Július

Jefte lánya az igaz imádat érdekében lemondott a természetes vágyairól, arról, hogy férje és gyermekei legyenek. Hogyan lehetünk mi is olyan önfeláldozóak, mint Jefte lánya? Több ezer fiatal testvér és testvérnő készségesen lemond a házasságról vagy a gyermekvállalásról – legalábbis jelenleg –, hogy nagyobb részt tudjon vállalni Jehova szolgálatában. Idősebb keresztények is hoznak áldozatokat, hiszen azt az időt, melyet a gyermekeikkel, unokáikkal tölthetnének, arra használják fel, hogy teokratikus építkezéseken dolgozzanak, vagy részt vegyenek a királysághirdetők iskoláján, és ott szolgáljanak, ahol nagyobb szükség van hírnökökre. Mások a személyes érdekeiket félretéve egy-egy különleges időszakban fokozzák a szolgálatukat. Az ilyen teljes szívű szolgálat nagy örömet szerez Jehovának, aki soha nem felejti el a munkánkat és az iránta mutatott szeretetünket (Héb 6:10–12). Te is tudnál még több áldozatot hozni Jehováért? w16.04 1:16–17

Jézus önmagát egy pásztorhoz, a követőit pedig egy juhnyájhoz hasonlította. Tegyük fel, hogy van két bárány egy domb tetején, kettő egy völgyben, egy másik pedig valahol másfelé legelészik. Mondanánk azt erről az öt bárányról, hogy egy nyájat alkotnak? Nem, mert egy nyájban a juhok együtt vannak, és a pásztor közelében maradnak. Ehhez hasonlóan mi sem tudjuk a Pásztorunkat követni, ha szándékosan elszigeteljük magunkat. Ahhoz, hogy „e g y nyáj” legyünk „e g y pásztorral”, össze kell gyűlnünk a keresztény társainkkal. Valahányszor részt veszünk az összejöveteleken, hozzájárulunk a testvériségünk egységéhez (Zsolt 133:1). Néhány hittársunkat kitagadták a szülei és a testvérei. Jézus azonban megígérte, hogy egy szellemi családot ad majd nekik, akik szeretni fogják őket, és törődnek velük (Márk 10:29, 30). Ha rendszeresen ott vagy az összejöveteleken, te is lehetsz valaki számára apa, anya vagy testvér! Ez is biztosan arra indít minket, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy egyetlen alkalmat se mulasszunk el. w16.04 3:9–10

Hiába imádkozunk, veszünk részt az összejöveteleken és a prédikálómunkában, vagy teszünk egyéb erőfeszítéseket Isten imádatában, ha közben nem törekszünk békére másokkal. Csak akkor lehetünk Isten barátai, ha készek vagyunk megbocsátani mások hibáit (Luk 11:4; Ef 4:32). Mindannyiunknak őszintén el kell gondolkodnunk azon, hogy mennyire vagyunk megbocsátóak, és mennyire békések a kapcsolataink. Könnyen megbocsátasz a hittársaidnak? Szívesen vagy a társaságukban? Jehova elvárja a szolgáitól, hogy legyenek elnézőek egymással. Ha úgy érzed, hogy lenne mit fejlődnöd ezen a területen, kérleld Jehovát, hogy segítsen neked. Égi Atyánk készséggel válaszol az ilyen alázatos imákra (1János 5:14, 15). w16.05 1:6–7

Mennyi ideig kell végezni a világméretű prédikálómunkát? Jézus azt mondta, hogy egészen addig, amíg be nem fejeződnek az utolsó napok, „és akkor jön el a vég”. Melyik másik vallási csoport hirdeti kitartóan a jó hírt ezekben a jelentőségteljes utolsó napokban? A szolgálatban találkozhatunk olyanokkal, akik ezt mondják: „Miénk a szent szellem, de maguk végzik a munkát.” De hát nem éppen azt bizonyítja a kitartásunk, hogy Isten szelleme nyugszik rajtunk? (Csel 1:8; 1Pét 4:14). Egyes vallási csoportok időnként megpróbálják azt tenni, amit Jehova Tanúi már régóta megvalósítanak, de az erőfeszítéseik általában kudarcot vallanak. Mások egy korlátozott ideig részt vesznek úgynevezett misszionáriusi tevékenységben, aztán visszatérnek a megszokott életükhöz. Sőt, olyanok is vannak, akik ajtóról ajtóra járnak. De vajon miről prédikálnak? A válaszból egyértelműen kiderül, hogy nem azt a munkát végzik, amelyet Krisztus elkezdett. w16.05 2:13, 16

