November

Az önfegyelem magában foglalja, hogy uralkodunk magunkon azért, hogy csiszoljunk a viselkedésünkön vagy a gondolkodásmódunkon. Az önfegyelem nem egy velünk született adottság, ezért meg kell tanulnunk. Amikor a szülők következetesen és türelemmel képzik a gyermekeiket „Jehova fegyelmezése és útmutatása szerint”, önfegyelemre és bölcsességre is tanítják őket (Ef 6:4). Ugyanez az alapelv érvényes azokra is, akik felnőttként ismerik meg Jehovát. Persze nekik már van némi önfegyelmük. De bibliai értelemben egy új tanítvány még éretlen ezen a téren. Aztán ahogy Krisztus példáját követi, és kezdi felölteni „az új egyéniséget”, egyre érettebb lesz (Ef 4:23, 24). Az önfegyelem fontos része a fejlődésünknek. w18.03 5:3–4

Mindannyian vendégekként érkezünk ezekre a szellemi lakomákra, ahol Jehova és a szervezete a vendéglátóink (Róma 15:7). Ám amikor újak jönnek el, lehetőségünk van rá, hogy mi is részt vegyünk a vendéglátásban. Miért ne mennél oda, hogy üdvözöld őket, akármilyen is a megjelenésük? (Jak 2:1–4). Ha egy látogató még egyedül van, felajánlhatnád, hogy üljön melléd. Biztos örülne, ha segítenél neki nyomon követni a programot, és kikeresni a felolvasott bibliaverseket. Ez egy kitűnő módja annak, hogy megfogadd a felszólítást: „Keressétek az alkalmat, hogy vendégszeretőek lehessetek.” Amikor ellátogat a gyülekezetünkbe egy vendégelőadó, a körzetfelvigyázó vagy esetleg a fiókhivatal egyik képviselője, az nagyszerű lehetőség a vendéglátásra (3János 5–8). Meghívhatjuk őket egy kis harapnivalóra, vagy akár ebédre, vacsorára is. Te meg tudnád tenni? w18.03 3:5, 7

Nézzük meg egy zsidó férfi példáját, aki üldözte a keresztényeket. Egy Istennek szentelt nemzet tagjaként született meg, ám ez a nemzet idővel elveszítette a különleges kapcsolatát Jehovával. Ez a férfi buzgón követte a zsidó hagyományokat, de aztán megismert egy jobb utat. Miután megjelent neki a feltámasztott és megdicsőült Jézus Krisztus, készségesen elfogadta a segítséget Anániástól, az egyik keresztény tanítványtól, majd „felkelt és megkeresztelkedett” (Csel 9:17, 18; Gal 1:14). Már biztosan kitaláltad, hogy arról a zsidó férfiról van szó, aki később Pál apostolként vált ismertté. Megfigyelted, mit tett, miután megértette és elfogadta Jézus szerepét Isten szándékában? Késedelem nélkül megkeresztelkedett (Csel 22:12–16). Ez ma is elmondható a bibliatanulmányozókról, fiatalokról és idősekről egyaránt. w18.03 1:9–11

Jákobnak nem volt könnyű élete. El kellett viselnie a testi gondolkodású testvérét, Ézsaut, aki ráadásul az életére tört. Mi több, az apósa tisztességtelenül bánt vele, és megpróbálta kihasználni őt. De Jákob szellemi ember maradt annak ellenére, hogy testi emberek vették körül (1Kor 2:14–16). Hitt Isten Ábrahámnak tett ígéretében, és odaadóan gondoskodott a családjáról, mert tudta, hogy fontos szerepük van Jehova szándékában (1Móz 28:10–15). Jákob szavai és tettei arról tanúskodtak, hogy Isten szándékára összpontosít, és az ő alapelveit követi. Például amikor megrémült Ézsautól, így imádkozott Istenhez: „Szabadíts meg, kérlek. . . te mondtad: »Bizony jól fogok bánni veled, megsokasítom a te magodat, és olyan lesz, mint a tenger homokszemei«” (1Móz 32:6–12). Nyilvánvaló volt, hogy bízik abban, amit Jehova ígért, és összhangban akar cselekedni a szándékával. w18.02 3:9–10

