Október

Jehova „a kitartást és vigasztalást nyújtó Isten” (Róma 15:5). Egyedül ő az, aki nemcsak a problémáinkat látja át tökéletesen, de azt is, hogy milyen hatással van ránk a környezetünk, az érzelmeink és a genetikai felépítésünk. Ezért mindenki másnál jobban tudja, hogyan erősítsen meg minket, hogy képesek legyünk kitartani. De hogyan válaszol, amikor erőt kérünk tőle a kitartáshoz? Ha azt kérjük Jehovától, hogy segítsen kiállni a próbákat, ő elkészíti „a kivezető utat” (1Kor 10:13). Ez vajon azt jelenti, hogy úgy irányítja az eseményeket, hogy megszűnjön a próbánk? Talán igen. De sokszor inkább arról van szó, hogy képessé tesz rá, hogy „kitartóan [tudjuk] tűrni” a próbát. Más szavakkal, erőt ad, hogy „teljesen [kitartsunk] és hosszútűrők [legyünk] örömmel” (Kol 1:11). És mivel jól ismeri a fizikai, mentális és érzelmi korlátainkat, soha nem engedi, hogy egy helyzet odáig fajuljon, hogy már ne tudjunk hűségesek maradni. w16.04 2:5–6

Isten Szava felszólít minket, hogy engedelmeskedjünk az emberi kormányzatoknak, de azt is írja, hogy inkább Istennek kell engedelmeskednünk, semmint embereknek (Csel 5:29; Tit 3:1). Nem ellentmondás ez? Korántsem. A viszonylagos alárendeltség elve – amit Jézus a mai napiszöveg szavaival fogalmazott meg – segít megértenünk és betartanunk ezeket a parancsokat. Alávetjük magunkat a kormányzatnak, amelynek a fennhatósága alá tartozunk, azáltal hogy betartjuk a törvényeket, tiszteljük a tisztviselőket, és megfizetjük az adókat (Róma 13:7). Ha viszont a hatóságok arra utasítanak, hogy ne engedelmeskedjünk Istennek, ezt tiszteletteljesen megtagadjuk. Semlegesek maradunk a világ politikai ügyeiben (Ézs 2:4). Ez azt jelenti, hogy nem szállunk szembe az emberi kormányzatokkal, melyeknek Jehova megengedi, hogy ténykedjenek, és nem támogatunk semmilyen hazafias vagy nacionalista tevékenységet (Róma 13:1, 2). Nem lobbizunk, választások idején nem szavazunk, nem törünk kormányzati tisztségre, és nem próbáljuk leváltani a kormányt. w16.04 4:1–2

A keresztények közt felmerülő legtöbb nézeteltérést meg lehet, és meg is kell oldani négyszemközt. De Jézus szavai szerint vannak olyan helyzetek, amikor be kell vonni a gyülekezetet (Máté 18:15–17). Mi a következménye annak, ha a vétkes fél nem hallgat a testvérére, a tanúkra és a vénekre sem? Jézus ezt mondta: „éppen olyan legyen előtted, mint egy nemzetekből való, vagy mint egy adószedő.” Ma ezt úgy mondanánk, hogy ki kell közösíteni. Ez a komoly lépés azt mutatja, hogy nem csak egy kis összezördülés történt. A vétkes olyan bűnt követett el, amelyet 1. az érintettek megbeszélhettek volna egymás közt, és 2. amely ugyanakkor elég komoly volt ahhoz, hogy kiközösítéshez vezessen, ha nincs rendezve. Ilyen lehet például, ha bizonyos fokú csalás történt, vagy ha rágalmazással tönkretették valakinek a hírnevét. A Jézus által vázolt három lépést, mely a Máté 18:15–17-ben van feljegyezve, csak ilyen esetekben lehet alkalmazni. w16.05 1:14

Sok esetben a Biblia nem ad konkrét útmutatást. Például nem részletezi, hogyan öltözködjön egy keresztény. Hogyan tanúskodik ez Jehova bölcsességéről? A stílusok és a szokások amellett, hogy kultúránként eltérnek, évtizedről évtizedre is változnak. Ha a Biblia közölne egy listát az elfogadható ruhákról és megjelenésről, az mára már minden bizonnyal elavult lenne. Ehhez hasonló okokból Isten ihletett Szava nem ad részletes útmutatást a keresztényeknek a munkavállalással, az egészséget érintő kérdésekkel vagy a szórakozással kapcsolatban. Hogyan döntsünk egy olyan helyzetben, amikor a Biblia nem ad határozott útmutatást? Ilyenkor a mi feladatunk, hogy alaposan átgondoljunk minden szempontot. Végül olyan döntést kell hoznunk, amelynél nem csupán a saját véleményünket vesszük figyelembe, hanem azt is, hogy mi az, amit Jehova elfogad és megáld (Zsolt 37:5). w16.05 3:2, 6