Folyamatos erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy engedjük magunkat helyreigazítani, és kifejlesszük „az új egyéniséget”. Pál erre emlékeztette a hittársait: „le kell vetnetek a régi egyéniséget, amely korábbi viselkedésmódotokhoz igazodik, és amely megromlik megtévesztő kívánságai szerint; meg kell pedig újulnotok az elméteket mozgató erőben, és fel kell öltenetek az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Ef 4:22–24). Az itt „megújul” igével fordított kifejezés az eredeti nyelven arra utal, hogy az új egyéniség kifejlesztése egy állandó folyamat. Ez igazán bátorító, hiszen arról biztosít minket, hogy akármennyi ideje szolgáljuk is Jehovát, mindig csiszolhatunk a keresztényi tulajdonságainkon, amelyek az új egyéniséget jellemzik. Nem kérdéses, hogy a Biblia továbbra is formálhat minket. w16.05 4:8–9

Szellemi paradicsomban érezhetjük magunkat, ahol Jehova folyamatosan képez minket (Ézs 64:8). Biztonságban lehetünk egy gonosz világban. Megismertük Jehovát, és érezzük az ő atyai szeretetét (Jak 4:8). Az új világban átélhetjük majd, ahogy a szellemi paradicsom kiteljesedik. Emellett a földi paradicsom áldásait is élvezhetjük Isten királyságának uralma alatt. A nagy helyreállítás során Jehova továbbra is formálja majd a földi szolgáit. Olyan magas szintű oktatásban lesz részünk, amilyet most el sem tudunk képzelni (Ézs 11:9). Ezenkívül az elménk és a testünk is tökéletessé válik, így képesek leszünk teljesen magunkba szívni Isten tanítását, és maradéktalanul teljesíteni az akaratát. Határozzuk hát el, hogy továbbra is engedelmeskedünk Jehovának. Ezzel kimutathatjuk, hogy megértettük: azért formál bennünket, mert nagyon szeret. w16.06 1:8–9

Ezeket a szavakat Mózes a búcsúbeszédében mondta Izrael nemzetének i. e. 1473-ban Moáb síkságán. A nép arra készült, hogy a Jordánon átkelve birtokba vegye az ígéret földjét (5Móz 6:1). Mózes 40 éven át volt a vezetőjük, és azt szerette volna, hogy a nép bátor legyen, amikor nehézségekkel néz majd szembe. Ehhez bízniuk kellett az Istenükben, Jehovában, és hűségesnek kellett lenniük hozzá. Amit Mózes ekkor mondott, minden bizonnyal nagy hatással volt rájuk. Miután elmondta a tízparancsolatot és más, Jehovától kapott parancsolatokat, kijelentette az 5Mózes 6:4, 5-ben feljegyzett szavakat. Vajon amikor a nép összegyűlt Mózes vezetésével, nem tudták, hogy az ő Istenük Jehova, „és csak egy Jehova van”? Szó sincs erről. A hithű izraeliták csak egyetlen Istent imádtak: az ősapáik, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. w16.06 3:2–3

Jézus a földön létekor mondta ezeket a szavakat. De azóta hatalmat kapott rá az égben, hogy hadba szálljon Sátán világa ellen (Jel 19:11–16). Ezért hát logikus arra következtetnünk, hogy Jézus ma már tudja, mikor lesz Armageddon. Mi azonban nem tudjuk, ezért igen fontos ébernek maradnunk a nagy nyomorúság kezdetéig. Persze Jehova mindig is biztos volt ennek az eseménynek az időpontjában. Pontosan meghatározta, hogy mikor jön el a vég. Tudja, mennyi idő van még hátra a nagy nyomorúság kezdetéig, és azt ígéri, hogy „nem késik el” (Hab 2:1–3). Miért lehetünk ebben biztosak? Jehova próféciái mindig a meghatározott időben teljesednek be. Biztosak lehetünk benne, hogy nekünk sem kell csalódnunk Jehova ígéretében, mely szerint ki fogja szabadítani a népét a nagy nyomorúságból. De ha szeretnénk túlélni ennek a világnak a pusztulását, kitartóan kell virrasztanunk. w16.07 2:4–6

