November

Sátán azt állította, hogy senki sem szolgálja Jehovát önzetlen szeretetből (Jób 2:4, 5). Vajon azóta megváltozott a véleménye? Egyáltalán nem. Később így utaltak rá: „levetették [az égből] testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt” (Jel 12:10). Sátán nem feledkezett meg a feddhetetlenség vitakérdéséről. Alig várja, hogy elbukjunk egy próbában, és ne támogassuk tovább Isten uralmát. Ha tehát valamilyen súlyos gond nyomja a válladat, képzeld magad elé a következőket: Az egyik oldalon Sátán és a démonai állnak, és azt állítják, hogy nyomás alatt össze fogsz roskadni és feladod. A másik oldalon viszont ott van Jehova, a Fia, aki már uralkodik, a feltámasztott felkentek és az angyalok sokasága. Ők drukkolnak neked, és örömmel figyelik, hogy kitartasz és kiállsz Jehova uralma mellett. Tehát Jehova ihletett kérése, ami a mai napiszövegben található, neked is szól. w16.04 2:8–9

Ha így sikerül megoldani egy helyzetet, „megnyerted a testvéredet”. Csak akkor fordulj a vénekhez, ha többszöri próbálkozás után sem tudsz segíteni neki. Bátorító tudni, hogy ritkán van szükség arra, hogy valaki a Máté 18:15–17-ben említett mindhárom lépést megtegye. Ez azért van, mert a megoldás sokszor már azelőtt megszületik, hogy el kellene távolítani a gyülekezetből azt, aki nem tanúsít megbánást. Általában a helytelenséget elkövető személy elismeri a hibáját, és helyrehozza a dolgokat. A sértett fél pedig beláthatja, hogy többé nincs oka neheztelni, és megbocsáthat. Mindenesetre Jézus szavai szerint nem lenne jó túl korán bevonni a gyülekezetet az ügybe. A véneknek csak akkor kell beavatkozniuk, ha az érintettek már megtették az előző két lépést, és ha egyértelműen bizonyítani lehet a történteket. w16.05 1:15–16

Ha szeretnénk Isten királyságának a lojális alattvalói lenni, semlegesnek kell maradnunk. Különben hogyan tudnánk tiszta lelkiismerettel hirdetni azt a jó hírt, hogy egyedül ez a királyság képes megoldani az emberiség problémáit? A hamis vallásokban megosztottság van, mivel belefolynak a politikába. Az igaz imádat ellenben egységessé teszi a nemzetközi testvériségünket, hiszen segít, hogy semlegesek maradjunk (1Pét 2:17). Ahogy Sátán rendszere a végéhez közeledik, számíthatunk rá, hogy a semlegesség kérdése egyre nagyobb hangsúlyt kap majd. A világ tele van olyan emberekkel, akik „nem készek semmilyen megegyezésre” és „keményfejűek”, ezért biztos, hogy egyre nagyobb lesz a megosztottság (2Tim 3:3, 4). Egyes országokban a testvéreink már eddig is váratlan próbákkal kerültek szembe a gyorsan változó politikai helyzet miatt. Ezért olyan fontos, hogy már most szilárdan eltökéljük, hogy semlegesek maradunk. Ha addig várunk, amíg felmerül egy nehéz helyzet, előfordulhat, hogy megalkuszunk, és nem tudunk ragaszkodni a semleges álláspontunkhoz. w16.04 4:3–4

Néhányan talán úgy gondolják, hogy nem igazán számít, hogyan döntenek. De ha bölcs döntéseket szeretnénk hozni, amelyek tetszenek Jehovának, akkor figyelembe kell vennünk a Szavában található törvényeket és alapelveket, például a vérre vonatkozó törvényét (1Móz 9:4; Csel 15:28, 29). Az ima segít abban, hogy a szentírási törvényekkel és alapelvekkel összhangban hozzunk döntéseket. A fontosabb döntéseink komoly hatással lehetnek a szellemiségünkre, és szinte minden döntésünk befolyásolja, hogy milyen kapcsolatban leszünk Jehovával. Ha jól döntünk, az megerősíti az Istennel ápolt kapcsolatunkat, míg egy rossz döntés meggyengítheti. Sőt, egy helytelen döntés mások hitére is romboló hatással lehet, megzavarja vagy akár megbotránkoztatja őket. És az is lehet, hogy megbontjuk a gyülekezet egységét. Tehát nagyon is számít, milyen döntéseket hozunk! (Róma 14:19). w16.05 3:4–5