Biztosan mindannyiunknak vannak kedvenc részei a Bibliában. Némelyek az evangéliumokat szeretik a legjobban, mert gyönyörű képet festenek Jehova egyéniségéről, melyet a Fia visszatükrözött (Ján 14:9). Mások a próféciákat kedvelik, például a Jelenések könyvét, mivel bemutatja „azokat, amiknek rövidesen meg kell lenniük” (Jel 1:1). És melyikünk ne lelt volna már vigaszra a Zsoltárok könyvéből, vagy ne talált volna már hasznos tanácsokat a Példabeszédek könyvében? Igen, a Biblia mindenkinek szól. Mivel szeretjük a Bibliát, a bibliai témájú kiadványainkat is szívesen olvassuk. Például értékeljük a szellemi eledelt, melyet könyvek, füzetek, folyóiratok és más kiadványok formájában kapunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ezekkel az ajándékokkal Jehova segít nekünk, hogy szellemileg továbbra is éberek és jól tápláltak legyünk, és „egészségesek [maradjunk] a hitben” (Tit 2:2). w16.05 5:1–3

A szent szellem sokféle módon tud formálni minket. Például segít keresztényi egyéniséget kifejleszteni, amelyet Isten szellemének a gyümölcse jellemez. Ennek a gyümölcsnek az egyik vonása a szeretet. Szeretjük Istent, és vágyunk rá, hogy engedelmeskedjünk neki, és hogy formáljon minket, mert felismertük, hogy a parancsolatai nem megterhelőek. A szent szellem meg tudja adni az ahhoz szükséges erőt, hogy ellenálljunk a világ szellemének, mely formálhatna minket (Ef 2:2). Pál apostolra fiatal korában nagy hatással volt a zsidó vallási vezetőkre jellemző büszkeség, később mégis ezt írta: „Mindenre megvan az erőm annak köszönhetően, aki erőt ad nekem” (Fil 4:13). Pálhoz hasonlóan mi is kitartóan kérjünk Jehovától a szent szelleméből. Biztosan válaszolni fog az ilyen őszinte kérésekre (Zsolt 10:17). w16.06 1:12

Mivel Jehova az egyetlen és egyedüli Istenünk, kizárólagos odaadással kell őt imádnunk. Az imádatunkból nem adhatunk más isteneknek, és nem moshatjuk azt össze hamis vallásos tanításokkal és szokásokkal. Nem elég úgy gondolnunk Jehovára, mint aki csak egy a sok isten közül, vagy mint aki a leghatalmasabb közöttük. Jehova az egyedüli, akit imádhatunk. Ha kizárólag Jehovát szeretnénk imádni, vigyáznunk kell, nehogy bármi más olyan fontossá, vagy még fontosabbá váljon az életünkben, mint Jehova. Mik lehetnek ilyen dolgok? Jehova a tízparancsolatban világossá tette, hogy a népe egyetlen más istent sem imádhat rajta kívül, és hogy kerülniük kell a bálványimádás minden formáját (5Móz 5:6–10). Napjainkban sokféle formája lehet a bálványimádásnak, és némelyiket meglehetősen nehéz felismerni. De Jehova elvárásai nem változtak, ő ma is „e g y Jehova” (Márk 12:29). w16.06 3:10, 12