Péter egyszer azt állította, hogy még ha a többi apostol elhagyná is Jézust, ő sosem tenne ilyet (Márk 14:27–31, 50). Ám amikor Jézust letartóztatták, minden apostola, köztük Péter is cserbenhagyta őt. Még azt is többször letagadta, hogy egyáltalán ismeri Jézust (Márk 14:53, 54, 66–72). De mivel Péter őszintén megbánta a tettét, Jehova továbbra is felhasználta őt. Ha ott lettél volna Jézus tanítványai között, hatással lett volna a Jehova iránti hűségedre, amit Péter tett? Felismered, hogy Jehova napjainkban is talán csak elég időt akar hagyni a vétkesnek, hogy megbánhassa a bűnét, és hogy végül igazságot tesz, és minden kárt helyrehoz? Sajnos előfordul, hogy a súlyos bűnöket elkövető személy elutasítja Jehova irgalmát, és nem bánja meg, amit tett. Ilyen esetben bízol abban, hogy Jehova idővel megítéli a bűnöst, és eltávolítja a gyülekezetből, ha szükséges? w16.06 4:8–9

Jehova ki nem érdemelt kedvességének köszönhetjük azt is, hogy csüggedt szívünk vigaszra találhat (Zsolt 51:17). Pál a mai napiszöveg szavaival buzdította a tesszalonikai keresztényeket, akiket üldöztek. Milyen vigasztaló tudni, hogy Jehovát arra indítja a rendkívüli kedvessége, hogy szeretettel törődjön velünk. Mivel bűnösök vagyunk, semmi reményünk sem lehetne (Zsolt 49:7, 8). Jehova azonban ragyogó reménységet ad nekünk. Jézus ezt ígérte a követőinek: „az az én Atyám akarata, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hitet gyakorol benne, örök élete legyen” (Ján 6:40). Igen, az örök élet reménysége ajándék, Isten ki nem érdemelt kedvességének a csodálatos kifejeződése. Pál, aki tisztában volt ezzel, kijelentette: „Isten ki nem érdemelt kedvessége, amely megmentést hoz mindenfajta embernek, nyilvánvalóvá lett” (Tit 2:11). w16.07 3:14–15

Ma Jehova népében nem szabad megtűrni a házasságtörést. Időnként előfordul, hogy egy megkeresztelt férj vagy feleség félrelép másvalakinek a házastársával, és összeházasodik vele a válás után. Ha nem bánja meg a tettét, kiközösítik, hogy a gyülekezet tiszta maradjon (1Kor 5:11–13). Ha szeretne visszatérni a gyülekezetbe, „megbánáshoz illő gyümölcsöket” kell teremnie (Luk 3:8; 2Kor 2:5–10). Bár nincs meghatározva, mennyi időnek kell eltelni a visszafogadásáig, az ilyen eseteket nem lehet könnyelműen kezelni. Szükség van bizonyos időre – legalább egy évre –, hogy a vétkes személy bebizonyítsa, hogy valóban megbánta a bűnét. És még ha visszafogadja is a gyülekezet, számot kell adnia „Isten bírói széke előtt” (Róma 14:10–12). w16.08 1:12–13

A „törekszik” igével fordított görög szó azt jelenti, hogy valaki nyújtózkodik, hogy elérjen valamit. Pál apostol szavaiból látszik, hogy a fejlődéshez erőfeszítésre van szükség. Tegyük fel például, hogy egy testvér megpróbálja elképzelni, hogy mi mindent tehetne idővel a gyülekezetben. Talán még nem kisegítőszolga, de tisztában van vele, hogy dolgoznia kell a keresztényi tulajdonságokon. Először arra törekszik, hogy kisegítőszolgaként szolgálhasson, és reméli, hogy később felvigyázói feladatok ellátására is alkalmas lesz. Mindvégig keményen fáradozik, hogy megfeleljen a komolyabb felelősség vállalásához szükséges követelményeknek. Ehhez hasonlóan, ha valaki szeretne úttörőként, Bétel-szolgaként vagy királyságterem-építkezéseken szolgálni, ne sajnálja az erőfeszítést, hogy elérje a célját. w16.08 3:3–4