Jehova értékeli, ha igyekszünk a legjobban felhasználni az időnket, hogy rendszeresen olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát (Ef 5:15, 16). Persze el kell ismerni, hogy nem tudunk egyforma figyelmet szentelni minden szellemi tápláléknak. De vigyázzunk, nehogy beleessünk egy csapdába. Mi lehet ez? Fennáll a veszélye, hogy a szellemi táplálék egy részéből nem merítünk hasznot, ha úgy érezzük, nem nekünk szól. Például mi van akkor, ha a Biblia bizonyos szakaszai látszólag nem illenek rá a saját helyzetünkre? Vagy ha nem mi vagyunk egy bizonyos kiadvány elsődleges célközönsége? Ilyenkor hajlamosak lehetünk arra, hogy csupán felületesen vagy egyáltalán ne foglalkozzunk az adott anyaggal. Pedig így nagyon hasznos információktól foszthatjuk meg magunkat. Ezért tartsuk észben, hogy minden szellemi táplálékot Istentől kapunk. w16.05 5:5–6

Jehova a gyülekezet és a felvigyázók által egyénenként formál minket. Például amikor a vének észrevesznek nálunk valamilyen gyengeséget, megpróbálnak segíteni nekünk, de nem a saját tudásuk vagy tapasztalataik alapján. Alázatosan Istenhez fordulnak tisztánlátásért és bölcsességért. Az imáikkal összhangban kutatást végeznek Isten Szavában és a kiadványainkban, miközben szem előtt tartják a helyzetünket. Így személyre szabottan tudnak segíteni. Ha megértjük, hogyan formál minket Isten, az segít, hogy jobb legyen a kapcsolatunk a hittársainkkal, és megfelelően gondolkodjunk a területünkön élő emberekről, köztük a bibliatanulmányozóinkról is. Isten senkit sem kényszerít a változtatásra, hanem feltárja az igazságos irányadó mértékeit, hogy ha valaki akarja, megtisztíthassa az életét, illetve kiigazításokat tehessen. w16.06 1:13–14

János apostol is hasonlóra figyelmeztetett, amikor arról írt, hogy ha valaki a világban lévő dolgokat szereti – mint amilyen „a test kívánsága, a szem kívánsága és az életben birtokolt javak látványos fitogtatása” –, akkor „nincs meg benne az Atya szeretete” (1Ján 2:15, 16). Vagyis folyamatosan figyelnünk kell a szívünket, hogy vajon nem érzünk-e csábítást a világi szórakozás, társaság vagy öltözködési stílusok iránt. Ezenkívül a világ szeretete azt is jelentheti, hogy „nagy dolgokat” akarunk elérni, például a magasabb szintű oktatás által. Már a megígért új világ küszöbén állunk. Mennyire fontos hát észben tartanunk Mózes sokatmondó szavait, melyeket az 5Mózes 6:4-ben olvashatunk! Ha valóban megértjük, és szilárdan hisszük, hogy „Jehova, a mi Istenünk e g y Jehova”, akkor minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kizárólagos odaadással imádjuk őt, úgy, ahogyan elvárja (Héb 12:28, 29). w16.06 3:14

Találóan mondta valaki, hogy bár az embernek csak kevés dologra van szüksége, megszámlálhatatlanul sok mindenre vágyik. Úgy tűnik, sokan nem ismerik fel, miben különböznek a szükségletek a vágyaktól. De mi is a különbség a kettő között? A szükséglet olyasmi, ami elengedhetetlen az életünkhöz, mint például az élelem, a ruházat és az otthon. A vágy viszont azt jelenti, hogy csak szeretnénk valamilyen dolgot, de az valójában nem nélkülözhetetlen a mindennapokban. Az, hogy mire vágynak az emberek, nagyban függ attól, hogy hol élnek. A fejlődő országokban sokan talán arra vágynak, hogy vehessenek egy mobiltelefont, egy motorkerékpárt vagy egy kis földterületet. A gazdagabb országokban pedig pazar ruhatárról, nagyobb házról vagy drágább autóról álmodoznak az emberek. Bárhol éljünk is, fennállhat a veszély, hogy anyagiassá válunk, azaz egyre több olyan dologra vágyunk, amelyre nincs is szükségünk, vagy amelyre nincs elég pénzünk (Héb 13:5). w16.07 1:1–3