Amikor Péter azt kérdezte Jézustól, hogy „még hétszer is” meg kell-e bocsátania, ő így válaszolt: „Mondom neked, nemhogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” Igen, Jézus arra utalt, hogy mindig késznek kell lennünk a megbocsátásra. Igazából ez kell hogy legyen az első reakciónk (Máté 6:15; 18:21, 22). Bölcsességre vall, ha észben tartjuk, hogy mivel nekünk is vannak hibáink, időnként megbántunk másokat. Ha felismerjük, hogy ilyet tettünk, a Biblia útmutatását követve menjünk oda ahhoz, akit megbántottunk, és igyekezzünk kibékülni vele (Máté 5:23, 24). Nagyra értékeljük, ha nem róják fel nekünk a vétkeinket, ezért mi se tegyük ezt másokkal (1Kor 13:5; Kol 3:13). Ha megbocsátunk nekik, Jehova is meg fog bocsátani nekünk. Igen, ha valaki hibázik, kövessük Atyánk példáját, aki irgalmasan bánik velünk (Zsolt 103:12–14). w16.06 4:15, 17

Most, a vég idején Jehova megbízta a népét, hogy prédikálja „a királyságnak ezt a jó hírét. . . az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek” (Máté 24:14). Az üzenetünk egyben „Isten ki nem érdemelt kedvességének jó híre” is, hiszen a királyság által ígért összes áldás Jehova kedvességének köszönhető. Jehova ezt a ki nem érdemelt kedvességet Krisztus által fejezi ki (Csel 20:24; Ef 1:3). Pálhoz hasonlóan mutassuk ki mi is a hálánkat Jehova ki nem érdemelt kedvességéért, és buzgón vegyünk részt a szolgálatban (Róma 1:14, 15). Bűnös emberekként számtalan módon hasznot meríthetünk Jehova ki nem érdemelt kedvességéből. Ezért minden embernek tartozunk azzal, hogy lelkesen elmondjuk, miként fejezi ki Jehova irántuk a szeretetét, és hogyan fordíthatják ezt a javukra. w16.07 4:4–5

Jézus nem sokkal a halála előtt háromszor is figyelmeztette a tanítványait arra, hogy ki „a világ uralkodója” (Ján 12:31; 14:30; 16:11). Jézus tudta, hogy az Ördög szellemi sötétségben fogja tartani az embereket, hogy így ne legyenek rájuk hatással az Istentől jövő próféciák, melyek sürgős cselekvésre ösztönöznék őket (Sof 1:14). Sátán az egész világon megvakítja az emberek elméjét a hamis vallások által. Mit figyeltél meg a beszélgetéseid során? Nemde azt, hogy az Ördög már „megvakította a nem hívők elméjét”, és ezért nem ismerik fel, hogy közeleg a vég, és hogy Krisztus már uralkodik az égben? (2Kor 4:3–6). A legtöbben közönyösen reagálnak, amikor megpróbáljuk feltárni nekik, hogy merre tart ez a világ. Ne engedjük, hogy mások közönyössége eltántorítson minket attól az elhatározásunktól, hogy kitartóan fogunk virrasztani. w16.07 2:11–12

Amikor a jóképű vőlegény megpillantja elbűvölő menyasszonyát az esküvő napján, mindketten leírhatatlanul boldogok. Jehova, a házasság létrehozója azt szeretné, hogy a férj és a feleség boldog kapcsolatban éljen, ezért a Szavában bölcs tanácsokkal látja el azokat, akik a házasság mellett döntenek (Péld 18:22). Arról viszont nyíltan ír a Biblia, hogy amikor két tökéletlen ember összeköti az életét, „nyomorúságuk lesz a testükben” (1Kor 7:28). Hogyan lehet minimálisra csökkenteni ezt a gyötrelmet? És hogyan lehet sikeres egy házasság? A Biblia sokat beszél arról, hogy milyen fontos a szeretet. A házasságban szükség van gyengéd vonzalomra (görögül phi·liʹa). A szerelem (eʹrósz) hozzájárul a pár öröméhez, a családtagok iránti szeretetre (sztor·géʹ) pedig különösen nagy szükség van, amikor már gyerekek is vannak. De igazából az alapelveken nyugvó szeretet (a·gaʹpé) teszi sikeressé a házasságot. w16.08 2:1–2

Amikor Timóteusz ezt a tanácsot kapta, már tapasztalt evangéliumhirdető volt. Ám ahhoz, hogy eredményes legyen a szolgálatban, állandóan ügyelnie kellett a tanítására. Nem feltételezhette, hogy az emberek kedvezően fogadják, ha mindig ugyanúgy adja át a jó hírt. Ha szeretett volna a szívükre hatni, a szükségleteikhez kellett igazítania a tanítási módszereit. Nekünk is ugyanez a dolgunk. Amikor házról házra prédikálunk, sokszor alig találunk otthon valakit. Máshol az jelent nehézséget, hogy nem tudunk bejutni bizonyos épületekbe vagy akár egész lakónegyedekbe. Ha ez a helyzet, miért ne próbálnánk ki más tanúskodási módszereket? A jó hír hirdetésének egyik kiváló módja a közterületen végzett tanúskodás. Sok testvér nagyon jó eredményeket ér el ezzel a módszerrel. Megszólítják az embereket a vonat- és buszpályaudvarokon, a piacokon és a parkokban, valamint más közterületeken. w16.08 3:14–16