Képzeljük el, milyen érzései lehettek Nehémiásnak, amikor megérkezett Jeruzsálembe. A város szinte teljesen védtelen volt, zsidó társai pedig nagyon elcsüggedtek. Az ellenségeik fenyegetése miatt a zsidók keze lehanyatlott, és a városfalak újjáépítése veszélybe került. Nehémiás azonban nem engedte, hogy ez a nehézség elvegye a bátorságát. Csakúgy, mint Mózesnek, Asának és Jehova más hithű szolgáinak, Nehémiásnak is szokása volt, hogy Jehovára támaszkodjon imában, és ezért most is ezt tette (2Móz 17:8–13; 2Krón 14:8–13). Amikor a zsidók azt gondolták, hogy leküzdhetetlen akadállyal állnak szemben, Jehova egyértelműen válaszolt Nehémiás őszinte esdeklésére. Nagy hatalmával és erős kezével megerősítette a zsidók hanyatló kezeit (Neh 2:17–20; 6:9). Bízol benne, hogy Jehova ma is ugyanígy támogatja a szolgáit? w16.09 1:9

„Sokan voltak hétköznapi viseletben, főleg amikor melegebbre fordult az idő.” Így számolt be egy holland újság egy találkozóról, melyen egyházi vezetők vettek részt. Hozzátette: „Jehova Tanúi kongresszusán más a helyzet.” Jehova Tanúi gyakran kapnak dicséretet, mivel „jól rendezett ruhában, szerénységgel és józan gondolkodással [ékesítik] magukat. . . úgy, ahogy a magukat istentisztelőnek valló [emberekhez] illik” (1Tim 2:9, 10). Pál apostol a nőkről beszélt, de ugyanezek az alapvető elvárások vonatkoznak a keresztény férfiakra is. Jehova népeként fontosnak tartjuk, hogy odafigyeljünk az öltözködésünkre, és ez az Istenünknek is fontos (1Móz 3:21). A Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy a világegyetem legfőbb Urának vannak elvárásai az igaz imádóival szemben, ami az öltözködést illeti. Ezért a megjelenésünkkel kapcsolatos döntéseinkkor arra is gondolnunk kell, hogy mi tetszik a legfőbb Úrnak, Jehovának. w16.09 3:1–2

A Biblia tanulmányozásakor néhányan a próféciákat veszik nagyító alá, míg mások a történelmi, régészeti és tudományos megbízhatóságát vizsgálják. Például beleáshatnád magad az 1Mózes 3:15-ben olvasható izgalmas próféciába. Ez a vers felvezeti a Biblia fő témáját, vagyis azt, hogy a királyság hogyan fogja igazolni Isten uralkodási jogát, és megszentelni a nevét. Ez az egyetlen vers jelképes nyelvezettel összefoglalja, hogyan fogja Jehova jóvátenni mindazt a szenvedést, amelyet az emberek átélnek az édeni események óta. Hogyan végezhetnél kutatást az 1Mózes 3:15-tel kapcsolatban? Például készíthetnél egy idővonalat. Ráírhatnád a bibliaverseket, amelyek megmutatják, hogyan derített fényt Isten fokozatosan a prófécia részleteire, megerősítve ezzel, hogy be fog teljesedni. Ahogy látod, hogy a bibliaversek kiadják a teljes képet, biztosan arra a következtetésre jutsz majd, hogy a Biblia íróit és a prófétákat „a szent szellem vezette”. w16.09 4:8

Péter apostol egy ideig előítéletet táplált magában a nem zsidókkal szemben. De fokozatosan sikerült kiirtania a szívéből ezt a helytelen gondolkodásmódot (Csel 10:28, 34, 35; Gal 2:11–14). Nekünk is tudatosan dolgoznunk kell azon, hogy teljesen megszabaduljunk az előítélet vagy a faji büszkeség minden apró nyomától (1Pét 1:22). Észben kell tartanunk, hogy a származásunktól függetlenül egyikünk sem tökéletes, és nem érdemli ki a megmentést (Róma 3:9, 10, 21–24). Akkor miért is éreznénk magunkat felsőbbrendűnek másoknál? Legyen olyan a gondolkodásmódunk, mint amilyen Pál apostolé volt. Ő arra emlékeztette a felkent testvéreit, hogy többé már nem „idegenek és jövevények, hanem. . . tagjai az Isten háznépének” (Ef 2:19). Ha őszintén igyekszünk leküzdeni magunkban mindenféle előítéletet, az megkönnyíti az új egyéniség felöltését (Kol 3:10, 11). w16.10 1:9