Sokan annyira belemerülnek az élet mindennapos dolgaiba, hogy emiatt nincsenek „tudatában. . . szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Teljesen lekötik a figyelmüket a világ által kínált anyagi javak, amelyek a test és a szem kívánságát táplálják (1Ján 2:16). A világ szelleme helyett mi inkább Isten szellemének engedjük, hogy hatással legyen ránk. Jehova a szelleme által segít tisztán látnunk, hogy milyen események állnak előttünk (1Kor 2:12). De azt is felismerjük, hogy semmi rendkívüli dolog nem kell ahhoz, hogy szellemileg elálmosodjunk. A mindennapi élet dolgai például, ha hagyjuk, könnyen kiszoríthatják az életünkből a szellemi tevékenységeket (Luk 21:34, 35). Mások talán gúnyolnak minket azért, mert kitartóan virrasztunk, de ez nem ok arra, hogy kevésbé tartsuk sürgetőnek az időszakot, melyben élünk (2Pét 3:3–7). Inkább ápoljunk továbbra is kapcsolatot a keresztény társainkkal az összejöveteleinken, ahol jelen van Isten szelleme. w16.07 2:13–14

Sokan csupán azért imádkoznak, hogy jobban érezzék magukat, de közben nem hisznek benne, hogy Isten meghallgatja őket. Ezért fontos megtudniuk, hogy Jehova az „ima meghallgatója”. Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ha valamit kértek az én nevemben, meg fogom tenni” (Ján 14:14). Ezt természetesen úgy értette, hogy bármit kérhetnek, ami összhangban van Jehova szándékával. János erről biztosít minket: „azzal a bizalommal vagyunk iránta, hogy bármit kérünk is az akarata szerint, ő meghallgat minket” (1Ján 5:14). Milyen nagyszerű arról tanítani másokat, hogy az ima sokkal több, mint egy lelki mankó! Az ima útján tudunk „a ki nem érdemelt kedvesség trónjához”, Jehova elé járulni (Héb 4:16). Ha megtanítjuk az embereknek, hogy miként, kihez és milyen dolgokért imádkozzanak, segíthetünk nekik, hogy közeledjenek Jehovához, és vigaszra leljenek a nehézségeik közepette (Zsolt 4:1; 145:18). w16.07 4:11–12

Ezek a szavak Jehova valamennyi hűséges imádójának az érzéseit kifejezik. De mit mondhatunk akkor, ha egy betegség vagy a korod korlátoz valamelyest a szolgálatban? Ne feledd, hogy a szent szolgálatoddal akkor is dicsőíted csodálatos Istenünket, amikor az ápolóknak vagy másoknak beszélsz a jó hírről. Ha a hited miatt börtönben vagy, valószínűleg ott is feltárod az igazságot, akinek csak lehetséges, és ezzel megörvendezteted Jehova szívét (Péld 27:11). Ez akkor is így van, ha a családod nincs egy hiten veled, de te mégis rendszeres maradsz a keresztényi tevékenységekben (1Pét 3:1–4). Tehát kedvezőtlen körülmények között is dicsérheted Jehovát, és fejlődhetsz mint keresztény. Jehova áldása nem marad el, ha megosztod az igazságot azokkal, akik reményre vágynak. w16.08 3:19–20