Jehova körbevesz minket egy világméretű testvériséggel, és ebben a közösségben valódi bátorítást kaphatunk (Héb 12:12, 13). A testvérek támogatásából az első században is sokan erőt merítettek, és ez ma is így van. Mi hogyan támogathatjuk a testvéreket? Gondoljunk Áron és Húr példájára, akik úgy támogatták Mózest, hogy tartották a kezét a csata alatt (2Móz 17:8–13). Mi is kereshetjük a módját, hogy hogyan nyújthatnánk gyakorlati segítséget másoknak. Gondoljunk azokra, akik az időskor következményeivel, egészségi gondokkal vagy a magánnyal küzdenek, akiknek ellenséges a családjuk, vagy meghalt egy szeretett hozzátartozójuk. Azokat a fiatalokat is támogathatjuk, akiket a társaik bele akarnak vinni a rosszba, vagy akiket arra ösztönöznek, hogy ebben a világban érjenek el sikereket anyagi vagy szakmai szempontból (1Tessz 3:1–3; 5:11, 14). Őszintén érdeklődjünk mások iránt a királyságteremben, a szolgálat közben, közös étkezések során, vagy egy telefonhívás által. w16.09 1:13–14

Tartozunk szent Istenünknek, a testvéreinknek és a területünkön élő embereknek azzal, hogy olyan ruházatban jelenünk meg, amely méltóságot kölcsönöz az üzenetünknek, és dicsőséget szerez Jehovának (Róma 13:8–10). Ez különösen fontos, amikor keresztényi tevékenységekben veszünk részt, például összejövetelre megyünk vagy prédikálunk. Úgy öltözködjünk, „ahogy a magukat istentisztelőnek valló [emberekhez] illik” (1Tim 2:10). Természetesen az a ruházat, amely az egyik helyen megfelelő, máshol talán nem az. Jehova Tanúi ezért az egész világon figyelembe veszik a helyi szokásokat, hogy ne botránkoztassanak meg másokat. Amikor részt veszünk egy kongresszuson, ne kövessük a világban megszokott szélsőséges stílusokat, hanem öltözzünk illendően és szerényen. Így mindig bátran vállalhatjuk, hogy Jehova Tanúi vagyunk, és ha alkalmunk adódik rá, szívesen fogunk tanúskodni is. w16.09 3:7–8

Pál egy egyszerű, mégis hatásos érvelést használt. Milyen logikus gondolat! Igen, az élőlények összetett felépítése is egy intelligens elméről tanúskodik. Ugyanezzel a megközelítéssel beszélgethetsz egy olyan személlyel, aki kételkedik a Biblia ihletettségében. Derítsd ki, hogy miben hisz, és hogy milyen témák érdekelhetik (Péld 18:13). Ha szereti a tudományt, talán kíváncsi lesz azokra a tényekre, amelyek a Biblia tudományos megbízhatósága mellett szólnak. Másvalakire az lehet nagy hatással, ha mutatsz néhány beteljesedett próféciát, vagy ha rávilágítasz a Biblia történelmi hitelességére. Esetleg felhívhatod a figyelmét a Szentírásban lévő hasznos alapelvekre, például azokra, amelyek a hegyi beszédben vannak. Mindig tartsd szem előtt a célodat: szíveket akarsz megnyerni, nem vitákat. Ezért légy jó hallgató. Tegyél fel őszinte kérdéseket. Beszélj szelíden és tisztelettel, különösen, ha idősebbeknek érvelsz. Ha így bánsz másokkal, valószínűleg ők is tisztelni fogják a te nézeteidet. w16.09 4:14–16