Jehova gondoskodott arról, hogy a teljes Biblia a rendelkezésünkre álljon, és így erős maradhasson a hitünk. Csak akkor lehetünk boldogok és sikeresek, ha rendszeresen, lehetőleg mindennap olvassuk Isten Szavát (Zsolt 1:1–3; Csel 17:11). Ezenkívül Jehova keresztény kor előtt élt imádóihoz hasonlóan nekünk is elmélkednünk kell Isten ígéretein, és engedelmeskednünk kell a parancsainak. A Biblia mellett azt is Jehovának köszönhetjük, hogy a hű és értelmes rabszolga bőséges szellemi táplálékkal lát el minket (Máté 24:45). Ha szívünkbe zárjuk a tanultakat, akkor mi is olyan biztos hittel fogjuk várni a királyságot, mint Isten ókori szolgái (Héb 11:1). Jehova keresztény kor előtt élt tanúinak az ima is sokat segített abban, hogy erős maradjon a hitük. Amikor tapasztalták, hogy Isten válaszol az imáikra, megerősödött a belé vetett bizalmuk (Neh 1:4, 11; Zsolt 34:4, 15, 17; Dán 9:19–21). w16.10 3:7–8

Amikor Jézustól megkérdezték, hogy melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben, ő az Isten iránti szeretetet emelte ki (Máté 22:35–40). Minthogy a hit és a szeretet egyformán fontos, a keresztény bibliaírók sokszor egy mondatban vagy kifejezésben említik őket. Pál arra buzdította a testvéreit, hogy viseljék „a hit és a szeretet mellvértjét” (1Tessz 5:8). János pedig kijelentette, hogy Isten „parancsolata az, hogy higgyünk a Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást” (1Ján 3:23). Noha a hit nélkülözhetetlen, bizonyos szempontból már nem lesz rá szükség, amikor meglátjuk Isten ígéreteinek a beteljesedését, és valóra válik a reménységünk. Az viszont mindig lényeges lesz, hogy egyre jobban szeressük Istent és az embertársainkat. Ezért írhatta Pál a következőket: „Most azonban megmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez a három; de ezek közül a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13:13). w16.10 4:15–17

A kijelölt utazó testvérek átadták a gyülekezeteknek „a rendeleteket, amelyeket a Jeruzsálemben levő apostolok és vének hoztak” (Csel 16:4). A gyülekezetek megtartották a vezetőtestület rendeleteit, és ennek köszönhetően „továbbra is szilárdultak a hitben, és napról napra gyarapodtak számban”. Mit tegyünk, amikor valamilyen utasítást kapunk Isten szervezetétől? A Szentírás mindannyiunkat felszólít, hogy engedelmeskedjünk és vessük alá magunkat a vezetésnek (5Móz 30:16; Héb 13:7, 17). Isten szervezetében nincs helye a bírálgatásnak vagy a lázadásnak, mivel az ilyenfajta magatartás megzavarná a gyülekezeteink békéjét és egységét. Természetesen egyetlen hűséges keresztény sem szeretne olyan tiszteletlen lenni, mint Diotrefész (3Ján 9, 10). Kérdezzük meg magunktól: „Arra ösztönzöm a testvéreimet, hogy ragaszkodjanak Jehovához? Készségesen elfogadom a szervezettől jövő irányítást?” w16.11 2:10–11

A zsidó száműzöttek, akik megfogadták Isten útmutatását, viszonylag átlagos életet élhettek Babilonban. A fogva tartóik megengedték nekik, hogy bizonyos fokig maguk intézzék az ügyeiket, és a birodalom területén szabadon utazhattak. Babilon fontos kereskedelmi központ volt az ókorban, és a feltárt dokumentumokból kiderül, hogy sok zsidó szakosodott a kereskedésre, mások pedig ügyes kézművesek lettek. Néhányan egészen nagy vagyonra tettek szert. Tehát a babiloni fogság egyáltalán nem olyan volt a zsidók számára, mint a rabszolgaság Egyiptomban évszázadokkal korábban (2Móz 2:23–25). Vajon lehetséges volt, hogy az izraeliták egyszer újra elfogadható módon imádják Istent? Akkor ez elképzelhetetlennek látszott, hiszen Babilonra nem volt jellemző, hogy szabadon engedje a foglyait. De Jehova megígérte, hogy a népe ki fog szabadulni, és ez így is történt. Isten ígéretei mindig valóra válnak (Ézs 55:11). w16.11 4:3, 5