Jób óriási változásokat tapasztalt az élete során. Mielőtt a bajok érték, „nagyobbá lett napkelet minden fiánál” (Jób 1:3). Vagyonos, ismert és köztiszteletben álló férfi volt (Jób 29:7–16). Ennek ellenére nem gondolt túl sokat magáról, és nem érezte úgy, hogy nincs szüksége Istenre. Jehova a szolgájának nevezte őt. Sátán egy gonosz támadássorozatot indított Jób ellen. Elérte, hogy azt higgye, Isten sújtja őt csapásokkal (Jób 1:13–21). Aztán eljött hozzá három társa, hogy vigasztalják, de ehelyett érzéketlenül azt bizonygatták, hogy Jób csak azt kapja Istentől, amit megérdemel (Jób 2:11; 22:1, 5–10). Jób még ekkor is megőrizte a feddhetetlenségét. Amikor véget értek Jób megpróbáltatásai, Jehova mindenből kétszer annyit adott neki, mint amennyi előtte volt, és még 140 évig élhetett (Jak 5:11). Élete végéig kizárólagos odaadással szolgálta Jehovát. w18.02 1:16, 18

Az öntelt, gőgös emberek semmire sem vágynak jobban, mint hogy csodálják és istenítsék őket. Egy bibliatudós a következő képpel írta le, milyen egy rendkívül büszke személy: „A szívében van egy kis oltár, ahol le szokott borulni saját maga előtt.” Van, aki szerint a túlzott büszkeség annyira visszataszító tulajdonság, hogy még azok sem szeretik másokban, akik maguk is büszkék. Jehova gyűlöli a büszkeséget. Számára utálatosak „a kevély szemek” (Péld 6:16, 17). Egy büszke ember nem tud közeledni Istenhez (Zsolt 10:4). A büszkeség az Ördög egyik jellemző vonása (1Tim 3:6). De sajnos Jehova néhány hűséges szolgáját is megfertőzte a büszkeség. Uzziás, Júda királya évekig lojális volt Jehovához. „Ámde amint megerősödött, felfuvalkodott a szíve, egészen a megromlásig, ezért hűtlenül cselekedett Jehovával, az ő Istenével szemben, és bement Jehova templomába, hogy füstölőszert égessen. . .” Később Ezékiás király is a gőg csapdájába esett egy időre (2Krón 26:16; 32:25, 26). w18.01 5:4–5

A Szentírásban számos példát találunk arra, hogy Jehova szolgái felajánlották a javaikat. Időnként valamilyen konkrét célt támogattak (2Móz 35:5; 2Kir 12:4, 5; 1Krón 29:5–9). Amikor az első századi keresztények megtudták, hogy a testvéreik szükséget szenvednek az éhínség miatt, „elhatározták. . ., mindegyikük, amint módjában állt, hogy szolgálatot végeznek úgy, hogy segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek” (Csel 11:27–30). Természetesen nagyon eltérő volt, hogy Isten népe miből adakozott. Az első században néhány keresztény eladta a házát vagy a földjét, és a pénzt az apostolokhoz vitte. Ők pedig szétosztották az adományokat a rászorulók között (Csel 4:34, 35). Mások rendszeresen félretettek valamennyit, hogy így támogassák a munkát. Tehát mindenféle hátterű ember, gazdag és szegény egyaránt részt vehetett az adakozásban (Luk 21:1–4). w18.01 3:7, 9

Bármilyen tehetségesek vagyunk is, a saját erőnkből nem tudunk mindent megvalósítani. Ezt bizony tudatosítanunk kell magunkban. Pál apostolnak jó képességei voltak, de neki is voltak korlátai, így nem tudott mindent megtenni, amit szeretett volna. Amikor Istenhez könyörgött emiatt, ezt a választ kapta: „Elég neked az én ki nem érdemelt kedvességem”. Pál megértette a lényeget. Erre a következtetésre jutott: „amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12:7–10). Mire gondolt? Pál felismerte, hogy van határa annak, amit meg tud tenni Jehova segítsége nélkül. Amikor híján volt az erőnek, Isten szent szelleme megerősítette őt. Sőt, olyan feladatok ellátására is képessé tette, amelyeket egyébként nem tudott volna elvégezni. Ez ránk is igaz. Akkor vagyunk igazán erősek, ha Jehova erejére támaszkodunk. w18.01 1:8–9