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk a külföldieknek beilleszkedni a gyülekezetbe, kérdezzük meg magunktól: „Ha egy másik országban lennék, hogyan szeretném, hogy bánjanak velem?” (Máté 7:12). Legyünk türelmesek a külföldiekkel, miközben próbálnak alkalmazkodni az új környezethez. Eleinte talán nem teljesen fogjuk érteni a gondolkodásmódjukat vagy a viselkedésüket. Mégis az lenne a legjobb, ha elfogadnánk őket olyanoknak, amilyenek, és nem várnánk el tőlük, hogy átvegyék a mi szokásainkat. Könnyebb lesz beszélgetnünk velük, ha jobban megismerjük a hátterüket. A családi imádaton időt szakíthatnánk arra, hogy többet megtudjunk azoknak a kultúrájáról, akik a gyülekezetünkbe járnak, vagy a területünkön élnek. Úgy is közelebb kerülhetünk hozzájuk, ha meghívjuk őket egy étkezésre az otthonunkba. Ha Jehova „megnyitotta a hithez vezető ajtót a nemzeteknek”, akkor mi is fogadjuk tárt ajtóval azokat a külföldieket, „akik hozzánk tartoznak a hitben” (Csel 14:27; Gal 6:10; Jób 31:32). w16.10 1:15–16

Miután Pál sok hithű férfiról és nőről beszélt, kiemelte a legnagyobb példaképünket, az Úr Jézus Krisztust. „Ő az eléje helyezett örömért kínoszlopot tűrt kitartással, megvetve a szégyent, és leült az Isten trónjának jobbjához” (Héb 12:2). Tartsuk hát szem előtt a példáját, amikor kemény próbákkal kell megküzdenünk. Jézushoz hasonlóan az első századi keresztény mártírok sem alkudtak meg a hitükben, például Antipász tanítvány sem (Jel 2:13). Az ő jutalmuk az égi feltámadás volt, amely még azt a jobb feltámadást is felülmúlja, melyben Isten ókori hűséges szolgái reménykedtek (Héb 11:35). Valamivel azután, hogy Isten királysága 1914-ben létrejött, a hűséges felkentek, akik addig halálalvásban voltak, égi életre támadtak fel, hogy együtt uralkodjanak Jézussal az emberiség felett (Jel 20:4). w16.10 3:12

Néhány szülő azért nem dicséri a gyermekét, mert ő sem kapott dicséretet a szüleitől. Sok munkavállaló pedig amiatt panaszkodik, hogy a munkahelyén semmilyen elismerést sem kap. A bátorítás sokszor magában foglalja, hogy megdicsérünk valakit azért, amit tesz. Azáltal is bátoríthatunk másokat, hogy emlékeztetjük őket a jó tulajdonságaikra, vagy vigasztalóan beszélünk hozzájuk, amikor lehangoltak (1Tessz 5:14). A gyakran „bátorít” igével fordított görög kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’maga mellé hív’. Miközben együtt szolgálunk a testvéreinkkel, számos alkalommal bátoríthatjuk őket (Préd 4:9, 10). Minden lehetőséget megragadunk, hogy tudassuk másokkal, miért szeretjük és értékeljük őket? Mielőtt válaszolnál erre a kérdésre, gondolkodj el ezen a példabeszéden: „a megfelelő időben mondott szó, ó, mily jó!” (Péld 15:23). w16.11 1:3–5

Isten ezt jövendölte a népéről: „Egyesítem őket, mint a nyájat az akolban” (Mik 2:12). Sofóniás próféta által pedig előre megmondta: „tisztává változtatom a népek nyelvét, hogy mindannyian segítségül hívják Jehova nevét, hogy vállvetve szolgálják őt” (Sof 3:9). Igazán hálásak vagyunk azért, hogy egységesen imádhatjuk Jehovát. Egyértelműen láthatjuk, hogy Isten Szavának a tanácsai az első században segítettek megőrizni a gyülekezet tisztaságát, békéjét és egységét Korintuszban, és máshol is (1Kor 1:10; Ef 4:11–13; 1Pét 3:8). Ma egy egységes szervezet tagjaiként az egész világon azon fáradozunk, hogy megismertessük másokkal Isten csodálatos szándékát. w16.11 2:16, 18