A váltság alapján Isten megbocsátott Pálnak és más, akkor élő keresztényeknek. Felkente őket szent szellemmel, és ezáltal a szellemi fiaivá lettek. Megkapták az égi élet reménységét: ha hűségesek maradnak, Krisztussal uralkodhatnak majd az égben. De hogyan halhattak meg a bűnnek, ha közben még életben voltak, és a földön szolgálták Istent? Pál összevetette a helyzetüket Jézuséval. Elmondta, hogy miután Jézus meghalt emberként, feltámadt az égbe halhatatlan szellemként, és a halál hatalma megszűnt felette. Hasonló történt a felkentekkel is. Az életük teljesen megváltozott. Meghaltak a bűnnek, és életük további részében már Istennek éltek „Krisztus Jézus által” (Róma 6:9, 11). Mivel többé nem engedték, hogy a bűnös hajlamaik irányítsák őket, a korábbi életmódjuk szempontjából meghaltak. w16.12 1:9–10

Ez nem arra utal, hogy egy keresztény csak és kizárólag a Bibliáról, Istenről vagy a reménységéről gondolkodik és beszél. Hiszen Pál és más első századi keresztények, akik jó kapcsolatban voltak Istennel, sok szempontból átlagos életet éltek. Ettek és ittak, sokan közülük megházasodtak, családot alapítottak és dolgoztak (Márk 6:3; 1Tessz 2:9). De ezek a keresztények nem engedték, hogy az ilyen mindennapi dolgok váljanak a legfontosabbá az életükben. Miután a beszámoló elmondja, hogy Pál sátorkészítőként dolgozott, kiderül, hogy mi állt az élete középpontjában: a prédikáló- és tanítványképző munka (Csel 18:2–4; 20:20, 21, 34, 35). Igen, Pál élete a keresztényi tevékenységekről szólt, és a Rómában élő testvéreknek is ezt javasolta. Jó, ha mi is követjük a példáját (Róma 15:15, 16). w16.12 2:5, 15–16

Biztosak lehetünk benne, hogy Jehova minden erőfeszítést értékel, amelyet a szolgálatában teszünk. Megérti, ha időnként önértékelési gondokkal küzdünk. Akkor is könyörületesen bánik velünk, ha anyagi terhek nyomasztanak minket, vagy az egészségi, illetve az érzelmi állapotunk korlátoz a szent szolgálat végzésében. Bízhatunk abban, hogy Jehova nagyra becsüli, hogy igyekszünk hűségesek maradni hozzá (Héb 6:10, 11). Arról se feledkezzünk meg, hogy az ima meghallgatója elé járulhatunk azzal a bizalommal, hogy odafigyel a gondjainkra (Zsolt 65:2). „A gyöngéd irgalmasságok Atyja és minden vigasztalás Istene” nagylelkűen megadja nekünk a szükséges érzelmi és szellemi támogatást, és erre gyakran a hittársainkat használja fel (2Kor 1:3). Jehovának örömet szerez, amikor könyörületesen bánunk egymással (Máté 6:3, 4). Ígéretet tesz rá, hogy megjutalmaz minket a kedvességünkért. w16.12 4:13–14

Jézus a földön is élt a szabad akaratával, és úgy döntött, hogy ellenáll, amikor Isten legnagyobb ellensége megkísértette (Máté 4:10). A halála előtti éjszakán egy őszinte imában megerősítette, hogy mindenképpen Isten akaratát fogja cselekedni. Ezt mondta: „Atyám, ha úgy kívánod, távolítsd el tőlem ezt a poharat! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd” (Luk 22:42). Bárcsak mi is arra használnánk a szabad akaratunkat, hogy tiszteletet szerezzünk Jehovának, és az ő akaratát tegyük! De vajon lehetséges ez? Igen, képesek vagyunk követni Jézus példáját, hiszen mi is Isten képmására és hasonlatosságára lettünk megalkotva (1Móz 1:26). Nekünk azonban nincs abszolút szabadságunk, mint Jehovának. A Szavából kiderül, hogy ő teljes joggal szab határokat a szabadságunknak, és ezeket el kell fogadnunk. Továbbá a feleségek alá vannak rendelve a férjüknek, a gyermekek pedig a szüleiknek (Ef 5:22; 6:1). w17.01 2:4–5