Ha a gyermeked elmondja neked, hogy gondolkodik a keresztelkedésen, akkor kutass a kiadványainkban. Így ügyesen el tudod majd magyarázni neki, hogy milyen komoly dolog az önátadás és a keresztelkedés, és egyben milyen sok áldással jár. Szülőként az a súlyos felelősséged, ugyanakkor kiváltságod is, hogy „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” neveld fel a gyermekedet (Ef 6:4). Ez nemcsak azt foglalja magában, hogy bibliai ismeretekre tanítod, hanem azt is, hogy segítesz neki meggyőződni a tanultak igazságáról. Igen, olyan erősnek kell lennie a meggyőződésének, hogy ösztönzést érezzen arra, hogy átadja magát Jehovának, és teljes szívvel szolgálja őt. Kívánjuk, hogy Jehova Szava, a szelleme és a te fáradozásod együttesen segítsen a gyermekednek, hogy bölccsé váljon a megmentésre. w17.12 3:17, 19

Dániel már majdnem százéves volt, és az élete végéhez közeledett. Vajon élhet majd újra? Ehhez semmi kétség sem fér. A könyve végén Isten szavait olvashatjuk, aki ezt mondta neki: „Te pedig menj a vég felé; nyugodni térsz”. Az idős Dániel tudta, hogy a halottak nyugalomban vannak, hiszen a sírban, ahová nemsokára ő is kerül, nincs „sem tervezés, sem ismeret, sem bölcsesség” (Préd 9:10). Ám ezzel nem ért véget a története. Jehova csodás jövőt ígért neki. A Dánielnek szóló üzenet a napiszöveg szavaival folytatódott. Hogy mikor fog ez megtörténni, azt Jehova nem mondta meg. Dániel nyugodni tért a halálba. De az a kijelentés, hogy felkel majd a sorsára, azt jelentette, hogy biztosan fel fog támadni, méghozzá jóval a halála után, „a napoknak végén”. w17.12 1:17–18

Jehova arra utasította az izraelita véneket, hogy kövessék az igazságosságban mutatott példáját. Amikor valaki megölt egy embert, a véneknek először is meg kellett állapítaniuk a tényeket. Aztán alaposan megvizsgálták a menekülő személy indítékait, gondolkodásmódját és korábbi viselkedését, hogy lássák, méltó-e az irgalomra. El kellett dönteniük, hogy a tettes „gyűlöletből” követte-e el a gyilkosságot (4Móz 35:20–24). Ha felmerült a vád, hogy szándékos gyilkosság történt, legalább két tanú vallomására volt szükség az ítélethez. Tehát a tények feltárása után a véneknek az emberrel kellett foglalkozniuk, nem pusztán azzal, hogy mit tett. Jó ítélőképesség kellett ahhoz, hogy a nyilvánvaló dolgok mögé lássanak. És legfőképpen a szent szellemre volt szükségük, hogy olyan tisztánlátóak, irgalmasak és igazságosak tudjanak lenni, mint Jehova (2Móz 34:6, 7). w17.11 3:13–14

Az igazság páratlan értékű drágakövei közül néhányat már akkor felfedeztünk, amikor elkezdtünk kapcsolatot ápolni Jehova népével. Például megtanultuk, hogy Jehova a teremtőnk és az életadónk, és hogy neki szándéka van az emberiséggel. Azt is megtudtuk, hogy Isten szeretettel gondoskodott váltságáldozatról a Fia által, hogy megszabadulhassunk a bűntől és a haláltól. És arról is meggyőződtünk, hogy Isten királysága minden szenvedésnek véget fog vetni, és hogy az uralma alatt örökké békében és boldogan élhetünk majd (Ján 3:16; Jel 4:11; 21:3, 4). Időnként kiigazításra kerül az, ahogyan egy bibliai részletet vagy próféciát értelmezünk. Ilyenkor jól tesszük, ha időt szánunk rá, hogy gondosan áttanulmányozzuk a kiigazított tanítást, és elmélkedjünk rajta (Csel 17:11). Ne elégedjünk meg azzal, hogy nagyjából értjük az új gondolatot, hanem igyekezzünk az apróbb különbségeket is megérteni a régi és az új tanítás között. Ha így teszünk, akkor az igazság újonnan felfedezett gyöngyszemei a mi kincsestárunkban is meglesznek. w17.06 2:15–16