Az i. sz. első néhány században sok ember hozzáférhetett a Bibliához görög vagy latin nyelven. Így össze tudták hasonlítani Isten Szavának a tanítását az egyházi dogmákkal. Az olvasottak alapján némelyek elutasították az egyház Írás-ellenes hittételeit. Az viszont roppant veszélyes volt, ha ennek nyíltan hangot adtak. Akár az életükbe is kerülhetett! Ám idővel az emberek már nem használták azokat a nyelveket, amelyeken a Biblia elérhető volt, az egyház pedig akadályozta azoknak az erőfeszítéseit, akik szerették volna lefordítani Isten Szavát az átlagemberek nyelvére. Ha bárki eltért az egyház tanításától, azt szigorúan megbüntették. Isten hűséges felkent szolgáinak titokban, kis csoportokban kellett összejönniük, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. A felkentekből álló „királyi papság” nem tudott szervezett módon szolgálni. Nagy Babilon teljesen a markában tartotta az embereket. w16.11 4:8, 10–11

Kerülnünk kell az olyan súlyos bűnöket, mint amilyeneket néhány korintuszi is elkövetett. Máskülönben nem mondhatjuk, hogy elfogadtuk Isten ki nem érdemelt kedvességét, és hogy a bűn többé már nem uralkodik felettünk. De vajon elhatároztuk, hogy szívből engedelmeskedünk? Mindent megteszünk, hogy azokat a bűnöket is kerüljük, amelyeket egyesek talán nem tartanak annyira komolynak? (Róma 6:14, 17). Gondoljunk Pál apostolra. Ő biztosan nem követett el olyan súlyos bűnöket, mint amilyeneket felsorolt az 1Korintusz 6:9–11-ben. Ennek ellenére elismerte, hogy bűnös. Ezt írta: „testi vagyok, eladva a bűn alá. Amit ugyanis véghezviszek, nem ismerem. Mert amit akarok, azt nem cselekszem, hanem amit gyűlölök, azt teszem” (Róma 7:14, 15). Ebből látszik, hogy Pál más dolgokat is bűnnek tartott, és harcolt ellenük (Róma 7:21–23). Kövessük mi is a példáját, és legyünk szívből engedelmesek! w16.12 1:15–16

Amikor nyugtalanság, félelem vagy aggodalom gyötör, öntsük ki a szívünket szerető égi Atyánknak. Miután minden tőlünk telhetőt megtettünk egy probléma megoldása érdekében, a szívből jövő imának biztosan több haszna van, mint az aggódásnak (Zsolt 94:18, 19). Jehova a Filippi 4:6, 7-ben rámutat, hogy válaszol, amikor őszintén és kitartóan könyörgünk hozzá. Belső nyugalmat ad, és megszabadít a nyomasztó érzéseinktől. Segít, hogy az aggodalmak, vagyis a bajtól való szorongás vagy félelem helyett semmihez sem fogható nyugalom és béke hasson át. Ezt már sokan tapasztalták, és te is átélheted. A béke Istenével bármilyen nehézséget le tudsz győzni! Teljesen megbízhatsz az ígéretében: „Ne tekintgess magad köré, mert én vagyok Istened. Én megerősítelek. Valóban megsegítelek” (Ézs 41:10). w16.12 3:3–4

Mózes hátat fordított Egyiptom kincseinek, „inkább választva, hogy az Isten népével együtt durva bánásmódban részesüljön, semmint hogy ideig-óráig élvezze a bűnt” (Héb 11:25, 26). Kövessük az ókori hűségesek példáját, értékeljük a szabad akarat ajándékát, és használjuk fel arra, hogy Isten akaratát tegyük. Meglehet ugyan, hogy könnyebbnek tűnik, ha mások döntenek helyettünk, de ez megfoszt minket a szabad akaratból fakadó egyik legnagyobb áldástól. Erről az áldásról ír az 5Mózes 30:19, 20. A 19. vers leírja, milyen választási lehetőséget kínált fel Isten a népének. A 20. versből pedig kiderül, hogy az izraeliták a döntésükkel kifejezhették, hogy mi van a szívükben. Mi is dönthetünk Jehova imádata mellett. Nem is lehetne nemesebb célunk, mint hogy az Istentől kapott szabad akaratunkat arra használjuk fel, hogy kimutassuk az iránta érzett szeretetünket, és dicsőítsük őt! w17.01 2:10–11