Izgalmas időkben élünk. Jehova szervezetének a földi része sokféle szempontból növekszik, és ezzel együtt járnak a változások. Fontos, hogy amikor ezek minket is érintenek, legyünk alázatosak, és Jehova akaratára összpontosítsunk, ne pedig a saját érdekeinkre. Így egységesek maradhatunk. Pál ezt írta a Rómában élő keresztényeknek: „Mert mint ahogy e g y testben sok tagunk van, de a tagoknak nem mindnek ugyanaz a szerepe, úgy mi, noha sokan vagyunk, e g y test vagyunk Krisztussal egységben” (Róma 12:4, 5). Bármilyenek legyenek is a körülményeink, mindannyian támogassuk Jehova királyságát! Ha idősebb vagy, készítsd fel a fiatalabbakat, hogy átvehessék majd a munkádat. Ha fiatalabb vagy, fogadd el, ha felelősséget bíznak rád, legyél szerény, és mutass tiszteletet az idősebbek felé. Ha pedig feleség vagy, kövesd Akvila feleségének, Priszcillának a példáját, aki hűségesen támogatta a férjét, amikor változtak a körülményeik (Csel 18:2). w17.01 5:15–16

Gedeon őszintén elismerte, hogy milyen szerények az érdemei és a családi háttere. Miután elfogadta a megbízatást, meggyőződött róla, hogy jól értette-e a feladatát, és Jehovára tekintett vezetésért (Bír 6:36–40). Bátran és határozottan cselekedett, de közben óvatos és eszes volt (Bír 6:11, 27). Nem akarta felhasználni a megbízatását arra, hogy előbbre jusson. Amint lehetett, visszatért az otthonába (Bír 8:22, 23, 29). Természetesen nem attól leszünk szerények, hogy soha nem törekszünk újabb szolgálati kiváltságokra, vagy hogy nem fogadjuk el őket. A Szentírás minden keresztényt arra buzdít, hogy fejlődjön (1Tim 4:13–15). Vajon ehhez arra van szükség, hogy új megbízatást kapjunk? Nem feltétlenül. Jehova segítségével előre tudunk haladni, bármilyen szerepünk legyen is a szervezetében. Továbbra is fejleszthetjük a tőle kapott képességeinket, és egyre több jót tehetünk. w17.01 3:15–16

Jehova komoly áldozatot hozott azért, hogy gondoskodjon a váltságról (1Pét 1:19). Annyira értékesnek tartja az embereket, hogy kész volt az egyszülött Fia életét feláldozni értük. Bizonyos értelemben Jézus átvette az emberek ősatyjának, Ádámnak a helyét (1Kor 15:45). Ezért Jézusnak nemcsak az életünket köszönhetjük, hanem azt is, hogy végül visszatérhetünk majd Isten családjába. Jézus áldozata alapján Jehova visszafogadhatja az embereket a családjába anélkül, hogy megalkudna az igazságos elveivel. Milyen csodálatos lesz, amikor minden hűséges ember eléri a tökéletességet! Akkor végre teljes egységben lesz Jehova családjának égi és földi része. Valóban Isten gyermekei leszünk (Róma 8:21). Ha értékeljük a váltságot, akkor minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy mások is hasznot meríthessenek ebből a felbecsülhetetlenül értékes ajándékból. w17.02 1:17, 19