Különösen fontos résen lennünk, ha olyan hatások érnek, melyek miatt hajlanánk arra, hogy félvállról vegyük Jehova erkölcsi mércéjét. Például az udvarló párok bölcsen teszik, ha már a kapcsolatuk elején egyértelmű határokat állítanak fel olyan területeken, mint például az érintés, a csók vagy a kettesben töltött idő (Péld 22:3). Az is veszélyeket rejthet magában, ha egy keresztény egy üzleti út miatt távol van az otthonától, vagy ha egy más nembeli személlyel dolgozik együtt (Péld 2:10–12, 16). Különösen sebezhetőek lehetünk, ha lehangoltak vagy magányosak vagyunk. Odáig is eljuthatunk kétségbeesésünkben, hogy szinte bárkinek a közeledését elfogadnánk, akitől érzelmi támogatást remélünk. Ha valamikor is ilyen érzéseket fedezel fel magadban, fordulj Jehovához és a népéhez segítségért (Zsolt 34:18; Péld 13:20). w17.11 5:4–5

Jehova nagyon súlyos bűnnek tekintette, ha egy izraelita megölte az embertársát. Az áldozat legközelebbi férfirokonának, azaz a vérbosszulónak meg kellett ölnie a szándékos gyilkost (4Móz 35:19). Ez szolgált engesztelésül az ártatlan áldozat kiontott véréért. A gyors ítélet-végrehajtás hozzájárult, hogy az ígéret földje tiszta maradhasson, hiszen Jehova ezt mondta: „Ne szennyezzétek be a földet, amelyen vagytok; mert a [kiontott emberi] vér szennyezi be a földet” (4Móz 35:33, 34). De vajon mi volt a teendő, ha egy izraelita véletlenül okozta valakinek a halálát? Az, hogy baleset történt, még nem mentesítette őt a vérbűntől (1Móz 9:5). Viszont Jehova úgy rendelkezett, hogy a vétkes irgalomban részesülhet. Elmenekülhetett a vérbosszuló elől a hat menedékváros egyikébe, ahol védelmet talált. Ott kellett maradnia egészen a főpap haláláig (4Móz 35:15, 28). w17.11 2:3–5

Egy ausztrál testvérnő ezt mondja: „Az apósom nagyon ellenséges volt [az igazság miatt]. Ezért mielőtt felhívtuk a férjemmel, mindig imádkoztunk Jehovához, hogy segítsen nyugodtnak maradni, ha az apósom ingerültté válik. Eldöntöttük, hogy mennyi ideig fogunk beszélgetni, mert a hosszabb hívások általában heves vallási vitákhoz vezettek.” A nézeteltérés miatt bűntudatod érezhetsz, különösen, ha őszintén szereted a rokonaidat, és mindig is igyekeztél jó kapcsolatban lenni velük. De gondolj arra, hogy Jehovához jobban kell ragaszkodnod, mint a családodhoz. A rendíthetetlenséged segíthet a rokonaidnak megérteni, hogy az életünk múlik azon, hogy a Biblia szerint élünk-e. És ne feledd, senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy elfogadja az igazságot. Inkább törekedj rá, hogy lássák rajtad, mennyire áldásos Jehova útján járni. Ahogy neked, szerető Istenünk nekik is lehetőséget ad rá, hogy eldöntsék, mit tegyenek (Ézs 48:17, 18). w17.10 3:15–16