Ez nem azt jelenti, hogy a feleség alacsonyabb rendű. Az alárendeltség valójában segít betölteni a szerepét, melyet Isten szánt neki, amikor kijelentette: „Nem jó az embernek [Ádámnak] egyedül, alkotok neki segítőt, mintegy kiegészítőt” (1Móz 2:18). Ahogyan Krisztus a gyülekezet fejeként szeretettel gyakorolja a főségét, egy keresztény férjnek is szeretettel kell bánnia a párjával. Így a felesége biztonságban érzi magát, és örömet talál abban, hogy tisztelettel, önmagát alárendelve támogatja őt. A keresztényeknek követniük kell Jézus példáját, ami azt jelenti, hogy úgy szeretik egymást, ahogyan ő szerette a tanítványait (Ján 13:34, 35; 15:12, 13; Ef 5:25). A keresztény férjnek és feleségnek tehát annyira kell szeretnie a házastársát, hogy késznek kell lennie akár meghalnia is érte. w16.08 2:3–4

Nagy hatással lehet másokra az építő beszédünk. Segíthetünk nekik, hogy még többet tegyenek Jehova szolgálatában. És azt se feledjük, milyen sokat adhatunk másoknak az összejöveteleken, ha feltesszük a kezünket, és lelkesen hozzászólunk. Jehova támogatásával Nehémiás és a társai megerősítették a kezüket a munkára. Jeruzsálem falai csupán 52 nap alatt elkészültek! (Neh 2:18; 6:15, 16). Nehémiás nem csak felügyelte a munkát; ő maga is részt vett a fal újjáépítésében (Neh 5:16). Hozzá hasonlóan ma is sok kedves felvigyázó segít a teokratikus építkezéseken, illetve a királyságtermek takarításában és karbantartásában. Amikor pedig elmennek a szolgálatba a hírnökökkel, és pásztori látogatásokat végeznek, megerősítik a nyugtalan szívűeket (Ézs 35:3, 4). w16.09 1:15–16

Isten népe keményen küzd, hogy megfogadja a következő bibliai tanácsot: „Öljétek meg azért földi testtagjaitokat a paráznaság, a tisztátalanság, a nemi vágyakozás. . . dolgában” (Kol 3:2, 5). Nem szeretnénk megnehezíteni a hittársaink helyzetét. Némelyikük korábban szabados nemi életet élt, és talán még mindig küzd a bűnös hajlamaival (1Kor 6:9, 10). Ugye nem akarjuk még nehezebbé tenni számukra a harcot? Amikor a testvéreink társaságában vagyunk, öltözködjünk úgy, hogy a gyülekezet továbbra is biztos menedék lehessen ebben a romlott világban. Jogunkban áll eldönteni, hogy mit veszünk fel, de kötelesek vagyunk a megjelenésünkkel megkönnyíteni másoknak, hogy Isten előtt tiszták maradjanak a gondolataik, a szavaik és a viselkedésük (1Pét 1:15, 16). w16.09 3:9–10

„Mi hiszünk Jehovában, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyermekeink is hinni fognak” – mondta egy házaspár Franciaországból. Hozzátették még: „A hitet nem lehet örökölni. A gyermekeink apránként tesznek szert rá.” Egy ausztrál testvér ezt írta: „Alighanem az a legnagyobb kihívás, amivel szülőként szembekerülsz, hogy segíts a gyermekednek hitet kiépíteni. Van, hogy úgy érzed, hogy valamit már túltárgyaltatok, de aztán egyszer csak megint felteszi ugyanazt a kérdést. Lehet, hogy amivel ma megelégszik, holnap már kevés neki. Bizonyos témákról újra és újra beszélgetni kell vele.” Veled is előfordul időnként, hogy alkalmatlannak érzed magad arra, hogy tanítsd a gyermekedet, és segíts neki hitet kialakítani? A magunk bölcsességéből igazából egyikünk sem tudna eleget tenni ennek a felelősségének (Jer 10:23). De ha Istenre támaszkodunk, sikerülhet. w16.09 5:1–2

