből, törzsből és nyelvből. Akik hisznek Krisztus váltságában, és Isten akaratát teszik, azok között lehetnek, akik így kiáltanak: „A megmentést a mi Istenünknek köszönhetjük, aki a trónon ül, és a Báránynak!” (Jel 7:9, 10). w17.02 2:10–11

Azért, hogy Charles Taze Russell és a társai több nyelven is terjeszteni tudják a Biblia üzenetét, 1884-ben bejegyeztették a Zion’s Watch Tower Tract Society nevű társaságot, melynek Russell testvér lett az elnöke. Ő buzgón tanulmányozta a Bibliát, és bátran leleplezte az olyan hamis tanításokat, mint a háromság és a lélek halhatatlansága. Felismerte, hogy Krisztus visszatérése láthatatlan lesz, és hogy „a nemzetek meghatározott ideje” 1914-ben ér véget (Luk 21:24). Russell testvér rengeteg időt, energiát és pénzt áldozott arra, hogy megossza másokkal ezeket az igazságokat. Nyilvánvaló, hogy Jehova és Jézus, a gyülekezet feje felhasználta őt abban a jelentőségteljes időszakban. Russell testvér nem vágyott rá, hogy körülrajongják. 1896-ban ezt írta: „Nem akarunk hódolatot, sem tiszteletet saját magunknak vagy írásainknak; sem nem kívánjuk, hogy Tisztelendőnek vagy Rabbinak szólítsanak bennünket. Azt sem kívánjuk, hogy valamely csoportot rólunk nevezzenek el.” Később pedig kijelentette: „Ez nem emberek munkája.” w17.02 4:8–9

Mindannyian sokszor kerülünk döntéshelyzetbe, jóllehet nem mindig élet-halál kérdésről van szó. Ám számos döntésünk komoly hatással lehet ránk. Ezért ha megtanulunk jó döntéseket hozni, az segít, hogy megóvjuk magunkat sok feszültségtől, vitától és csalódástól, és így viszonylag nyugodt, békés lesz az életünk. Mi segíthet, hogy jó döntéseket tudjunk hozni? Hinnünk kell Istenben, és nem szabad kételkednünk abban, hogy ő képes és kész is bölcsességet adni nekünk. Továbbá bíznunk kell a Szavában és a benne található ihletett tanácsokban (Jak 1:5–8). Ha megerősítjük a kapcsolatunkat Jehovával, és egyre jobban megszeretjük a Szavát, bízni fogunk az ő értékrendjében. Ez pedig arra fog indítani minket, hogy döntés előtt mindig forduljunk a Bibliához. w17.03 2:2–3

Apjához, Asához hasonlóan Josafát is megőrizte az Istenbe vetett bizalmát, amikor egy hatalmas sereg fenyegette az országot (2Krón 20:2–4). Bár nagyon megijedt, „arra fordította arcát, hogy keresse Jehovát”. Imában alázatosan elismerte, hogy ő és a népe nem elég erősek ezzel a nagy tömeggel szemben, és hogy nem tudják, mit tegyenek. Teljesen rábízta magát Jehovára, amit a mai napiszöveg szavaival fejezett ki. Velünk is előfordulhat, hogy nem tudjuk, mitévők legyünk, és hatalmába kerít minket a félelem (2Kor 4:8, 9). Ilyenkor gondoljunk arra, hogy Josafát a nép füle hallatára mondta el imában, hogy milyen kiszolgáltatottnak érzik magukat (2Krón 20:5). Ha családfő vagy, úgy követheted a példáját, hogy irányításért és erőért fordulsz Jehovához, hogy meg tudj küzdeni valamilyen nehézséggel. Nem kell ódzkodnod attól, hogy a családod előtt mondj ilyen imát. Így látni fogják, hogy mennyire bízol Jehovában. Ahogy Josafátnak segített, úgy neked is fog. w17.03 3:12–13