A szeretetünk ne csupán szavakban nyilvánuljon meg, főleg olyan helyzetekben, amikor tettekre van szükség. Ha például egy hittársunk nélkülöz, nem elég csak egy jókívánság (Jak 2:15, 16). Ehhez hasonlóan a Jehova és az embertársaink iránti szeretetünk arra indít, hogy ne csupán kérjük Istent, hogy küldjön ki munkásokat az aratásba, hanem hogy mi magunk is buzgón részt vegyünk a prédikálómunkában (Máté 9:38). János apostol azt írta, hogy „tettekkel és őszintén” kell szeretnünk. Tehát fontos, hogy a szeretetünk „képmutatástól mentes legyen” (Róma 12:9; 2Kor 6:6). Ez azt jelenti, hogy a szeretetünk nem lehet őszinte, ha csak álarcként viseljük, azaz másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. De vajon létezik-e egyáltalán képmutató szeretet? Nem igazán. Az ilyesmi nem is szeretet, hanem felesleges színlelés. w17.10 1:5–6

Ahhoz, hogy Isten Szava hatással legyen ránk, rendszeresen olvasnunk kell, lehetőleg mindennap (Józs 1:8). Természetesen a legtöbbünknek nagyon zsúfolt az élete. De nem engedhetjük, hogy a fontos teendőink vagy bármi más meggátoljon minket a bibliaolvasásban (Ef 5:15, 16). Lehet, hogy találékonynak kell lennünk, hogy időt szakítsunk az olvasásra, akár reggel, valamikor napközben, vagy este. Mi is úgy érzünk, mint a zsoltáríró: „Ó, mennyire szeretem törvényedet! Egész nap azzal foglalkozom” (Zsolt 119:97). Amellett, hogy olvassuk a Bibliát, az is lényeges, hogy elmélkedjünk az olvasottakon (Zsolt 1:1–3). Csakis így fordíthatjuk javunkra teljesen a benne található örök érvényű bölcsességet. Akár papíron olvasod a Bibliát, akár elektronikusan, ne csak betűket és sorokat láss! Az legyen a célod, hogy amit olvasol, az a szívedig hasson. w17.09 4:4–5

Nem minden helyzetben helyénvaló könyörületesnek lenni. Például Saul király valójában engedetlen volt, amikor talán azt gondolta magáról, hogy könyörületes. Meghagyta Agágnak, Isten ellenségének az életét. Ennek az lett a következménye, hogy Jehova elvette Saultól az Izrael feletti uralkodási jogot (1Sám 15:3, 9, 15). Jehova igazságos bíróként képes olvasni az emberek szívében, és tudja, mikor nem jár irgalom valakinek (Sir 2:17; Ez 5:11). Hamarosan végrehajtja az ítéletét mindazokon, akik nem engedelmeskednek neki (2Tessz 1:6–10). Nem fog könyörületesen bánni azokkal, akiket gonosznak ítélt. Az elpusztításukkal azonban mégis a könyörületét fogja kifejezni, méghozzá az igazságosak iránt, akiket megment majd. Egyértelmű, hogy nem a mi feladatunk megítélni az embereket, hogy méltók-e a megmentésre. Inkább az a dolgunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy segítsünk nekik. w17.09 2:10–12

Az önuralom egy Istennek tetsző tulajdonság. Jehova tökéletesen tud uralkodni magán. A gyarló embereknek azonban sokszor nincs elég önuralmuk, ami számos problémának a gyökere. Aki ezzel a hiányossággal küzd, az hajlamos lehet halogatni, és talán alulteljesít az iskolában vagy a munkahelyén. Továbbá az önuralom hiánya olyan gondokhoz vezethet, mint például szóbeli bántalmazás, részegség, erőszak, válás, szükségtelen adósság, függőség, börtönbüntetés, lelki trauma, nemi úton terjedő betegség és nem kívánt terhesség (Zsolt 34:11–14). Ráadásul a helyzet egyre rosszabb. Már az 1940-es években is végeztek felméréseket az önfegyelemmel kapcsolatban, de a legfrissebb tanulmányok szerint azóta még jobban elharapódzott az önuralom hiánya. Ez persze nem lepi meg Isten Szavának a tanulmányozóit, hiszen a Biblia megjövendölte, hogy „az utolsó napokban” az emberek „önuralom nélküliek” lesznek (2Tim 3:1–3). w17.09 1:1–2