A bevándorlóknak alkalmazkodniuk kell az új kultúrához. Ruth jó példa ebben. Egyrészt tiszteletet mutatott a helyi szokások iránt, hiszen engedélyt kért a tallózáshoz (Ruth 2:7). Nem vette magától értetődőnek ezt a jogát, mintha mások kötelesek lennének törődni a szükségleteivel. Másrészt nem habozott kifejezni a háláját, amikor kedvesek voltak hozzá (Ruth 2:13). Ha a bevándorlók követik a példáját, könnyebben ki fogják vívni mások tiszteletét a gyülekezetben, és máshol is. Igazán örülünk annak, hogy Jehova ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően mindenfajta ember hallhat a jó hírről. A szülőhazájukban sokaknak talán nem lett volna lehetőségük tanulmányozni a Bibliát, vagy szabadon összejönni Jehova népével. De köztünk mindezt megtehetik, ezért segítsünk, hogy otthon érezhessék magukat. w16.10 1:17–19

Ma is több millióan bizonyítják az életükkel, hogy Jézus példáját követik. A reménységükre összpontosítanak, és nem engedik, hogy a próbák meggyengítsék a hitüket. Érdemes például megismernünk Rudolf Graichen testvér életét, aki 1925-ben született Németországban. Visszaemlékezve az otthonuk falán lógó, bibliai jeleneteket ábrázoló képekre, ezt írta: „Az egyik kép a farkast és a bárányt, a kecskegidát és a leopárdot, a borjút és az oroszlánt ábrázolta; mind békében voltak, és egy kisgyermek vezette őket. Az ilyen képek maradandó benyomást tettek rám” (Ézs 11:6–9). Rudolfnak sok éven át ádáz üldözést kellett elszenvednie, először a náci Gestapótól, később Kelet-Németországban a kommunista Stasitól. Ő mégis mindvégig megőrizte a földi paradicsomba vetett hitét. Rudolfnak további megrázkódtatást jelentett, hogy elveszítette az édesanyját, aki tífuszban halt meg a ravensbrücki koncentrációs táborban. Azt is fájó lehetett megtudnia, hogy az édesapjának meggyengült a hite, és kijelentette, hogy többé már nem Jehova Tanúja. w16.10 3:12–14

Jehova szolgáiként nagyra becsüljük Isten Szavát, a Bibliát. Mivel nem vagyunk tökéletesek, időnként mindannyian kapunk szentírási tanácsot. Hogyan fogadjuk, ha helyreigazítanak minket? Vizsgáljuk meg az első századi két felkent testvérnő, Evódia és Szintike esetét, akiknek komoly nézeteltérésük támadt egymással. A két testvérnő közti feszültség az egész gyülekezet békéjét megbonthatta volna. Ezért Pál szeretettel azt tanácsolta nekik, hogy béküljenek ki. Bár a Biblia nem beszél róla, hogy hogyan alakult a kapcsolatuk, valószínűleg megfogadták Pál szavait (Fil 4:2, 3). Hasonló problémák ma is adódhatnak a gyülekezeteinkben. De ha alkalmazzuk az Isten Szavában található tanácsokat, akkor meg tudjuk oldani, sőt meg is tudjuk előzni az ilyen gondokat. Ha szívből értékeljük Jehova Szavát, elfogadjuk a benne lévő útmutatást (Zsolt 27:11). w16.11 3:1–3

Mindenkinek szüksége van bátorításra, és ez a gyermekekre különösen igaz. „A gyermekek. . . éppúgy igénylik a dicséretet, ahogyan a növények a vizet – jelenti ki egy pedagógus, Timothy Evans. – Ha bátorítod a gyermeked, hasznosnak és értékesnek fogja érezni magát.” Azonban válságos időkben élünk. Az emberek önzőek, „természetes vonzalom nélküliek”, és ritkán bátorítanak másokat (2Tim 3:1–5). Sátán tudja, hogy ha elcsüggedünk, meggyengülhet a Jehovával ápolt kapcsolatunk, ezért mindent megtesz, hogy elkedvetlenítsen minket. Az igazságos Jóbot Sátán csapások és rágalmak sorozatával akarta elcsüggeszteni, de kegyetlen terve kudarcba fulladt (Jób 2:3; 22:3; 27:5). Úgy harcolhatunk az Ördög mesterkedései ellen, ha bátorítjuk a családunk és a gyülekezetünk tagjait. Ez segíteni fog, hogy az otthonunk és a királyságtermünk a boldogság és a biztonság szigete legyen. w16.11 1:4, 6