Az Őrtorony 2013. július 15-ei száma kifejtette, hogy „a hű és értelmes rabszolga” nem más, mint a felkent testvérek egy kis csoportja, akik a vezetőtestületet alkotják. A vezetőtestület a hetenkénti ülésén együtt hoz meg fontos döntéseket. Az, hogy rendszeresen összejönnek, hozzájárul az egységükhöz és a jó kommunikációhoz (Péld 20:18). A megbeszéléseiken minden évben más elnököl, mivel egyikükre sem tekintenek úgy, mint aki a többiek felett áll (1Pét 5:1). A vezetőtestület hat bizottságában ugyanígy változik az elnöklő személye. A testület egyik tagja sem úgy gondol magára, mint a testvérei vezetőjére, hanem úgy, mint a háziszolgák egyikére, akit a hű rabszolga táplál, és aki alá van vetve a rabszolga irányításának. A vezetőtestület sem nem ihletett, sem nem tévedhetetlen. Előfordulhat, hogy téved tanításbeli kérdésekben vagy szervezeti döntésekben. w17.02 4:10–12

Többek között úgy mutathatjuk ki a hálánkat Krisztus áldozatáért, hogy a váltságba vetett hitünk alapján átadjuk magunkat Istennek, és megkeresztelkedünk. A keresztelkedésünkkel azt fejezzük ki, hogy Jehovához tartozunk (Róma 14:8). Jehova minden tettét szeretet hatja át, és ő azt kívánja, hogy mindenkinek, aki őt imádja, ez legyen a legjellemzőbb tulajdonsága (1Ján 4:8–11). Ha vágyunk rá, hogy égi Atyánk fiainak bizonyuljunk, szeretnünk kell a felebarátainkat (Máté 5:43–48). A felebaráti szeretetre vonatkozó parancsot csak az a parancs előzi meg, hogy szeressük Jehovát (Máté 22:37–40). Szeretetet mutatunk az embertársaink iránt, ha prédikáljuk Isten királyságának a jó hírét. Jehova dicsőségét tükrözzük vissza azzal, hogy szeretjük az embereket. Sőt, ha megtartjuk azt a parancsot, hogy szeressünk másokat, különösen a testvéreinket, az Isten iránti szeretet „tökéletessé [válik] bennünk” (1Ján 4:12, 20). w17.02 2:13–14

Lehet, hogy úgy gondoljuk, ez nagyon könnyű döntés volt, hiszen Jehova szolgálata mindig a javunkra válik. És persze egyetlen épeszű ember sem találta vonzónak Baál imádatát. Az izraeliták mégis kétfelé sántikáltak. Illés megdorgálta őket a határozatlanságukért, és arra ösztönözte őket, hogy válasszák az igaz Isten, Jehova imádatát. Mi volt az oka az izraeliták határozatlanságának? Először is az, hogy már nem hittek Jehovában, nem bíztak benne, és nem akarták elfogadni a vezetését. Nem volt pontos ismeretük és Istentől származó bölcsességük, amelyek egy jó döntés alapját képezhetik (Zsolt 25:12). Mi több, a körülöttük élő pogány népek hatással voltak a gondolkodásmódjukra, és eltérítették őket Jehova imádatától. Jehova jó előre figyelmeztette az izraelitákat erre a veszélyre (2Móz 23:2). w17.03 2:6–7

Ezékiás példáján elmélkedve talán úgy érezzük, hogy ki kell iktatnunk valamit az életünkből, ami rossz hatással van az Istennel ápolt kapcsolatunkra, vagy elvonja a figyelmünket az igaz imádattól. Természetesen nem szeretnénk olyanok lenni, mint azok az emberek a világban, akik a közösségi oldalakon szinte bálványoznak másokat. Persze azzal nincs semmi baj, ha egy keresztény szívesen tartja a kapcsolatot a családjával vagy a barátaival egy ilyen oldalon. De a világban sokan túlzásba esnek: olyanokat követnek a közösségi oldalakon, akiket nem is ismernek, és rengeteg időt töltenek azzal, hogy képeket nézegetnek vagy híreket olvasnak róluk. Ha mi is ezt tennénk, fennállna a veszélye annak, hogy jelentéktelen dolgok emésszék fel az időnket. Sőt, az is előfordulhat, hogy egy keresztény büszkévé válik attól, hogy sokan lájkolják a posztjait, és megsértődik, ha valaki már nem követi, hogy miket oszt meg egy közösségi oldalon. Kérdezzük meg magunktól: „Ügyelek rá, hogy ne bálványozzak másokat, és ne töltsem az értékes időmet lényegtelen dolgokkal?” (Ef 5:15, 16). w17.03 3:14, 17