A szívünket és elménket nyugalommal tölti el, ha megvan bennünk „Isten békéje”. Tudjuk, hogy Jehova törődik velünk, és azt szeretné, hogy boldogok legyünk (1Pét 5:10). Ez a tudat megvéd attól, hogy erőt vegyen rajtunk az aggodalmaskodás vagy a csüggedtség. Az emberiség nemsokára minden idők legnagyobb nyomorúságával néz majd szembe (Máté 24:21, 22). Nem tudjuk, hogy ez személyesen hogyan fog érinteni minket. De nem kell túlzottan aggodalmaskodnunk. Bár nem tudjuk pontosan, hogy Jehova mit fog tenni, de őt magát nagyon is jól ismerjük. A múltban történtek alapján meggyőződtünk róla, hogy ő minden körülmények között megvalósítja az akaratát, és hogy ezt időnként egészen meglepően teszi. Minden alkalommal, amikor meglep minket azzal, ahogyan segít nekünk, újabb módon tapasztalhatjuk Isten békéjét, „amely felette áll minden gondolkodásnak”. w17.08 2:16–17

Meddig? Ezt a kérdést tette fel két hűséges próféta, Ézsaiás és Habakuk (Ézs 6:11; Hab 1:2). Még az Úr Jézus Krisztusban is megfogalmazódott, hogy meddig kell elviselnie a körülötte lévők hitetlenségét (Máté 17:17). Tehát nem kell meglepődnünk, ha időnként bennünk is felmerül ez a kérdés. Lehet, hogy igazságtalanul bánnak velünk. Talán az időskorral vagy egy betegséggel küzdünk. Az is leterhelhet, hogy „nehezen elviselhető, válságos” időkben élünk (2Tim 3:1). Vagy esetleg kimerít minket, hogy olyan emberek közt kell lennünk, akik helytelenül viselkednek. Bármi okozzon is szenvedést, megnyugtató tudnunk, hogy Jehova hűséges szolgáinak régen is voltak hasonló érzéseik, és ő nem ítélte el őket, amiért megkérdezték, hogy meddig kell még tűrniük. Mi segíthet, ha különböző próbákkal nézünk szembe? Választ kapunk Jakab tanítvány szavaiból, melyeket a mai napiszövegünkben olvashatunk. w17.08 1:1–3

Jézus arra ösztönözte a követőit, hogy szerezzenek barátokat az égben. Az az egyik legkézenfekvőbb módja, hogy hűségesnek bizonyuljunk a javaink felhasználásával, ha támogatjuk a világméretű prédikálómunkát, amelyről Jézus jövendölt (Máté 24:14). Egy indiai kislány pénzérméket gyűjtögetett a perselyébe, és még arról is lemondott, hogy játékra költse a pénzét. Amikor a persely tele lett, odaadta a pénzt, hogy használják fel a prédikálómunkára. Egy testvér Indiában nagy mennyiségű kókuszt vitt a malajálam nyelvre fordító testvéreknek a kihelyezett irodájukba, mivel így hatékonyabban tud segíteni, mint ha pénzt adományozna a kókuszvásárlásra. Ez valóban gyakorlati bölcsességre vall. Ehhez hasonlóan Görögországban is szoktak a testvérek olívaolajat, sajtot és más élelmiszereket küldeni a Bétel-családnak. w17.07 1:7–8

Babilonban a zsidó foglyoknak nem volt kedvük énekelni. Vigasztalásra szorultak ebben a lehangoló helyzetben. De aztán ahogy Isten előre megmondta, a perzsa Círusz király szabadon engedte őket. Miután legyőzte Babilont, kihirdette: „Jehova. . . bízott meg azzal, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben. . . Bárki van is köztetek az ő egész népéből, legyen vele Jehova, az ő Istene, és menjen fel!” (2Krón 36:23). Mennyire megkönnyebbülhettek a Babilonban élő zsidók! Jehova nemcsak Izrael nemzetét mint egészet vigasztalta meg, hanem az egyes imádóit is. Ez ma is így van. Isten „meggyógyítja a megtört szívűeket, bekötözi fájó sebeiket” (Zsolt 147:3). Igen, Jehova törődik azokkal, akik valamilyen fizikai vagy érzelmi nehézséggel küzdenek. Kész megvigasztalni minket, és enyhíteni a fájdalmunkat (Zsolt 34:18; Ézs 57:15). Bölcsességet és erőt ad, hogy bármilyen gonddal meg tudjunk birkózni (Jak 1:5). w17.07 3:4–5