A XVI. század hajnalán néhány bátor férfi elhatározta, hogy lefordítja Isten Szavát az átlagemberek nyelvére. Amint a Biblia elérhetővé vált, az emberek olvasni kezdték, és kérdéseket tettek fel: „Hol beszél Isten Szava a tisztítótűzről, vagy a halottak érdekében pénzért tartott misékről, vagy a pápákról és bíborosokról?” Az egyház ezt felháborítónak tartotta. Hogy merészeli a köznép kérdőre vonni a vallási vezetőket? Az egyház visszavágott. Akik elutasították valamelyik tanítást, azokat elítélték eretnekség miatt. Az egyház kimondta a halálos ítéletet, az állam pedig végrehajtotta. Azt akarták, hogy az emberek ne merjék olvasni a Bibliát, vagy kérdőre vonni a papságot. Az eljárás többnyire elérte a célját. De akadt néhány bátor ember, aki nem hagyta, hogy Nagy Babilon megfélemlítse. Most, hogy megízlelték Isten Szavának az igazságát, még többet akartak tudni. w16.11 4:13

A keresztényektől alapvető elvárás, hogy mindig igazat mondjanak (Ef 4:25). Sátán „a hazugság atyja”. Anániásnak és a feleségének az életébe került, hogy hazudtak. Semmiképp sem akarunk rájuk hasonlítani, ezért óvakodunk attól, hogy hazudjunk (Ján 8:44; Csel 5:1–11). De vajon ennyiben ki is merül a becsületesség? Nem, hiszen valójában azt szeretnénk bizonyítani, hogy szívből értékeljük Isten ki nem érdemelt kedvességét. A hazugság az, ha valami valótlant állítunk. Ám Jehova többet vár el a szolgáitól annál, mint hogy egyszerűen ne hazudjanak. Az ókorban erre figyelmeztette az izraelitákat: „Legyetek szentek, mert én, Jehova, a ti Istenetek szent vagyok.” Majd megemlített néhány példát, hogy mit jelent szentnek lenni. Ezt mondta: „Ne lopjatok, ne vezessetek félre senkit, és senki se bánjon csalárdul a társával” (3Móz 19:2, 11). Sajnos előfordulhat, hogy valaki, aki sosem hazudna egyértelműen, félrevezet másokat. w16.12 1:17–18

Jézus a kedves szavaival és a tanításával felüdítette a hallgatóit. Tömegek követték őt, mert megnyugtatta az aggódó szívűeket, megerősítette a gyengéket, és megvigasztalta a lehangoltakat (Máté 11:28–30). Szeretettel törődött mások szellemi, érzelmi és fizikai szükségleteivel (Márk 6:30–32). Támogatta az apostolait, akik vele tartottak az útjain. Jézus az ígéretéhez hűen nekünk is segít, de ehhez nem kell fizikailag közel lennünk hozzá. Égi királyként továbbra is együttérzően bánik a követőivel. Irgalmasan a segítségünkre siet a „megfelelő időben”, ha gondok emésztenek. Igen, Jézus segíthet megküzdeni az aggodalmainkkal, és meg tudja tölteni szívünket reménnyel és bátorsággal (Héb 2:17, 18; 4:16). w16.12 3:4, 6

Noé olyan időben élt, amikor „megtelt a föld erőszakkal” és erkölcstelenséggel (1Móz 6:4, 9–12). Noé hűségesen hirdette Jehova figyelmeztetését, de nem tudta befolyásolni gonosz kortársait, hogy hallgassanak rá. Ahhoz sem volt hatalma, hogy előrébb hozza a vízözönt. Bíznia kellett abban, hogy Jehova az ígéretéhez hűen elpusztítja a gonoszokat, méghozzá a megfelelő időben (1Móz 6:17). Mi is egy gonosz világban élünk, és tudjuk, hogy Jehova ígéretet tett arra, hogy elpusztítja (1Ján 2:17). Mi sem tudjuk befolyásolni az embereket, hogy fogadják el a királyságról szóló jó hírt. És arra sem tudunk hatással lenni, hogy a „nagy nyomorúság” hamarabb kezdődjön el (Máté 24:14, 21). Noéhoz hasonlóan erős hitre van szükségünk, hogy bízni tudjunk abban, hogy Isten nemsokára közbelép (Zsolt 37:10, 11). Biztosak vagyunk benne, hogy Jehova nem engedi, hogy akár egyetlen nappal is tovább fennmaradjon ez a világ, mint amennyi ideig szükséges a szándéka szerint (Hab 2:3). w17.01 1:5–7