Jehova elvárja tőlünk, hogy hasznosítsuk a képességeinket, amelyeket ajándékba kaptunk tőle. Miért kéri ezt? Mert szeret minket, és tudja, hogy megelégedettséggel jár, ha így teszünk. Ugyanakkor azt is tudja, hogy megvannak a korlátaink. Saját magunktól képtelenek vagyunk kiküszöbölni az öröklött tökéletlenséget, a bűnt és a halált. Arra sem vagyunk képesek, hogy irányítsuk mások életét, hiszen mindenkinek szabad akarata van (1Kir 8:46). És bármekkora tudásra vagy tapasztalatra is tettünk már szert, Jehovához képest mindig gyermekek maradunk (Ézs 55:9). Bármilyen helyzetről legyen is szó, mindig fontos Jehova vezetésére támaszkodnunk, és bíznunk abban, hogy ő megsegít minket, ha valamit nem tudunk a saját erőnkből megvalósítani. Emellett nekünk is meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hogy megoldjunk egy adott nehézséget, vagy hogy segítsünk valakinek. Tehát egyrészről bíznunk kell Jehovában, másrészről jót is kell tennünk, hűséggel cselekedve. w17.01 1:2–4

Barzillai nem fogadta el a meghívást. Vajon miért? Idős ember lévén nem akart Dávid terhére lenni. Azt javasolta, hogy Kimhám menjen helyette, aki feltehetően a fia volt (2Sám 19:31–37). A szerénység segített Barzillainak észszerű döntést hozni. Nem azért utasította vissza Dávid felkérését, mert nem érezte magát alkalmasnak a felelősség vállalására, vagy mert csendes visszavonultságban szeretett volna élni. Egyszerűen felismerte és elfogadta a változó körülményeit és a korlátait. Nem akart több feladatot vállalni, mint amennyit el tudott volna látni (Gal 6:4, 5). Ha a rangra, a tekintélyre vagy az elismerésre koncentrálunk, az csak önzést, versengést és végül csalódást szül (Gal 5:26). Ha viszont szerények vagyunk, a testvéreinkkel vállvetve azon fogunk fáradozni, hogy dicsőséget szerezzünk Istennek, és segítsünk másoknak (1Kor 10:31). w17.01 4:5–6

Jehova lenyűgöző alkotó, minden munkája mestermű (Jer 10:12). A körülöttünk lévő világból egyértelmű, hogy Jehovát arra indította a szeretete, hogy korlátokat állítson fel. Természeti és erkölcsi törvényeket hozott létre, hogy minden alkotása harmonikusan tudjon együttműködni (Zsolt 19:7–9). Igen, Jehova a világegyetemben mindennek meghatározta a helyét és a célját, és azt is, hogy a teremtett dolgoknak hogyan kell együttműködniük. Például a gravitáció a föld közelében tartja a légkört, szabályozza az árapályt, és elősegíti a rendezettséget, amely nélkülözhetetlen a földi élethez. Isten alkotásai, így az emberek is ezeken a korlátokon belül működnek. Tehát a teremtésben megfigyelhető rendezettség azt bizonyítja, hogy Jehovának szándéka van a földdel és az emberiséggel. Fel tudnánk hívni az emberek figyelmét arra, hogy kinek köszönhető ez a bámulatba ejtő rendezettség? (Jel 4:11). w17.02 1:4–5

Mózes utódját, Józsuét „Jehova seregének fejedelme” megerősítette, amikor a kánaániták elleni harcban vezette Isten népét (Józs 5:13–15; 6:2, 21). Később, Ezékiás király uralkodása idején egy hatalmas asszír hadsereg fenyegette Jeruzsálemet. De aztán „Jehova angyala kiment, és lesújtott száznyolcvanötezer emberre” egyetlen éjszaka alatt (2Kir 19:35). Bár az angyalok tökéletesek, az emberek, akiket támogattak, természetesen nem voltak azok. Mózes például egy alkalommal nem adta meg Jehovának a neki járó tiszteletet (4Móz 20:12). Józsué elmulasztott tanácsot kérni Istentől, mielőtt szövetséget kötött a gibeoniakkal (Józs 9:14, 15). Ezékiás pedig felfuvalkodottá vált egy rövid időre (2Krón 32:25, 26). Jehova azonban elvárta az izraelitáktól, hogy fogadják el ezeknek a férfiaknak a vezetését, még ha követtek is el hibákat. Jehova angyalok által támogatta őket, és ezért elmondhatjuk, hogy igazából ő vezette a népét. w17.02 3:7–9