Az egész univerzumban Jehova a leggazdagabb (1Krón 29:11, 12). Égi Atyánk nagylelkűen megosztja a szellemi kincseit azokkal, akik felismerik ezeknek a páratlan értékét. Nagyon hálásak vagyunk, amiért olyan értékeket adott nekünk, mint 1. a királysága, 2. a szolgálat, amely életeket ment és 3. a Szavában található igazság. De ha nem vagyunk elővigyázatosak, kiveszhet a szívünkből az értékelés, és odáig is eljuthatunk, hogy eldobjuk magunktól ezeket a kincseket. Ahhoz, hogy megőrizzük őket, életben kell tartanunk az irántuk érzett szeretetünket. Sokan gyökeres változtatásokat tettünk az életünkben, hogy Isten királyságának az alattvalói lehessünk (Róma 12:2). De továbbra is résen kell lennünk, hiszen például az anyagiasság vagy az erkölcstelen szexuális vágyak kiszoríthatják a szívünkből a királyság szeretetét (Péld 4:23; Máté 5:27–29). w17.06 2:1, 7

Sehol sem olvashatunk arról, hogy Isten közölte volna Jóbbal a csapások okát. Jehova nem arra összpontosított, hogy megindokolja, miért kell szenvednie Jóbnak, mintha magyarázkodnia kellett volna. Inkább abban segített neki, hogy felismerje, mennyire jelentéktelen hozzá képest. Így Jób megérthette, hogy vannak fontosabb dolgok, mint a saját problémái (Jób 38:18–20). Ennek köszönhetően újra kiegyensúlyozottan tudott gondolkodni. Vajon durvaság volt Jehovától, hogy ennyire nyíltan helyreigazította Jóbot, miközben az súlyos nehézségeken ment keresztül? Nem, és Jób sem érezte így. A megpróbáltatásai ellenére végül megértette és értékelte azt, amit Jehova mondott. Sőt, kijelentette: „visszavonom szavaimat, bánok mindent porban és hamuban” (Jób 42:1–6). Miután Jób ilyen jól fogadta a fegyelmezést, Jehova kifejezte mások előtt, hogy örömét leli a szolgájában, amiért az hűséges maradt a próbái közepette (Jób 42:7, 8). w17.06 3:11–12

Ha szeretnénk felmérni, hogy kiegyensúlyozottan gondolkodunk-e a munkánkról, tegyük fel magunknak a kérdést: „A munkámat érdekesnek és izgalmasnak találom, a szolgálatot viszont csak megszokásból végzem?” Ha ezt őszintén végiggondoljuk, látni fogjuk, hogy hová húz a szívünk. Jézus rámutatott, hogyan tartsunk egyensúlyt a munka és a keresztényi tevékenységek között. Egyszer látogatóban volt Máriánál és a testvérénél, Mártánál. Miközben Márta az ételkészítéssel foglalatoskodott, Mária leült Jézus lábához, és hallgatta a tanítását. Amikor Márta szóvá tette, hogy Mária nem segít neki, Jézus a mai napiszövegben olvasható szavakat mondta neki (Luk 10:38–42). Ezzel egy nagyon fontos igazságra világított rá. Ha nem szeretnénk, hogy a mindennapi élet dolgai eltereljék a figyelmünket, és bizonyítani kívánjuk a Krisztus iránti szeretetünket, mindig „a jó részt” kell választanunk, vagyis elsőbbséget kell biztosítanunk Jehova imádatának. w17.05 4:9–10