Napjainkban sok ember visszaél a szabad akaratával, és a döntéseivel még másoknak is szenvedést okoz. Igen, ahogy a Biblia megjövendölte, „az utolsó napokban” sokan „hálátlanok” (2Tim 3:1, 2). Bárcsak sohase lenne ránk igaz, hogy visszaélünk a Jehovától kapott szabad akaratunkkal, vagy magától értetődőnek vesszük. Hogyan kerülhetjük el, hogy visszaéljünk a szabad akarat ajándékával? Mindannyian eldönthetjük, hogy kikkel barátkozunk, hogyan öltözködünk, és hogyan kapcsolódunk ki. Ámde a szabadságunk „a rosszaság leplét” is jelenthetné, ha a testi vágyaink rabjaivá válnánk, vagy követnénk a világ lealacsonyodott hóbortjait és irányzatait (1Pét 2:16). Ezért ne úgy tekintsünk a szabadságunkra, mint ami lehetőséget ad arra, hogy engedjünk a testi kívánságainknak. Inkább igyekezzünk olyan döntéseket hozni, amelyek segítenek, hogy „mindent Isten dicsőségére” tegyünk (1Kor 10:31; Gal 5:13). w17.01 2:12–14

Nehémiás példájából láthatjuk, hogyan óv meg a szerénység attól, hogy önmagunkra támaszkodjunk, amikor új megbízatást vagy nagyobb felelősséget kapunk. Előfordulhat például, hogy egy vén csak a saját tapasztalatára épít, és úgy fog hozzá a gyülekezeti ügyek intézéséhez, hogy nem kér segítséget Jehovától imában. Mások talán csak azután fordulnak Jehovához az áldásáért, miután meghoztak egy döntést. Ez vajon szerénységre vall? Egy szerény személy mindig észben tartja, hogy Jehovához képest milyen jelentéktelen, és hogy mi a szerepe Isten szervezetében. A képességeinktől függetlenül vigyáznunk kell, nehogy önmagunkra támaszkodjunk, főleg ha olyan helyzettel vagy nehézséggel nézünk szembe, amellyel korábban már találkoztunk (Péld 3:5, 6). Isten háznépének a tagjaiként inkább arra összpontosítsunk, hogy betöltsük a szerepünket a családban és a gyülekezetben, és ne arra, hogy egyre feljebb kerüljünk valamiféle ranglétrán (1Tim 3:15). w17.01 4:7–8

Jehova azt akarta, hogy az emberek örökké éljenek a földön (1Móz 1:28; Zsolt 37:29). Sokféle értékes ajándékot adott Ádámnak és Évának, hogy élvezhessék az életet (Jak 1:17). Például szabad akarattal és a gondolkodás képességével teremtette meg őket, és úgy, hogy szeretetteljes kapcsolatokat tudjanak ápolni. A Teremtő közvetlenül beszélt Ádámmal, és elmondta neki, hogyan tud engedelmeskedni. Ádám azt is megtanulta, hogy miként gondoskodjon saját magáról, az állatokról és a földről (1Móz 2:15–17, 19, 20). Jehova megáldotta az első emberpárt az ízlelés, a tapintás, a látás, a hallás és a szaglás képességével, hogy teljes mértékben élvezhessék a paradicsomi otthonuk szépségét. Kielégítő feladatok és izgalmas felfedezések végtelen sora állt előttük. Ádámot és Évát azzal a képességgel alkotta meg, hogy tökéletes gyermekeik születhessenek. A földet örök otthonuknak szánta, ahol semmiben sem szenvedtek volna hiányt. w17.02 1:6–7