Ha valakit tisztelünk, akkor nagyra becsüljük, és kitüntetett figyelemben részesítjük. Az ilyesfajta tiszteletet egy személy általában a tetteivel vagy a pozíciójával érdemli ki. Ezért hát jogosan merül fel a kérdés, hogy nekünk ki iránt kell tiszteletet tanúsítanunk, és miért. A Jelenések 5:13 rámutat, hogy az, „aki a trónon ül, és a [bárány]” igazán méltó a tiszteletre. A negyedik fejezet azt is elmondja, hogy miért jár tisztelet Jehovának. Az égben a szellemszemélyek egybehangzóan dicsőítik Jehovát, „aki örökkön örökké él”, és kijelentik: „Méltó vagy, Jehova, igen, Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jel 4:9–11). w17.03 1:1–2

„Hallgass a szívedre!” Jól ismerjük ezt a mondást, hiszen a világban nagyon népszerű. Azonban veszélyes lehet megfogadni ezt a tanácsot, sőt, bizonyos értelemben Írás-ellenes. A Biblia óva int minket attól, hogy a gyarló szívünkre, pusztán az érzéseinkre hallgassunk döntéshelyzetekben. És megtörtént esetek által azt is megmutatja, hogy milyen szomorú következményekkel jár, ha valaki mégis a szíve után megy. A baj abban rejlik, hogy „csalárdabb a szív mindennél, és veszedelmes” (Jer 3:17; 13:10; 17:9; 1Kir 11:9). De mi történhet, ha az érzéseink vezetnek minket, és hagyjuk, hogy irányítsák a gondolatainkat és tetteinket? Például ha akkor hozunk meg egy döntést, amikor mérgesek vagyunk. Ha már velünk is megesett ilyesmi, pontosan tudjuk a választ (Péld 14:17; 29:22). Vagy ehhez hasonlóan, mennyi esélyünk van jó döntést hozni, ha épp lehangoltak vagyunk? (4Móz 32:6–12; Péld 24:10). Ha engedjük, hogy eluralkodjanak rajtunk az érzéseink, amikor fontos döntés előtt állunk, akkor könnyen becsaphat minket a szívünk. w17.03 2:12–13

Mivel nem vagyunk tökéletesek, sokszor hibázunk. De Jehova „nem bűneink szerint bánik velünk”, feltéve, ha megbánjuk azokat, és hittel, alázattal kérjük a bocsánatát Jézus váltságáldozata alapján (Zsolt 103:10). Ám ahogy Dávid Salamonnak mondta, Jehova csak akkor fogadja el az imádatunkat, ha „teljes szívvel” szolgáljuk őt (1Krón 28:9). Az, aki teljes szívvel szolgálja Istent, egész életében kizárólagos odaadással van iránta. A Bibliában a „szív” szó általában az ember belső énjére utal, és magában foglalja a vágyait, gondolatait, jellemét, magatartását, képességeit, indítékait és céljait. Jehova teljes szívű szolgálata kizárja, hogy csak látszatból, gépiesen imádjuk őt. Ha tehát képmutatás nélkül, odaadóan szolgáljuk Istenünket, tökéletlen létünkre is elmondhatjuk, hogy teljes a szívünk iránta (2Krón 19:9). w17.03 3:1, 3

Miután megvalósítunk valami elismerésre méltót, Jehova „elhagy” minket, hogy próbára tegyen, és felszínre hozza a szívünk indítékait. Tegyük fel például, hogy egy testvér sokat készül rá, hogy megtartson egy előadást egy nagyobb hallgatóság előtt. Ezután sokan megdicsérik. De vajon hogyan fogadja? Amikor dicséretet kapunk, szívleljük meg Jézus szavait: „ha megtettétek mindazt, amit feladatul kaptatok, mondjátok: »Semmirekellő rabszolgák vagyunk. Azt tettük, amit tennünk kellett«” (Luk 17:10). Jusson eszünkbe, hogy Ezékiás gőgje abban nyilvánult meg, hogy „nem viszonozta a kapott jótéteményt” (2Krón 32:24–27, 31). Ha elmélkedünk azon, hogy mi mindent kaptunk Jehovától, az segíteni fog, hogy ne öltsünk fel olyan jellemvonásokat, amelyeket ő gyűlöl. Legyünk neki hálásak azért, hogy hűségesen támogatja a szolgáit. w17.03 4:12–14