Jehova a szülőknek, nem pedig a nagyszülőknek vagy másoknak adta azt a feladatot, hogy az igazságban neveljék fel a gyermekeiket (Péld 31:10, 27, 28). Mindamellett azoknak a szülőknek, akik nem beszélik a helyi nyelvet, szükségük lehet némi segítségre, hogy a gyermekeik szívére tudjanak hatni. Persze ha támogatást kapnak másoktól, az nem jelenti azt, hogy lemondanak a szülői felelősségükről. Sőt, hozzájárulhat ahhoz, hogy „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” tudják nevelni a gyermekeiket (Ef 6:4). A szülők megkérhetik a véneket, hogy adjanak javaslatokat a családi imádattal kapcsolatban, és segítsenek jó társaságot találni a gyermekeiknek. Időnként meghívhatnak más családokat, hogy együtt tartsák meg a családi imádatot. A fiatalokra az is jó hatással lehet, ha érett testvérek és testvérnők elkísérik őket a szolgálatba, és közösen szerveznek valamilyen szabadidős programot (Péld 27:17). w17.05 2:17–18

Miután Jehova angyala figyelmeztette Józsefet, hogy Heródes király meg akarja ölni Jézust, a család Egyiptomba menekült, és ott is maradtak egészen Heródes haláláig (Máté 2:14, 19–21). Évtizedekkel később Jézus első követői „szétszóródtak Júdea és Szamária tájékain mindenfelé”, mivel üldözésnek voltak kitéve (Csel 8:1). Jézus jól tudta, hogy sok tanítványa arra kényszerül majd, hogy elhagyja az otthonát. Ezt mondta: „Amikor üldöznek benneteket az egyik városban, meneküljetek a másikba” (Máté 10:23). Ez történt több ezer Jehova Tanújával is. Sokuk elvesztette a szeretteit, és szinte minden vagyonát is. Komoly veszélyeknek voltak kitéve menekülés közben, és a menekülttáborban is, ahol sokan isznak, szerencsejátékoznak, lopnak, és elterjedt az erkölcstelenség. Segített nekik derűlátóan gondolkodni, hogy az izraeliták pusztai vándorlásához hasonlították a helyzetüket, bízva abban, hogy egyszer ők is felhagyhatnak a sátorlakó életmóddal (2Kor 4:18). w17.05 1:2–5

Néha még a gyülekezetben is előfordulhat, hogy úgy érezzük, méltatlanul bántak velünk vagy valaki mással. Ilyenkor ne botránkozzunk meg. Ehelyett mutassuk ki az Isten iránti hűségünket, és támaszkodjunk rá imában. Szerényen ismerjük el, hogy talán nem vagyunk tisztában minden ténnyel, és nagyon is lehetséges, hogy félreértettünk valamit. Ha rossz hírét keltjük másoknak, az csak ront a helyzeten. Sosem szeretnénk a saját kezünkbe venni a dolgokat, hanem eltökéltek vagyunk, hogy türelmesen várunk Jehovára. Ha alkalmazzuk ezeket a tanácsokat, biztosak lehetünk benne, hogy örömet szerzünk Istenünknek, és ő megáld minket. Igen, az egész föld bírája, Jehova méltó a bizalmunkra, hiszen mindig azt teszi, ami helyes, és „minden útja igazságosság” (5Móz 32:4; 1Móz 18:25). w17.04 3:17

Mi fog történni azokkal, akik nem hajlandók változni, és még a nagy nyomorúság kitörésekor is ennek a romlott világnak a támogatói közt lesznek? Jehova megígérte, hogy örökre megtisztítja a földet a gonoszoktól (Zsolt 37:10). Talán azt képzelik, hogy nem fogja őket utolérni az ítélet-végrehajtás, hiszen sokuk megtanulta eltitkolni az aljas tetteit, és ezért gyakran büntetlenül maradnak (Jób 21:7, 9). Ám a Biblia erre emlékeztet minket: „[Isten] szemmel tartja az ember útjait, és látja minden lépését. Nincs olyan sötétség, sem sűrű árnyék, ahol az álnokság cselekvői elrejtőzhetnének” (Jób 34:21, 22). Senki sem bújhat el Jehova Isten elől. Egyetlen szélhámos sem csaphatja be őt, és nincs olyan sűrű árnyék, amelyen a Mindenható ne látna keresztül. Armageddon után hiába is keresnénk a gonoszokat, sehol sem találjuk majd őket. Örökre eltűnnek! (Zsolt 37:12–15). w17.04 2:5