Milyen hatással volt Isten Szava azokra, akik vezették a népét? Nézzük meg Jósiás király példáját. Miután megtaláltak egy írást, amely a mózesi törvényt tartalmazta, a titkára felolvasta. Isten Szavának az irányítását követve, az egész országban véget vetett a bálványimádásnak, és elrendelte minden idők legnagyobb pászkaünnepének a megtartását (2Kir 22:11; 23:1–23). Jósiás és más hithű vezetők készségesen változtattak azon, ahogyan Isten népét vezették, mert elfogadták Isten Szavának az irányítását. Ezeknek a változtatásoknak az lett az eredménye, hogy a nép összhangban élhetett Jehova akaratával. Isten népe felett uralkodtak olyan királyok is, akik nem követték Isten útmutatását. Néhány esetben Jehova megfegyelmezte, vagy el is távolította az ilyen vezetőket (1Sám 13:13, 14). De aztán a megfelelő időben kinevezett valakit a népe fölé, aki minden korábbi vezetőt felülmúl. w17.02 3:11–12, 14

Az emberek „Isten képmására” vannak megalkotva (1Móz 1:27). Ezért bizonyos mértékig szinte mindenkiben megvannak olyan tulajdonságok, amilyenek Istenre jellemzőek. Az emberek képesek rá, hogy szeretettel, kedvesen és együttérzőn bánjanak egymással. Lelkiismeretet is kaptunk, amely egy velünk született érzék arra, hogy megállapítsuk – még ha nem is mindig pontosan –, hogy mi számít helyesnek vagy becsületesnek (Róma 2:14, 15). A legtöbben vonzónak tartják azt, ami tiszta és szép, és vágynak a békére. Akár felismeri, akár nem, valamennyire minden ember visszatükrözi Jehova dicsőségét, és ezért helyénvaló, hogy tiszteljük őket. Jó ítélőképességre van szükségünk, hogy eldöntsük, mennyi tiszteletet érdemelnek mások. w17.03 1:5–6

Jehova sosem viselkedik úgy másokkal, mint sok ember, akik pusztán a pillanat hevében, haragtól fűtve reagálnak. Ebből látszik, hogy mennyire észszerű, alázatos és irgalmas Isten. Amikor látta, hogy Ninive lakói megbánták a bűneiket, és már másként gondolkodnak, változtatott a döntésén. Lehetnek hasonló helyzetek, amikor mi is jól tesszük, ha felülbíráljuk egy döntésünket, például ha bizonyos körülmények megváltoznak. Időnként Jehova is módosította az elhatározását, amikor a körülmények indokolttá tették (1Kir 21:20, 21, 27–29; 2Kir 20:1–5). Az is lehet, hogy új információk jutnak el hozzánk. Dávid királynak hazudtak Mefibósetről, Saul unokájáról. Ám később megtudta az igazságot, és változtatott a döntésén (2Sám 16:3, 4; 19:24–29). w17.03 2:14–15

Amikor döntést kell hoznunk, gondoljuk át, hogy milyen bibliai alapelvek vannak érintve, és alkalmazzuk ezeket kiegyensúlyozott módon. Például képzeljük el a következő helyzetet: egy testvérnő azt tervezi, hogy az egyik nap részt vesz a szolgálatban, de a nem Tanú férje azt akarja, hogy inkább maradjon otthon. Azzal érvel, hogy mostanában keveset voltak együtt, és valami közös programot tervez. A testvérnő tudja, hogy felelőssége a jó hírt hirdetni (Csel 4:20). Elgondolkodhat olyan bibliaverseken, amelyek felszólítanak az Istennek való engedelmességre és a tanítványképzésre (Máté 28:19, 20; Csel 5:29). De azt sem szabad elfelejtenie, hogy alá kell rendelnie magát a férjének, és észszerűnek kell lennie (Ef 5:22–24). Vajon a férje kifejezetten ellenzi, hogy elmenjen a szolgálatba, vagy csak azt kéri, hogy azon a bizonyos napon valami mást csináljanak? Láthatjuk hát, hogy jó ítélőképességre van szükségünk, hogy tiszta lelkiismerettel cselekedhessük Isten akaratát. w17.03 4:17